Győr - Vigyázat, átverés! Akár városnézésnek, akár egészségszűrésnek vagy ajándékutalvány-átadásnak hívják, ez több százezer forintos lehúzás! A Blikk ezúttal az eddigieknél is pimaszabb módszerről szerzett tudomást.
MISKOLC - A Blikknek köszönhetően előkerültek Nótár Mary (28) megfújt hangszerei! Ő számított rá a legkevésbé, hogy sérülésmentesen visszakapja a szintetizátorát, a mikrofonjait és az erősítőjét, amit tavaly karácsonykor loptak el a háza előtt parkoló turnébuszból. Pedig így lett!
Budapest - Volt menyasszonyával mozizott Vastag Csaba (31)! Talán újra fellángolt a tűz az énekes és egykori szerelme, Kata között, ugyanis a minap meghitten, fesztelenül beszélgettek egymással, miközben várták, hogy elkezdődjön az esti film, amelyre jegyet váltottak.
Budapest — Alig három nap van hátra, és két év után újra kinyílik a ValóVilla ajtaja, hogy hosszú hónapokon keresztül otthont adjon azoknak a vállalkozó szellemű embernek, aki játékba szállnak a ValóVilág fődíjáért. A játék lényege most is ugyanaz: amint belépnek a villa ajtaján, megszűnik a kapcsolatuk a külvilággal, és ki kell bírniuk egymást odabent.
Brooklyn, New York – A bolondokházát is megjárta Sainah Theodore (26), miután a fogyást ígérő tablettáktól annyira bekattant, hogy már nem volt ura önmagának.
Nyíregyháza - Szemeteszsákkal fojtogatta két iskolatársát egy 14 éves fiú a nyírszőlősi általános iskolában. A diákot emberölés kísérletének gyanúja miatt őrizetbe vették, és kezdeményezik előzetes letartóztatását - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön.
Amelia Maltepe (23) új célt tűzött ki maga elé: meg akarja nyerni a Miss World szépségversenyt, pedig a fiatal lánynak már teljesült a legnagyobb álma.
Lefejezte egy rivális banda három tagját egy elítéltekből álló csapat egy hírhedt brazil börtönben – majd parádézni kezdtek a fejekkel, amiről videófelvétel is készült.
Manhattan, New York – Rövid időre magára hagyta a gyereket a fürdőszobában a mosdópulton, és mire visszatért, beleesett a kádba – ezt állítja a bébiszitter, akinek a gondjaira bízott kisfiú, Myles Dobson (4) meghalt. Ennek azonban ellentmond, hogy a gyerek testén cigaretta okozta égésnyomokat és más sebeket is találtak.
Berontott egy éjszakai klubba, és megkorbácsolta az ott dolgozó prostituáltakat Peruban egy radikális szervezet, hogy így próbáljon leszámolni az országban elharapódzó szexiparral.
Santa Fe - A világhírű író, Cormac McCarthy volt felesége a vaginájából húzott elő egy ezüst Smith and Wesson pisztolyt, amit élettársa fejéhez szorított.
Fel akart vágni a barátai előtt, ezért a farkánál fogva lóbált jojó módjára egy macskát egy brit férfi – szerencsére az ismerősei nem találták viccesnek a dolgot, és feljelentették az állatkínzót.
Chilecito - Egyre jobbak az eredményeik, ráadásul, ahol és akin tudnak, segítenek. A Sebestyén Sándor (41), Bognár József (41) autós páros tavaly már teljesítette a Dakart, a 2012-es olimpia ezüstérmes cselgáncsozójával, Ungvári Miklóssal (33) bővült egység pedig még jobb lett.
A férfiak imádják a szopást, ebben nincs semmi meglepő. Sőt, legszívesebben naponta többször is elviselnék. De valljuk be, elég kínos állandóan azt kérdezni a másiktól, hogy „drágám, nem szopnál le?". Na persze a férfiakat sem kell félteni, millió módját kitalálták már annak, hogyan győzzék meg a nőket arról, ami nekik jó.
