2014. december 15. hétfő

dec. 15
2:09
Elton John szurkol Tőzsérnek (Blikk)
Watford — Sztárvendég járt Tőzsér Dániel (29) csapatánál. Nem hétköznapi élményben volt része az angol másodosztályú futballbajnokságban szereplő Watford játékosainak, hiszen egy élő legenda, Sir Elton John (67) látogatta meg a gárdát a Wigan ellen 2-1-re megnyert bajnoki előtt.
dec. 15
2:13
Bundavádlott miatt nyomoznak a rendőrcsapatnál (Blikk)
Budapest — Fejek hullhatnak porba M. Tamás (38) belgiumi kispályás futballmeccsei miatt. Mint azt a Blikk megírta, a hazánkban évek óta zajló bundaperben vádlottként szereplő focibíró, „pikáns” módon, a budapesti rendőrválogatott tagjaként szerepelt egy nemzetközi tornán.
dec. 15
4:15
Végrehajtás fenyegeti Oszter 500 milliós birtokát (Blikk)
Diósjenő — Úgy tűnik, elátkozott kastély lett az egykori álomból! Oszter Sándor (66) vidéki birtokát ugyanis árverés fenyegeti!
dec. 15
4:19
Gabi kiakadt, a csapat kiesett (Blikk)
Budapest — Az X-Faktor egyetlen női mentora csapat nélkül maradt a döntőre. A Tha Shudras ezúttal Benjivel párbajozott, és végül a nézői szavazatok alapján a szegedi bandának kellett búcsúznia.
dec. 15
4:23
Belesérült mutatványába David Merlini (Blikk)
Róma — Komoly baleset érte David Merlinit (36)! A magyar szabadulóművész nemrég Rómában lépett fel, s az egyik veszélyes bemutatója közben történt a malőr, ami miatt pár hétig pihentetnie kell a lábát.
dec. 15
6:57
Megbénul az ország (Blikk)
Magyarország – Félpályás útlezárásokkal tiltakoznak a Liga Szakszervezetek szerte az országban.
dec. 15
7:24
Túszdráma Sydney-ben (444.hu)
Órák óta legalább harminc embert tart fogva legalább egy fegyveres egy csokoládéboltban. A támadó dzsihádista lehet, legalábbis a túszoknak a dzsihád fekete lobogóját kellett felmutatniuk.
dec. 15
7:26
Ángyán József: Maffiaszerűen működő oligarchacsaládok irányítják az országot (444.hu)
A volt vidékfejlesztési államtitkár szerint a helyzet súlyosabb, mint gondolnánk, gátlástalan rablófolyamatot látunk, ahol a miniszterelnöknek sincs mozgástere.
dec. 15
7:28
Munkába indul? Ne feledje, útlezárásos tiltakozások vannak! (444.hu)
Az ország hatvan pontján terveznek útlezárással tiltakozni a kormány ellen a szakszervezetek. Befelé jövet elég kihaltnak is tűnt a város, de persze simán lehet, hogy csak egy decemberi reggel van. Ha mégsem, és még nem indult el, ebből a cikkből … Folytatás
dec. 15
7:57
Ufókról és ultrahangos tudatbefolyásolásról beszélt az Észak-Koreába szökött amerikai (444.hu)
Arturo Pierre Martinez mániás depressziós. Egyszer már megpróbált beúszni Észak-Koreába, de akkor még a határon feltartóztatták és hazaküldték. Másodjára sikerült bejutnia.
dec. 15
8:27
Kié lett a legszexibb selfie? - Szavazz szexi olvasóinkra! (Blikk)
Magyarország — Nehéz, de mindenképpen jó dolga volt a Blikk zsűrijének. A Blikk Szexi selfie versenyére érkezett vagány, pikáns, izgalmas olvasói fotókból szemezgetve kellett összeállítanunk a végső listát: a tíz befutót, azaz a tíz legjobb képet.
dec. 15
8:30
Orbán szerint a magyar gazdaság az olyan, hogy nem kéne működnie, azt mégis működik (444.hu)
Mint a dongó, amiről szerinte a tudósok megállapították, hogy nem kéne tudnia repülni. Igen, ezzel a piacoknak akart üzenni. Valamit.
dec. 15
9:03
Megbénul az ország - Fotók, videók az útlezárós demonstrációról (Blikk)
Magyarország – Félpályás útlezárásokkal tiltakoznak a Liga Szakszervezetek szerte az országban.
