A francia író leghíresebb, magyar nyelven megjelent könyve a Sötét boltok utcája. Munkáit eddig főleg hazájában díjazták. Idén a fogadóirodák nem őt tartották legesélyesebbnek az irodalmi Nobelre, de az első 10 esélyes között volt. A svéd akadémia döntőbizottságának elnöke is a … Folytatás
Los Angeles – A gyermekmolesztálással vádolt Stephen Collins egykoron rossz példának ítélte, hogy Jessica Biel még kiskorúként félmeztelenül pózolt egy férfi magazinnak.
Az átjelentkezés és a nemzetiségi regisztráció lehetőségéről érdeklődnek a legtöbben a Nemzeti Választási Iroda (NVI) központi Választási Információs Szolgálatánál (VISZ), naponta több mint ötven választópolgár keresi meg telefonon vagy e-mailben a szolgálatot.
Most megnézheted, hogy október 12-én vasárnap milyen menetrend szerint adhatod le a helyi önkormányzati képviselőkre és polgármesterekre szánt szavazatod.
Magyarországon 2014. október 12-én két választás lesz: a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választása, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választása.
A finn író szerint a magyar kormánynak az emberi jogokra és a véleményszabadságra vonatkozó politikája nem összeegyeztethető a Nemzetközi PEN Club alapelveivel.
Az adott önkormányzat jegyzőjéhez kell fordulniuk azoknak, akik lakcímmel nem rendelkeznek, de élni szeretnének szavazati jogukkal a vasárnapi önkormányzati választásokon.
Alig telt el néhány hét azóta, hogy megírtuk: L. Simon László nélkül márpedig ebben az országban nincs szoboravatás, és L. Simon László máris felavatott egy szobrot. A szerencsés nyertes ezúttal Ybl Miklós szobra, Lestyán-Goda János szobrászművész alkotása, amelyet az Ybl-emlékév keretében avattak fel … Folytatás
Durva sztori a Cinken, a sértett tökéletes, irodalmi igényű, orvosi szakszavakban bővelkedő, hiperrealista tálalásában. Én annál a mondatnál vettem el gondolatban Patrick Modianótól az irodalmi Nobelt, ami úgy kezdődik, hogy “Köpete vizes volt, apró szemcsékben talált el”. Orosz Péternek, a Cink, … Folytatás
Terézvárosban a baloldal egyik képviselőjelöltje a Verók-féle ingatlanpanama-ügyben is érintett Lázi Ferenc. Az ő egyik fiát, Lázi János Pétert delegálta az MSZP-DK-EGYÜTT-PM a szavazatszámláló bizottságba. A tagok eskütételére azonban nem ő, hanem Lázi Ferenc másik fia, Lázi András ment el, és … Folytatás
Rugby – Az első születésnapját ünnepelte az a kisfiú, aki huszonharmadik hétre jött a világra. Az orvosok akkor csekély esélyt láttak arra, hogy életben marad.
De csak annyit lehet tudni, hogy a bejelenteni kívánt dolog (Dolog) nevében benne lesz a D betű. Megy is a találgatás: lehet, hogy az új modell összkerékmeghajtású lesz (4D), esetleg a sofőrt segítő rendszert tesznek bele (Driver Assistance). Remélem, nem … Folytatás
Annyira, hogy még az MTI is megírta: néhány szabad hely még van arra a szurkolói vonatra, amin a magyar drukkerek jelentős része utazik majd a románok elleni, szombati foci-Eb-selejtezőre. A Nyugati pályaudvarról pénteken 16:15-kor induló szerelvény a terv szerint szombaton 13 … Folytatás
Mivel tegnap az Európai Parlament illetékes bizottságai nagy többséggel úgy döntöttek, hogy a Juncker által energiaunióért felelős alelnöknek kijelölt Alenka Bratusek nem alkalmas uniós biztosnak.
Senki nem várta tőle, így nem meglepő, hogy nem marad reklámmentes a Snapchat: Evan Spiegel, a 24 éves CEO a Wall Street Journalnek elárulta, hogy hamarosan jönnek a hirdetések, amik a Google és a Facebook reklámjaival ellentétben nem lesznek személyre … Folytatás
Budapest — Kiborultak a szülők, hogy négy évvel a botrány kipattanása után még csütörtökön sem döntöttek a pedofiliával vádolt dunakeszi tanár sorsáról, így T. Gábor (52) továbbra is otthona kényelmét élvezheti.
Kijev – Még élhettek az utasok az Ukrajna fölött lelőtt MH17-es járat felrobbanása után, legalábbis erre utal a tény, hogy az egyik holttesten rajta volt az oxigénmaszk.
Szocsi — Nem áll meg az élet a Forma–1-ben Jules Bianchi (25) horrorbalesete után sem. A Marussia francia pilótája múlt vasárnap a Japán Nagydíjon a szalagkorlátnak csapódó német Adrian Sutil (31, Sauber) autóját kiemelő daruskocsinak ütközött és súlyos agykárosodást szenvedett.
Berlin – Huszonhat év alatt 215 országot járt be ugyanazzal a Mercedesszel a német Gunther Holtorf, aki ezzel a föld összes független államát és csatolt provinciáját bebarangolta.
Pornhub Debuts Giant Times Square Billboard With a Choir Performance http://t.co/JibD8gsLGK pic.twitter.com/vagVM9iXK3 — Betabeat (@betabeat) October 7, 2014 Szép volt, amíg tartott az All You Need Is Hand-plakát, de a cég szerint tegnap délután – nem tudni, miért – lekerült … Folytatás
Le is tartóztatták, mivel a srác 18 alatt volt, ő pedig több mint 4 évvel idősebb nála. Ez törvényellenes. Február óta jártak, de lebuktak, a tanárt kirúgták a minnesotai iskolából. A levelezésükből az derült ki, hogy a tanárnő talán terhes … Folytatás
Budapest — Csak 2008. december 22-én kapott jogerős használatbavételi engedélyt az a Duna-parti lakópark, amelyben Kósa Lajos debreceni polgármester feleségének is van egy 155 négyzetméteres lakása – derült ki a Blikk birtokába jutott társasházi alapító okiratból.
Budapest – Mély nyomokat hagyott a labdarúgó-szurkolókban a válogatott tavaly szeptemberi, romániai kirándulása, illetve a 2016-os Európa-bajnokság selejtezősorozatának pocsék rajtja.