Chilecito — Egyre jobbak az eredményeik, ráadásul, ahol és akin tudnak, segítenek. A Sebestyén Sándor (41), Bognár József (41) autós páros tavaly már teljesítette a Dakart, a 2012-es olimpia ezüstérmes cselgáncsozójával, Ungvári Miklóssal (33) bővült egység pedig még jobb lett.
München — Nem született meglepetés, a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint is a Bayern München volt a legjobb csapat 2013-ban.
Miskolc — Ismét meg kell küzdenie a leukémiával Rakaczki Bencének (20). A labdarúgó-NB I-ben szereplő DVTK kapusára újabb őssejt-átültetés vár, a sorsdöntő beavatkozás időpontját egyelőre nem jelölték ki.
Győr – Micsoda előrelépés! Horváth Ferenc (40) 2012 őszén még az NB II-es Szigetszentmiklóst vezette, most pedig tréner lett a bajnokcsapatnál, Győrben a szövetségi kapitánynak kinevezett Pintér Attila (47) utódaként. Tarsoly Csaba (49) klubtulajdonos sikerorientált, elszánt, fiatal edzőt keresett, ezért döntött mellette.
Budapest — Újra kés alá feküdt VV Veronika (23)! A ValóVilág negyedik szériájából megismert lánynak több plasztikai műtéte is volt már korábban. Most éppen emiatt kellett megműteni négy évvel ezelőtt behelyezett implantátuma ugyanis elcsúszott és sok kellemetlenséget okozott Veronikának.
Köln - Tizenegyszer próbált meg bekerülni a legismertebb német énekes tehetségkutató, a DSDS legjobbjai közé Menderes Bağci (29), de ez a terve tizenegyszer nem sikerült.
Budapest - Nincs konkrét állásajánlata Szebeni Istvánnak (37) az MTVA-tól. Ezt maga a műsorvezető mondta el lapunknak, miután a comment:com nevű blog azt írta, visszaveszik a májusban egy felvételről technikai hiba után adásba ment káromkodás miatt kirúgott híradóst.
BUDAPEST - Tujázó fiatalokat kapott lencsevégre olvasó-riporterünk a fővárosban még szilveszter napján. A három, láthatóan erősen részeg suhanc az életét veszélyeztetve a 6-os villamos hátulján, az ütközőn állva utazott sörrel és petárdával a kezében. Láthatóan jól szórakoztak, még integettek is a megállókban várakozóknak.
Szigetszentmiklós - Nem hibázott sem a gyerekorvos, sem a védőnő, sem az óvoda, sem az iskola, sem pedig a gyermekjóléti szolgálat, amikor nem vették észre, hogy micsoda horrorban tartotta gyerekeit éveken át K. Rudolf és felesége, Andrea.
Magyarország — Többen akár pórul is járhatnak az ingyenes készpénzfelvételhez szükséges kérelem kitöltésével, de azoknak sem árt résen lenni, akik már igényelték.
Budapest — Hiába a nagy összefogás, lehet, hogy semmit nem nyernek vele a választási szövetséget újrakötő, -gondoló baloldali pártok. Sőt még veszthetnek is. Egy meg egy ugyanis nem feltétlenül kettő a politikában.
A formációt Geszti Péter (49) hozta létre a kilencvenes évek végén, Kozma Orsi, Váczi Eszter és Behumi Dóri triójával kiegészülve. A zeneszerző Dés László volt, aki most születésnapi koncertjének keretein belül vendégelőadónak hívta meg a Jazz+Azt.
Budapest — Kiszáll a Barátok köztből Ábrahám Edit (57)! A sorozat Berényi Claudiája alapító tagja volt a Barátok köztnek, tizenhat év után azonban úgy döntött, hogy egy időre búcsút int a Mátyás király térnek. Távozásával az egyik legmeghatározóbb karakter tűnik el a népszerű teleregényből.