2014. október 6. hétfő

okt. 6
1:12
Csodálatos hétre számíthatnak a jóindulatú emberek (Blikk)
A Blikk heti horoszkópja: ezt ígérik a csillagok 2014. október 6–12. között.
okt. 6
2:42
Elvitte a házát a vörösiszap, 10 milliót nyert a Maltól (Blikk)
DEVECSER – Az első és valószínűleg az utolsó is lesz Konkoly József (50) azok közül, akik pénzt is láttak jogi követelésükből, amelyet a Mal Zrt. ellen nyújtottak be a 2010. október 2-i iszapömlés miatt. A férfi húszmillió forintos igényt adott be, aminek bár csak a felét kapta meg, de mint mondta, elégedett, mert a többiek elképzelhető, hogy egy fillért sem fognak látni.
okt. 6
3:18
Sarkozy apja attól tart, nem éli meg fia új elnökségét (Blikk)
PÁRIZS – Visszatérne a politika porondjára Nicolas Sarkozy (59) volt francia államfő, aki ellen júliusban korrupció gyanúja miatt indítottak eljárást. Az exelnököt akkor őrizetbe vették, 3 napot töltött fogdában, aztán nem sokkal később fellélegezhetett: a párizsi fellebbviteli bíróság felfüggesztette a nyomozást.
okt. 6
3:36
Zsaruk akarták kicsinálni az izsáki koronatanút (Blikk)
IZSÁK – Áruló és egyes számú közellenség lettem kollégáim körében, amiért elmondtam az igazat Bara József (†47) halálának körülményeiről – árulta el a Blikknek az izsáki rendőrőrsön tavaly áprilisban agyonvert férfi ügyének koronatanúja. A férfi tanúvallomása miatt – elmondása szerint – teljesen ellehetetlenült a rendőrségen.
okt. 6
4:12
Származása miatt bántották Caramelt (Blikk)
BUDAPEST – A Roma Polgári Tömörülés mellett kampányol Caramel (32). A Megasztár-győztes szerint nem mindegy, hogy a kisebbségi önkormányzati választáson melyik szervezet jelöltjei nyernek.
okt. 6
4:30
Szuhay Balázs éveken át jelentett Klapkáról (Blikk)
BUDAPEST – Három hónapig tartott, amíg összeszedték Klapka György (86) kérésére a róla szóló több mint két évtizedet felölelő, 350 oldalas megfigyelési aktát. Ebből egyebek mellett kiderült, hogy közismert művészek jelentettek Klapkáról. Egyiküket a legmegbecsültebb színészek között tartották nyilván, sőt íróként, újságíróként is dolgozott, de mindeközben – úgy tudjuk – Viktor fedőnéven…
okt. 6
7:27
Jó reggelt kívánok! Ma kezdődik az az indiánnyár, amit a múlt hétre ígértek! (444.hu)
És már süt is a nap! Illetve sütni fog, mert még csak kelőben van, de az már most látszik, hogy csak szórványos felhőzet takarjatha el. Hajnalban állítólag pára és köd volt, amit én Pesten nem tapasztaltam. Csapadékra ma nem kell … Folytatás
okt. 6
7:29
Ötből egy vasutas megbukik az időszakos vizsgákon (444.hu)
Ha most éppen vonatra szállna, csak annyival tudom vigasztalni, hogy a MÁV szerint csak ezért nem fognak leállni a vonatok. Másod-harmadjára általában még a forgalmi szolgálattevők is átmennek a vizsgán, pedig nekik a kétharmaduk szokott bukni.
okt. 6
7:30
Az életéért harcol a Forma-1-es pilóta (Blikk)
Mie – Jules Bianchi (25) az életért küzd. Meg nem erősített információk szerint a Marussia Forma-1-es autóversenyzőjét európai idő szerint vasárnap éjjel ismét meg kellett operálni és lélegeztetőgépre kellett tenni.
okt. 6
7:31
Egyenesen Tokió fele száguld a Fanfon tájfun (444.hu)
A 180 km/h-ás széllökésekkel tomboló vihar megölt három amerikai katonát.