dec. 15
9:21
Megbénul az ország - fotók, videók az útlezárásos demonstrációról (Blikk)
Magyarország – Félpályás útlezárásokkal tiltakoznak a Liga Szakszervezetek szerte az országban.
dec. 15
9:36
Így néz ki a félig lezárt Egérút Budán (444.hu)
A trafikosok tiltakozása elég látványosra sikerült. Az állóképeken akár dugónak is tűnhetne, de ezek a teherautók tényleg nem moccannak. Szigetváry Zsolt, az MTI fotósának képei a tovább után.
dec. 15
9:38
Közben harminc aktivista blokád alá vette a Parlament mélygarázsát is (444.hu)
A megszorítások és a kirekesztés ellen tiltakonak.
dec. 15
9:40
Megöltek egy 68 éves nőt Polgárdiban (444.hu)
Vasárnap 12:42-kor hívták a rendőrséget a hozzátartozói, miután az otthonában holtan találtak az idős nőt. A rendőrség emberölés miatt indított nyomozást, két embert őrizetbe is vettek. (police.hu)
dec. 15
9:42
Fejlemény Sydneyben: Öt túsz kiszabadult (444.hu)
A hírek szerint megszöktek. Fejlemény továbbá, hogy a sydney-i rendőrség túsztárgyalója kapcsolatba lépett a túszszedővel. A Martin Place-en, a Lindt Caféban* még fogva tartottak pedig a médiával, de őket állítólag a túszszedő kényszerítette erre. *Pontosítás: a poszt eredeti változatában tévedésből … Folytatás
dec. 15
9:44
Deutsch szerint Juhász durván rágalmazza a személyes hitelességét, ezért 100 százalék, hogy elbukja a pert (444.hu)
A kábítószerezéssel megvádolt Deutsch Tamás szerint Juhász Péter ugyanúgy hazudik az V. kerületi önkormányzati ingatlanok ügyében, mint a drogügyben.
dec. 15
10:09
Közben a budai rakpartot is elérte a blokád (444.hu)
A dohányosok teherautói szépen felsorakoztak a Parlamenttel szemben. Nem lennék most autós, hogy a két budai rakpartból aktuálisan kettő járhatatlan.
dec. 15
10:42
A 17 éves Mohammed Islam 72 millió dollárt tőzsdézett össze ebédidőben (444.hu)
A queensi fiú szülei a közép-ázsiai bengáli területről vándoroltak be. A srác most 400 dolláros kaviárral eteti a barátait, és szétbulizza magát.
dec. 15
10:44
Orbán: A magyarok üdvözlik az illiberális demokráciát (444.hu)
A miniszterelnök szerint a hatalom alkotmányos korlátozása amerikai találmány, amit Európa intellektuális renyheségből fogadott el. De ha már ez van, ő is inkább felköltözik a Várba, ami aztán majd fék és ellensúly is lesz egyben!
dec. 15
11:15
Uniós pénzek pörgetik az építőipart (444.hu)
Októberben a kiigazítatlan adatok szerint 15,8 százalékkal nőtt az építőipar termelése az egy évvel korábbihoz képest. A számok mögé nézve kiderül a trükk: az épületek építése 6,5 százalékkal csökkent (!), az egyéb építmények, vagyis a jellemzően uniós forrásokból finanszírozott infrastrukturális … Folytatás
dec. 15
11:17
Ha így pörög a gazdaság, miért nem rendezik a pedagógusok béreit? (444.hu)
A legjobb magyar gimnáziumok nem elégedtek meg a minisztérium válaszával: szerintük a 2013-as ígéretekhez képest is alacsonyabb volt a béremelés a szektorban, az életpályamodell pedig értelmét veszti, ha elszakítják a fizetéseket a minimálbértől. Újra kérik a kormánypártot, ne tegyék, pláne mert nem is indokolja semmi, hiszen a gazdaság jól teljesít.
