Bár a hatályos törvények szerint nem lehetséges a jogsegélykérelem Polt Péter megkereste az amerikai legfőbb ügyészt, Eric H. Holdert és André Goodfriend ideiglenes ügyvivőt, hogy minden olyan adatot adjanak át, ami kitiltási ügyben átadható. Polt kijelentette, hogy jelenleg nem nyomoz az … Folytatás
Malibu – Habár még pár hónapja Miranda Kerr (31) a milliárdos James Packerral randizott, úgy tűnik, annak a kapcsolatnak vége, hiszen már egy újabb tehetős pasira vetette ki a hálóját.
Ma ünnepli meglehetősen sokadik születésnapját a legendás humorista és humorforradalmár, író, színész. Na, tudják, az a magas faszi a Monty Pythonból - ahogy magát is aposztrofálja.
Miközben Szijjártó külügy- és külgazdasági miniszter Kínában bejelentette, hogy regionális központot nyithat Budapesten a Bank of China, megérkezett Budapestre az Emirates első, menetrendszerinti járata is! (Via MTI)
A Fidesz-frakcióvezetője benyújtotta a módosítót a netadós törvényhez. Szerinte ezt egyértelműen a szolgáltatóknak és nem az előfizetőknek kell megfizetni.
Nyilatkozta a Napi Gazdaságnak az MVM elnök vezérigazgatója, írja a Portfolió a Reutersre hivatkozva. (Via Index) Déli Áramlat ügyében Rogán Antal már a múlt héten Oroszország kedvére tett. Ez az a vezeték, ami úgy csökkentené Magyarország egyoldalú függőségét Oroszországtól, hogy … Folytatás
Váchartyán — Vilmányi Gábor (49), a Manhattan egykori szépfiúja Váchartyánban él a harmadik feleségével, Zsuzsával, akivel a jövőben Vilmányi formáció néven fognak fellépni.
Manchester — Leendő csapattársaival nézte új együttesét Victor Valdés (32) vagy csak kíváncsi volt a Manchester United Chelsea elleni szuperrangadójára?
Charlotte — Harminc esztendő telt el azóta, hogy az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) egyik legnagyobb csillaga, Michael Jordan (51) debütált a ligában.
A Fidesz frakcióvezetője hétfőn találkozott Goodfriend ügyvivővel, aki megerősítette neki, hogy politikusokat, kormánytagokat nem érint az amerikai beutazási tilalom. Lehet tovább barkochbázni. (via MTI)
Senzo Meyiwát a Johannesburgtól húsz kilométerre lévő Vosloorus településen lévő házában ölték meg. Két férfi rontott be a kapus házába, majd lőtte le a sportolót. A pletykák szerint rablógyilkosság történt, de ezt a rendőrség nem erősítette meg. A focista 27 éves … Folytatás
A madridi Barajas repülőtéren esett össze egy nigériai drogfutár, miután kiszakadt a gyomrában lévő egyik kokainos zsák. Az isztambuli géppel érkező csempészhez senki sem mert hozzányúlni, mert azt hitték, hogy ebolás. Több mint másfél órán keresztül szenvedett a padlón, mire meghalt … Folytatás
Csobád ― Hátba szúrta nővérét egy 39 éves férfi Csobádon, a nő életét csak a gyors orvosi ellátás menthette meg. A támadó ellen most emelt vádat az ügyészség.
Budapest - Lassan közeledik Majka (35) és Dundika (31) kisfiának, Mariánnak (2) születésnapja. A Belevaló csöppség videón üzent kedvenc mesehősének, Mickey egérnek, és azt kérte, ő hozzon neki ajándékot.
Egyesült Államok - Mi növeli a vágyat? Ennek a kérdésnek a megválaszolására rengeteg tanulmány született már, néha egészen bizarr válaszokkal. Gondoltad volna, hogy a fizetésemelés, vagy az avokádó is növeli a libidót? Ha nem, akkor van még néhány meglepő állításunk.
A vasárnap délutáni, internetadó-ellenesnek indult tüntetésen összegyűlt tömeg mindenkit meglepett. Az is, hogy ennyien voltak, és az is, hogy milyen vegyes társaság ment ki az utcára. Két, a Fidesz-székházról EU-zászlót lengető főszereplő mesélte el, szerintük mi történt.
Mozgalmas szezonon van túl Horváth Charlie, aki vendégként és a Tátrai Band frontembereként is járta az országot, ezért most inkább új dalokon dolgozik. Kedden ünnepli a 67. születésnapját, de nem whiskyvel.
Osztálytársai előtt, óra közben pisztollyal lőtte meg 56 éves némettanárnőjét egy 15 éves fiú. Az országban ez volt az első iskolai lövöldözés. Négy diák volt az áldozaton és gyilkoson kívűl a teremben, mikor a lövöldözés elkezdődött. A fiú apja, engedéllyel … Folytatás
Talaj menti fagy lesz holnap az egész országban, tíz megyében pedig tartós, sűrű köd várható. Csapadék nem lesz, a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 4 és a legmagasabb 14 fok közé kalkulálják. (OMSZ)
Budapest — Bár eredetileg nyestet akartak, a furfangos ragadozó helyett mosómedvét fogtak a szakemberek Budapesten, a IX. kerületben a csatornázási művek egyik telephelyén.
A Szegedi Ítélőtábla szerint több mint valószínű, hogy egyes választópolgárok pénzért cserébe húzták a jó helyre az ikszet. Hogy mennyi szavazatot vettek nem tudni, új választást írnak ki majd a településen. A szoljon.hu szerint cifrázza a helyzetet, hogy hiába a … Folytatás
Biztos nem történne vele ilyen. Az angol kormányfő Leedsben volt egy nagysebességű vasúti pályáról szóló fórumon, mikor az épületből kilépve egy rasztás fiatal megpróbálta fellökni. A próbálkozó szerint csak kocogott az edzőterem felé, mikor neki szaladt a miniszterelnöknek. (Telegraph)
A videót az átlátszó.hu készítette, és látszik, hogy sokan voltak, elég sokan. Ezt láthatták a madarak az internetadó elleni tüntetésből from atlatszo.hu on Vimeo.
Budapest ― Elismerte a külügyi bizottság elnöke, hogy létezik Magyarországon egy olyan korrupciógyanúval érintett kör, amelynek tagjait kitiltották az Egyesült Államokból.
Isztambul — Elképzelhető, hogy mérgező vagy az egészségre káros port tartalmazott az a küldemény, amely tegnap reggel érkezett postán az isztambuli magyar főkonzulátusra.
Melbourne — Johann Sebastian Bach (1685–1750) második felesége, Anna Magdalena komponálta a barokk zene legnagyobb alakjának több művét is. Mindezt nem egy, hanem több olyan zenetörténész, írásszakértő is állítja, akik több éve, egymástól függetlenül tanulmányozták kottáit.
A Google Drive for Work mintájára, az Office 365 is átáll a havidíjas rendszerre. A Microsoft programja nagyot megy, már több mint hétmillióan használják és csak az elmúlt negyedévben 25%-kal nőtt a felhasználók száma. Az előfizetés személyes használatra hat dollár … Folytatás
Budapest — Továbbra is aggódnak a barátok Kozsóért (49)! Bár a zenészt az orvosok felébresztették a mélyaltatásból, még mindig izgulni kell az életéért.