okt. 6
8:00
Emberek, Orbán Viktor jó dolgokra készül, nem rosszakra! (444.hu)
Ezért arra kéri önöket, hogy legyenek szívesek fideszes önkormányzatokat választani, mert mégsem dolgozhat együtt olyanokkal, akik aztán Brüsszelbe szaladgálnak hazát árulni!
okt. 6
8:33
Sorsjegyautomaták és lóversenyterminálok lephetik el a vidéki kocsmákat (444.hu)
Azokat a kocsmákat, amikből hivatalosan azért tiltották ki a nyerőgépeket, hogy az emberek ne azokba dobálják kevéske pénzük.
okt. 6
8:35
Új Postabank épül az FHB-ből (444.hu)
A Magyar Posta 28,5 milliárd forintot fizetett egy rettenetesen teljesítő bank feléért. Kinek jó ez? Spéder Zoltánnak.
okt. 6
8:37
Hiszékeny urat is beszervezte a kommunista titkosszolgálat? (444.hu)
Klapka György kikérte a levéltárból a róla szóló III/3-as jelentéseket, amik közül sokat olyasvalaki írt, aki a leírások alapján Szuhay Balázs lehetett.
okt. 6
8:42
Őket kell legyőzni Romániában! (Blikk)
Bukarest – Keretet hirdetett a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Victor Piturca (58) a magyarok elleni október 11-i Európa-bajnoki selejtezőre.
okt. 6
9:00
Hét arannyal jön haza Moszkvából Hosszú (Blikk)
Moszkva – Összesen hét számban bizonyult a legjobbnak Hosszú Katinka (25) az úszók rövid pályás Világkupa-sorozatának negyedik, moszkvai állomásán.
okt. 6
9:06
Zoknival a kezén rabolt trafikot (444.hu)
„A rendőrség várja annak a fiatalembernek a jelentkezését, aki 2014. október 1-én 0 óra 33 perckor rágót akart venni Szegeden, a Rókusi körút 74. szám alatti Nemzeti Dohányboltban.” Azért, mert kirabolta egy késes férfi, zoknival a kezén. A 27 év körüli, … Folytatás
okt. 6
9:08
Azt tudta, hogy Navracsics nem értett egyet sem a médiatörvénnyel, sem az igazságügyi reformmal? (444.hu)
Mik ki nem derülnek az emberről, ha EU-biztosnak készül! A volt igazságügyi miniszter írásban válaszolt az EP-képviselők kérdéseire.
okt. 6
9:18
Újra nyert a Haladás (Blikk)
okt. 6
9:36
Totti kiborult (Blikk)
Torino – Felhúzta magát Francesco Totti (38). A Roma legendás futballistája hiába szerzett gólt, csapata kikapott 3-2-re a listavezető Juventustól a százszázalékos csapatok rangadóján az olasz élvonalbeli bajnokságban.
okt. 6
9:39
Már a belgák is bombázták az IS-t (444.hu)
A belga légierő szeptember vége óta járőrözik hat F–16-ossal Irak légterében. Most először bombáztak is, kég vadászgépük felderítő járőrözés közben figyelt fel az iraki biztonsági erőket támadó szélsőségesekre, akiket célkövető bombával, a katonaság kellemesen érdektelen szóhasználatával élve, „semlegesítettek”. (MTI)
okt. 6
9:41
Ilyen kínos egy filmben a szexjelenet felvétele (444.hu)
Nem könnyű egy rakás ember előtt felizgultnak tűnni.
okt. 6
9:43
Bal-jobb párharcban dőlhet majd el, ki lesz Brazília elnöke (444.hu)
A regnáló Dilma Rousseff nyerte az első fordulót, de nem szerzett abszolút többséget. A névben szociáldemokrata, valójában jobbközép Aécio Nevesszel küzdhet meg a második fordulóban.
okt. 6
9:45
Hende Csaba kupakon át nézte a hadgyakorlatot (444.hu)
Az ember, aki az ellenségtől védi a hazánkat, pályája csúcsára ért.
