Szorosabbra kívánja fűzni együttműködését az adócsalások elleni harcban hat közép-európai ország - ebben állapodott meg a négy visegrádi ország, valamint Németország és Ausztria szakminisztere Prágában.
Nem elég, hogy Bugatti Veyronokkal meg Lamborghini Aventadorokkal nyomatják, most még Google Glassokat is kapnak a rendőrök. A szemüveg kapcsolódik a bűnügyi nyilvántartáshoz, így segítve az arcfelismerést, és a bűncselekmények dokumentációjában is óriási segítség lesz. Itt egy videó is a … Folytatás
Indiában most zajlik az éves durga púdzsa, azaz a négynapos fesztivál, amin Dél-Indiában a hinduk a harcos Durga istennő előtt róják le kegyeletüket, élő állatok feláldozásával. Bár állatvédők régóta tiltakoznak a jelenség ellen, idén is hosszú sorokban érkeztek az áldozni vágyók. Fotó: LUIT … Folytatás
Bécs – Nem jogerősen, de ismét elutasították a Ferencváros női kézilabdacsapatának óvását, így a zöld-fehérek a jelenlegi állás szerint nem vehetnek részt a Bajnokok Ligája főtábláján.
Egy negyvenöt éves férfi feltöltötte az internetre volt barátnőjének pornóképeit Angliában. A pikáns alkotásokat több, mint ötvenezren látták világszerte.
Madrid - Nem számított a saját egészsége sem a „vasálarcos" Mario Mandzukicnak (28) a Juventus elleni Bajnokok Ligája labdarúgó-mérkőzésen. Az Atlético Madrid nyáron igazolt horvát támadója az olaszok ellen 1-0-ra megnyert találkozón védőmaszkban lépett pályára, ám a 13. percben megszabadult a különleges védőeszköztől.
Éves rekord szintre emelkedett a mikroblogok és más közösségi oldalak cenzúrája Kínában a hongkongi tüntetések nyomán, s a központi média is óvatosan kezeli az eseményeket.
Ez hangzott el a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) által szervezett budapesti sajtóbeszélgetésén, amelyen a gyógyszertári vállalkozások előző évi pénzügyi és mérlegadatait ismertették.
Átadták csütörtökön az egykori budapesti gettó emlékfalát, amelyen interaktív térkép mutatja be a városrész történetét. Az emlékfal felépítését az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) és Erzsébetváros önkormányzata finanszírozta.
A kihívást Komássy Ákos, a VIII. kerület szocialista polgármesterjelöltje fogalmazta meg újságírók előtt, a Diószegi Sámuel utca egyik bérházának udvarán.
Molnár Csaba, az ellenzéki párt alelnöke és EP-képviselője azt mondta: a magyar jelölt a kérdések jelentős részére nem tudott vagy nem akart válaszolni, és megsértette az Európai Parlamentben ülők tekintélyét. Hozzátette: Navracsics Tibor megbukott és pótvizsgára kötelezték.
Tizenkét katona meghalt, hatvanan pedig megsebesültek a kormányerők és az iszlamista felkelők közötti harcok és egy kettős öngyilkos merénylet következtében a líbiai Bengáziában csütörtökön - közölték egészségügyi források.
Október 9-re halasztotta az ítélethirdetést a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön a Sopron Bank Burgenland Zrt. magyar állam ellen indított, devizahitelekkel kapcsolatos perében.
Egy ötven év körüli férfi - aki az MSZP aktivistájaként mutatkozott be - azt mondta a lakóknak, ha támogatják a szocialistákat, akkor segít kifizetni a bérletidíj-tartozásukat.
Átadták a megújult Városligeti bölcsődét a főváros VII. kerületében, a beruházás 150 millió forintos európai uniós támogatásból és 275 millió forintos önkormányzati önerőből valósult meg.
Budapest - Meggyanúsította a rendőrség a májusi botrányos ketrecharcverseny főszervezőjét, Felföldi Szabolcsot (37) – tudta meg a Blikk. Amennyiben beigazolódnak a többszörös kempó- és profi-MMA-világbajnok ellen felhozott vádak, akár börtönt is kaphat a nehéz helyzetbe került sportoló.
Budapest — Ügyvezető igazgatóként Berki Krisztián (33) nemcsak a Ferencvárosi Torna Clubnak okozott károkat az őt feljelentő magánszemély állítása szerint.
Nem csupán egyszeri, adminisztrációs lépés lesz a forintosítás, hanem hitelkiváltási verseny várható - mondta Palkó István, a portfolio.hu elemzője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorának.
És akkor nem fogja szerencse érni azt a 16 000 embert, akik azért osztották meg, mert azt hitték, hogy ha 2 percen belül megosztják, szerencse éri őket. Mutassuk meg nekik!!!!!!
Kecskemét - Egykori rendőr kollégái ellen vallott a csütörtöki tárgyaláson Bara József (†47) izsáki rendőrőrsön bekövetkezett halálának ügyében a koronatanú.
Miskolc — Csaknem bizonyos, hogy Pásztor Albert rendőrségi feljelentése ellenére nyilvánosságra hozzák azokat a fotókat, amelyeken a baloldal polgármesterjelöltje kéjhölgyek társaságában látható.