Maga a polgármester, Habis László az előterjesztője a verselő Wass-szobornak. Érintőképernyőn lehet majd kiválasztani a kedvenc verset a költőtől, közelebb lépve pedig a szobor megszólal és eldarálja azt. Hogy kinek a hangján még nem tudni. Kautczky Armandot, vagy Nemcsák Károlyt … Folytatás
Az ebolafertőzés elterjesztésével különböző nyilvános helyeken zsarolják a cseh államot ismeretlen tettesek - közölte a cseh belügyminisztérium hétfőn.
Az ebola köztudottan a fertőzöttek testnedveivel terjed, ezért nagyon fontos, hogy ne érintkezzünk ebolás beteg testnedveivel. Vagy ahogy azt Errol Louis, az NY1 New York-i tévé instant klasszikusában összefoglalta: ha a metróban utazva szart találsz, bármilyen ínycsiklandónak is tűnik, NE … Folytatás
Bár a hatályos törvények szerint nem lehetséges a jogsegélykérelem Polt Péter megkereste az amerikai legfőbb ügyészt, Eric H. Holdert és André Goodfriend ideiglenes ügyvivőt, hogy minden olyan adatot adjanak át, ami kitiltási ügyben átadható. Polt kijelentette, hogy jelenleg nem nyomoz az … Folytatás
Október 29-től az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) mind a hét mentőhelikopter-állomásán olyan gépek szolgálnak, amelyek megfelelnek az európai uniós követelményeknek.
A Költségvetési Tanácsnak nincsenek olyan alapvető ellenvetései, amelyek indokolnák a véleményezésre átadott dokumentummal kapcsolatban az egyet nem értés jelzését.
A magyar termelőké, gasztronómiai termékeké, különleges és hagyományos magyar ételeké és italoké lesz a főszerep péntektől négy hónapon át a fővárosi Erzsébet téren a Belvárosi Gasztrosétány programsorozata keretében.
A céltudatosság, a tetterő és az erősödő önbizalom jellemzi a következő időszakot. A Skorpióban uralkodó Mars azonban az erőszakra és a hirtelen fellobbanó indulatokra is hajlamossá tesz. Demeter Mónika asztrológus számította ki, hogy mire számíthatunk a napokban.
Malibu – Habár még pár hónapja Miranda Kerr (31) a milliárdos James Packerral randizott, úgy tűnik, annak a kapcsolatnak vége, hiszen már egy újabb tehetős pasira vetette ki a hálóját.
Egyetlen ajánlattevőként a MEC Hungary Kft. nyerte a Magyar Turizmus Zrt. által, a külföldi kommunikációjához kapcsolódó médiaügynökségi és online szolgáltatási feladatokra kiírt, nettó 2 milliárd forintos keretösszegű tendert.
Túlméretes járműszerelvények közlekedése miatt szerdán, hajnali 0 és 4 óra között forgalomkorlátozások lesznek az M15-ös, M1-es, M0-s és M6-os gyorsforgalmi úton.
Megkapja ingyenes állami vagyonjuttatással a tóparti, mintegy 80 millió forint értékű egykori vízműtelepét Balatonföldvár; az ingatlant a szomszédos kikötő kiszolgálására szeretnék hasznosítani.
Több mint 100 animációs kisfilm mutatkozik be a Primanima nemzetközi elsőfilmes animációs fesztiválon október 28. és november 1. között a budaörsi Jókai Mór Művelődési Központban.
Ma ünnepli meglehetősen sokadik születésnapját a legendás humorista és humorforradalmár, író, színész. Na, tudják, az a magas faszi a Monty Pythonból - ahogy magát is aposztrofálja.
Miközben Szijjártó külügy- és külgazdasági miniszter Kínában bejelentette, hogy regionális központot nyithat Budapesten a Bank of China, megérkezett Budapestre az Emirates első, menetrendszerinti járata is! (Via MTI)
A Fidesz-frakcióvezetője benyújtotta a módosítót a netadós törvényhez. Szerinte ezt egyértelműen a szolgáltatóknak és nem az előfizetőknek kell megfizetni.
A nem rég érkezett világsztár tegnap este belevetette magát a budapesti éjszakába és az Ötkert nevű szórakozóhelyen vacsorázott. Persze a buli csak bónusz volt, Matt Damon forgatni jött hazánkba.
Októberben csaknem elérte idén áprilisi, másfél évtizedes csúcspontját a GKI-Erste konjunktúraindex szezonális hatásoktól megtisztított értéke - derül ki GKI Gazdaságkutató Zrt. felmérésből, amelyet az Európai Unió támogatásával végzett.
Gyurcsány Ferenc egyúttal a lehető legszélesebb körű, "nemzeti ellenállásra" szólított fel valamennyi magyar állampolgárt "Orbán rendszerével szemben".
Közeleg a Halloween - az internet tucatjával zúdítja ránk a jobbnál jobb jelmez-ötleteket. Mi azonban összegyűjtöttükn párat, amit nem ártana elkerülni - főleg, ha csemeténket szeretnénk beöltöztetni.
Nyilatkozta a Napi Gazdaságnak az MVM elnök vezérigazgatója, írja a Portfolió a Reutersre hivatkozva. (Via Index) Déli Áramlat ügyében Rogán Antal már a múlt héten Oroszország kedvére tett. Ez az a vezeték, ami úgy csökkentené Magyarország egyoldalú függőségét Oroszországtól, hogy … Folytatás
Váchartyán — Vilmányi Gábor (49), a Manhattan egykori szépfiúja Váchartyánban él a harmadik feleségével, Zsuzsával, akivel a jövőben Vilmányi formáció néven fognak fellépni.
Manchester — Leendő csapattársaival nézte új együttesét Victor Valdés (32) vagy csak kíváncsi volt a Manchester United Chelsea elleni szuperrangadójára?
A bírót szidja José Mourinho. A Chelsea edzője szerint a Manchester United utolsó pillanatban lőtt egyenlítő gólja a játékvezetőnek köszönhető, aki még a bedobásokat sem tudta helyesen megítélni.
Charlotte — Harminc esztendő telt el azóta, hogy az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) egyik legnagyobb csillaga, Michael Jordan (51) debütált a ligában.
A Fidesz frakcióvezetője hétfőn találkozott Goodfriend ügyvivővel, aki megerősítette neki, hogy politikusokat, kormánytagokat nem érint az amerikai beutazási tilalom. Lehet tovább barkochbázni. (via MTI)
Senzo Meyiwát a Johannesburgtól húsz kilométerre lévő Vosloorus településen lévő házában ölték meg. Két férfi rontott be a kapus házába, majd lőtte le a sportolót. A pletykák szerint rablógyilkosság történt, de ezt a rendőrség nem erősítette meg. A focista 27 éves … Folytatás