okt. 6
9:47
A műtét után is válságos Jules Bianchi állapota (444.hu)
A korábbi jelentésekkel szemben a súlyos balesetet szenvedő F1-es versenyző még nem tud magától lélegezni, gépek tartják életben.
okt. 6
9:54
200 ezer forint a trafikrablóért (Blikk)
Szeged – Kétszázezer forintot ajánlott fel a rendőrség annak, aki segít a nyomára bukkani egy rafikrablónak – írja a police.hu.
okt. 6
9:56
Így szenvedett balesetet a két siklóernyős – videó! (Blikk)
Mint arról vasárnap mi is beszámoltunk, Csolnokon hajszál híján tragédiába torkollott egy hétvégi siklóernyőzés, amiről videó is készült.
okt. 6
10:12
Hungarikumokat végeztek ki Csongrádon (444.hu)
Az Amerikából behurcolt, ősmagyar akácfa gyilkosait tetten érték. A fatolvajok 200 mázsát vágtak ki egy tanya mellett a tulajdonos tudta nélkül. Egy 35 éves kunszentmártoni férfi elismerte, hogy csak gallyazásra volt engedélye, az általa alkalmazott emberek pedig nem tudták, hogy bűncselekményt … Folytatás
okt. 6
10:14
Kétszáz mázsa özönhungarikumot loptak csongrádi fatolvajok (444.hu)
Az elkövetőket tetten érték a rendőrök, akiket a szomszédok riasztották, mert azt gyanították, hogy a favágók a tulajdonos tudta nélkül vágják az akácot. A rendőrség tájékoztatása szerint a favágókat irányító 35 éves kunszentmártoni lakos, T. Tamás elismerte, hogy valójában csak … Folytatás
okt. 6
10:16
Távozik az igazságügyi miniszter kabinetfőnöke, aki a Magyar Nemzetnek szivárogtathatott (444.hu)
Hajas Barnabás korábban az ombudsmani hivatal munkatársa volt. Innen került ki levelezés a tűcsereprogram működéséről a kormányzati napilaphoz.
okt. 6
10:30
Csinos barnát vitt haza DiCaprio (Blikk)
okt. 6
10:32
Mariah Carey hamisan énekelt (Blikk)
okt. 6
10:45
Joe Biden bocsánatot kért, amiért igazat mondott az USA szunnita szövetségeseiről (444.hu)
Azt mondta, hogy az amerikaiak azért nem avatkozhattak be korábban Szíriában, mert szövetségeseik pont az al-Kaidába öntötték ott a pénzt.
okt. 6
10:47
Depardieu azt állítja, hogy tinédzserként hullarabló és homoszexuális dzsigoló volt (444.hu)
Ilyesmik derülnek ki Putyin barátjának új önéletrajzi könyvéből. Mármint Gérard Depardieu-éből.
okt. 6
11:06
Ebben a gömbben akart átkelni az óceánon - videó (Blikk)
okt. 6
11:18
Mi az anyámkínja történik Észak-Koreában? (444.hu)
Hová lett Kim Dzsongun? Ki az a Hvang Phjonszo, és miért utazott váratlanul Dél-Koreába? És ha odautazott, az jelentheti-e azt, hogy Kimnek annyi?
okt. 6
11:20
Lázár szerint a norvég kormány nagyon hisztérikusan reagált (444.hu)
A civil szervezeteknek osztott pénzekkel kapcsolatban. Ahelyett, hogy segített volna az Ökotárs Alapítvány kormányzati vegzálásában.
okt. 6
11:22
Hawaii, dizsi, chill out a Várkertnél (444.hu)
Jelentem, a bazár készen van, mint a matek házi.
