Pokollá változott egy amerikai család otthona. Kiderült, hogy házukba démonok százai költöztek be, melyektől nem tudtak szabadulni. Horrorfilmbe illő jelenetek zajlottak az indiana állambeli házban.
A gyenge sportdiplomáciánk miatt megfosztották a téli olimpiai indulástól Pulai Imre szánkóst. A 46 éves, korábbi olimpiai bajnok kenus telje-sítette a szintet, mégis kigolyózták.
Budaörs — Átállt a túlsó oldalra Igaly Diána (48). Az olimpiai bajnok sportlövő az utóbbi időben inkább edzőként, sportvezetőként tevékenykedik, de mindez nem jelenti azt, hogy végérvényesen befejezte versenyzői pályafutását.
Sok a rejtély ma is a hetvenes évek legnépszerűbb zenekarának történetében. A Boney M alapítója, Sheyla Bonnick lapunknak beszélt arról, mi okozott súrlódásokat a tagok között, s arról is, mivel telnek most napjaik.
A tini teste szinte darabokra tört, de már elhagyhatta az intenzívet. Az orvosok teljesen elhűltek, el nem tudják képzelni, hogy úszhatta meg az 1000 méteres zuhanást.
Elfogtak két rablót, akikről kiderült: betörtek egy hajdúhadházi lakásba, a tulajdonosnőt leütötték, megfenyegették, majd kirabolták. A támadókról kiderült: az egyik 20, míg a másik csupán 17 éves.
Érd – Összecsiszolódtak, de össze is nőttek Bárdosiék! Bárdosi Sándor (36) és felesége, Ildikó mindig is híres volt arról, hogy szenvedélyesen élnek, gyakran veszekednek, ám érzelmeik mindent elsöprőek.
Grenoble - Elérkezettnek látják az időt az orvosok, hogy felébresszék Michael Schumachert (45) a mesterséges kómából – legalábbis a francia napilap, a L'Équipe információi szerint.
Háztartási mindenest keres a brit uralkodó, de a jelentkezők nem számíthatnak magas fizetésre. Mindössze 14 400 fontot (5 millió forintot) hajlandó fizetni évente.
LONDON — Hugh Grantnek (53) fia született titkos szeretőjétől! A sármos brit színész immáron hivatalosan is három kisgyermek büszke édesapja, ám a csemeték természetesen nem ugyanattól az anyától születtek.
Magyarország — Mínusz 3 fok, szakadó hóesés, latyakos, csúszós utak, árokba borult autók, koccanások, hatalmas dugók – ezt hozta a tél első országos havazása.
Antalya — Végre lazíthattak egy kicsit a Haladás labdarúgói Törökországban. Az NB I 5. helyén álló vasi gárda tagjai a török Riviérán edzőtáboroznak, Artner Tamás (43) tréner azonban keddre városnézést iktatott a programba.
Győr — Valóságos rókaturizmus indult be Győr városában, ahol egyre gyakrabban bukkannak fel az apró ragadozók. Ilyenkor, amikor a vadonban szűkösebbek a lehetőségek pár finom falatra, a rókák számára a városi kukák valóságos terül-terülj asztalkát jelentenek.
Szigethalom — Húsklopfolóval meggyilkolta 36 éves nejét, majd rablásnak álcázta a kegyetlenséget, mégis lebukott G. Béla, akit szerdán nem jogerősen életfogytiglani fegyházra ítéltek. A férfi legkorábban 25 év múlva szabadulhat.
A zsaruk szerint még egy heroinista is megirigyelné azt a rendőrségi aktát, mellyel egy hetven fölötti brit asszony rendelkezik. A nő négy éven keresztül fosztogatott a környékén, mert unatkozott.
Budapest — Pikali Gerda (35) fehérneműben (is) látható a Kézről kézre című bohózat első felvonásának tetemes részében, és rajta kívül csak férfiak vannak a színpadon!
A polgárháború szélére sodródott Ukrajna. Legalábbis ezt állítja az ország első demokratikusan megválasztott elnöke, Leonyid Kravcsuk, aki 1991 és 1994 között volt Ukrajna első embere.
Budapest — Izmos, kerek fenékre vágyik Horváth Éva (34), ezért egy különleges, rádiófrekvenciás kezeléssel kerekítik a szexi modell-műsorvezető popsiját.
New York – Hétfő hajnalban New Yorkra figyel a világ, az Egyesült Államok legnagyobb városában rendezik ugyanis a negyvennyolcadik Super Bowl-t, azaz a profi amerikaifoci-liga (NFL) nagydöntőjét.
Budapest — Újabb megdöbbentő videót küldött szerdán a 444.hu-nak egyik olvasója; a fővárosi Ferenciek terén rögzített felvételen három markos közterület-felügyelő a házfal tövéhez nyom egy ellenállni próbáló férfit.
Budapest — Közösen csajoznak az MDC tagjai! Az X-Faktor negyedik szériájában feltűnt fiúcsapat mindhárom tagja az egyedülállók táborát erősíti, de már mindannyian vágynak egy társra.
Alice Springs – Nem kizárt, hogy egy mély kútból hamarosan előkerül egy 13 éve eltűnt brit férfi holtteste, amelyért az eltelt idő alatt már tűvé tették fél Ausztráliát.
Las Vegas — Lelőtte a híres hegyi embert, Bigfootot, vagy ahogy nálunk hívják, Nagylábat, egy texasi férfi, akit azóta már Bigfoot-vadászként emlegetnek. Rick Dyer (36) évek óta vadászott rá a hegyekben, de állítólag csak másfél éve sikerült leterítenie.
Nyíregyháza — Bár eddig sosem láttak havat, mégis olyan elemükben vannak a lehullott hóban a Nyíregyházi Állatpark szibériaitigris-kölykei, mintha világéletükben így éltek volna.
Budapest — Beke Yvett (37) még mindig szuperszexi! Az egykori playmate szépségéből mit sem vesztett az elmúlt években, az alakja hibátlan, és a huszonéveseket megszégyenítően pózol, noha már közelebb van a negyvenhez. Sokan nem gondolnák, de a csábos idomokkal rendelkező modell kétgyermekes anyuka.
Magyarország — Gyerekeikre, váratlan kiadásokra és egészségügyi problémáikra teszik félre megspórolt pénzüket a magyarok – ez derül ki a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat nemzetközi felméréséből.
Brutális állplasztikát végeztetett magán egy dél-koreai műsorvezetőnő, akinek pedig eredetileg szabályos, kifejezetten bájos arca volt. Most úgy néz ki, mintha az űrből érkezett volna, vagy mintha állandóan citromot szopogatna.
Egy új-zélandi házaspár, hatvan fölött, 366 napon át, mindennap lefutott egy maratont. Vállalásukkal az egészséges életmód, a vegán étrend mellett kampányoltak.
Elgázoltak egy gyalogost szerdára virradóra Gyömrőn, a sérültet a mentők kórházba vitték. Sajtóértesülés szerint az autós a baleset után elhajtott a helyszínről, majd öngyilkosságot követett el.
A 19 éves lány összeveszett a barátjával amiatt, hogy meg akarta csináltatni a körmeit. Az autóban vezetés közben sms-eket küldött és fogadott, alighanem ezért szenvedett végzetes balesetet.
Kirabolt egy 12 éves kisfiút egy 14 éves társa Kisvárdán. A fiú a nyakánál fogva kapta el áldozatát, majd elvette a táskáját. Mikor elfogták, annyit mondott: tetszett neki a kisfiú holmija, tehát elvette.