okt. 6
11:51
Mit látsz, amikor belenézel Juhász Péter tükrébe? (444.hu)
Valaki adjon már ennek a jóembernek egy kreatív tanácsadót! Juhász Péter, az Együtt V. kerületi polgármesterjelöltje tükröt tart a magyar valós elé. Mondjuk ennek nem tudom, így monitoron keresztül mi értelme van, pláne azzal a szöveggel, hogy: „Nézz szembe azzal, … Folytatás
okt. 6
11:53
Súlyos harcok robbantak ki Kasmírban India és Pakisztán között (444.hu)
A 2003-as háború óta nem voltak ilyen komoly összecsapások. Az indiai kormány szerint tízezrével menekülnek az emberek.
okt. 6
11:55
Hány napja nem mentek a fűre? (444.hu)
„4 napja nem ment a fűre senki” – válaszolja most a hanynapjanemmentekafure.com. Az oldal azt mutatja meg, mióta nem volt hír arról, hogy a füvesített villamospályára hajtanak. Jut eszembe: most 3 orosz, 2 amerikai és egy német van az űrben. … Folytatás
okt. 6
12:00
Átok ül a Bianchi családon! - Videó (Blikk)
Mie – Jules Bianchiért (25) aggódik a világ, a Marussia Forma-1-es autóversenyzője élet-halál között lebeg egy japán kórházban.  A versenyző családtagjaiban felelevenedhet a tragikus múlt. Bianchi nagyapjának a testvére, Lucien (†34) szintén Forma-1-es versenyző volt, és 1969-ben egy tesztelés során balesetben elhunyt.
okt. 6
12:02
Rács mögött a brutális fülöpszállási rabló (Blikk)
Előzetes letartóztatásba helyezte a hétvégén a Kecskeméti járásbíróság azt a 16 éves fülöpszállási fiatalembert, aki augusztusban és szeptemberben rabolt ki három idős asszonyt.
okt. 6
12:24
Három agykutató kapta idén az orvosi Nobel-díjat (444.hu)
Az agykutatás területén elért eredményeiért az amerikai-brit John O’Keefe, a norvég May-Britt Moser és a férje, Edvard Moser kapta az idei orvosi-élettani Nobel-díjat – jelentették be a Karolinska Intézetben, Stockholmban.
okt. 6
12:36
Újabb halálos vírus jelent meg Afrikában (Blikk)
Kampala - Újra felütötte fejét a Nyugat-Afrikában pusztító Ebola-vírussal rokon Marburg-vírus a kelet-afrikai Ugandában, és egy harmincéves férfi halálát okozta a fővárosban, Kampalában - közölték a helyi hatóságok vasárnap.
okt. 6
12:38
Ebben a kórházban ápolják Bianchit (Blikk)
Mie – A Mie-i General Medical Center intenzív osztályán élet-halál között lebeg Jules Bianchi (25). A Marussia Forma-1-es autóversenyzőjének az állapota továbbra is kritikus.
okt. 6
12:54
Ujjlenyomat ellenőrzés lesz a magyar határon! (Blikk)
Szombattól ujjlenyomat-ellenőrzést végeznek Magyarország külső, schengeni határátkelőin a harmadik országbeli vízumkötelezett állampolgároknál a visszaélések kiszűrésére - jelentette be a rendőrség hétfőn.
okt. 6
12:57
A bajszos Mads Mikkelsen a vécén veri (444.hu)
A Gengszterek fogadója, a Zöld hentesek és az Ádám almái dán rendezőjének új vígjátékában.
okt. 6
12:59
Az IS órákon belül elfoglalhatja a szíriai kurdok egyik nagyvárosát (444.hu)
Kobaniban már utcai harcok dúlnak. Az IS annak ellenére is körbe tudta zárni a várost, hogy az amerikaiak bombázzák a csapataikat.
okt. 6
13:01
Az emberi erőforrások minisztere az óvodás munkaerőt sem veti meg (444.hu)
Balog Zoltán Székyné Sztrémi Melinda fideszes polgármesterrel vágta át a nemzetiszínű szalagot a salgótarjáni Százszorszép Bölcsőde avatásán. Ezzel a szociális ügyekért felelős miniszter is elfoglalhatja jól megérdemelt helyét a gyerekeket avatásra kényszerítő politikusok panteonjában. (Fotó: Komka Péter / MTI)

Keresés