dec. 15
11:19
Már nem demonstrálnak a Parlamentnél (444.hu)
A készenléti rendőrség munkatársai “felszámolták a parlamenti mélygarázsba vezető utat lezáró demonstrációt”. Ez nem rendőrnyelven azt jelenti, hogy három felszólítás után egyesével elvitték a demonstrálókat, akik ennek ellenálltak. A rendőrök ölben vitték őket pár méterrel arrébb, felszabadítva ezzel a garázsbehajtót. … Folytatás
dec. 15
11:21
Csatát nyert a Mol Horvátországgal szemben (444.hu)
A washingtoni választottbíróság ítélete szerint a horvát államnak igenis meg kell vásárolnia az INA veszteséges gázüzletágát. A kedvezőtlen ítélet nem szegte kedvét a horvátoknak, egy jól értesült forrás szerint “nem kudarcként éltük meg a döntést, hanem nagyon elégedettek vagyunk a … Folytatás
dec. 15
11:23
Különös egybeesések: egyötöd (444.hu)
Több mint ötödével nőhet idén az online kiskereskedelmi forgalom, és csaknem ötödével zsugorodtak a kínai gleccserek az elmúlt 50 év során. Véletlen? Nem állítom, kérdezem. (Mindkét hír MTI.)
dec. 15
11:24
Béres Alexandrával sok mindent kipróbálnánk, de ezt azért nem (Blikk)
A fitnesz világ- és Európa bajnok a Városligeti Műjégpályán frissítette fel az újraélesztéssel kapcsolatos ismereteit. Az ilyen ismeretek elsajátítás egyébként mindenkinek hasznára válna: Magyarországon félóránként meghal valaki kórházon kívüli hirtelen szívleállás következtében.
dec. 15
11:25
Nyomozás indult Vida Ildikó feljelentése miatt (444.hu)
A NAV elnökét Orbán Viktor szólította fel arra, hogy jelentse fel rágalmazásért André Goodfriend amerikai ügyvivőt. Egyelőre ismeretlen tettes ellen, rágalmazás miatt nyomoznak.
dec. 15
11:26
Fernando Alonso szakított az orosz modellel (Blikk)
Madrid – Fernando Alonso (33) nemcsak csapatot, hanem barátnőt is vált? Spanyol lapok szerint a Forma-1 kétszeres világbajnoka szakított az Dasa Kapusztyina (24) orosz modellel.
dec. 15
11:27
Vida Ildikó ügyében nyomozás indult! (Blikk)
Budapest – Nyomozást rendelt a Központi Nyomozó Főügyészség Vida Ildikó feljelentése alapján. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke azért tett feljelentést, mert André Goodfriend, amerikai ügyvivő olyan kijelentést tett rá egy interjúban, amellyel arra utalt, hogy Vida bűncselekményt követett el.
dec. 15
11:29
Boldogság! Hargitai Bea babát vár (Blikk)
Teljesült a playmate régóta vágyott kívánsága: Hargitai Bea a közösségi oldalán jelentette be, hogy gyermeket vár.
dec. 15
11:48
Gömbös Gyula bukhatja a díszpolgári címét (444.hu)
220volt.hu - Akció! Kindle 6 touch E-book olvasó 32.400 Ft 78 évvel azután, hogy hererákban elhunyt, elvehetik az egykori nácibarát magyar miniszterelnök szegedi díszpolgári címét. 2011-ben már szavaztak erről, akkor a jobboldal nem támogatta. A szegedi Jobbik szerint a javaslatot beterjesztő, … Folytatás
dec. 15
11:50
Fehérre festett teherautókból álló segélykonvoj indult Oroszországból (444.hu)
Na jó, csak viccelek. Igazából ez még mindig a félpályás útlezárásos dohányszakszervezeti tiltakozás Budapesten, a budai alsó rakparton.
dec. 15
12:03
Fotó! Ilyen szexi a bodys Horváth Éva (Blikk)
Az egykori szépségkirálynő még mindig bombázó.
dec. 15
12:05
Kislányt gázolt el a zebrán a taxis (Blikk)
Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen gázolta el taxijával a 13 éves kislányt az a férfi, aki a baleset után cserbenhagyta áldozatát Zalaegerszegen.
dec. 15
12:18
VV7: Reni a következő párbajozó (Blikk)
A lakók úgy döntöttek, hogy a villa színésznőjének kell párbajoznia.
dec. 15
12:20
Rising Star: Heiser Ádám kiesett, de a TV2 meglepetést okozott (Blikk)
Ádám nem győzte meg a közönséget, de az egyik korábban kiesett versenyző új esélyt kap.
dec. 15
12:21
VV7: Reni repülhet a Villából (Blikk)
A lakók úgy döntöttek, hogy a villa színésznőjének kell párbajoznia.
dec. 15
12:21
A Parlament előtt érnek össze a tüntetések (444.hu)
Tüntetős napra ébredt Budapest: 350 kisbusz elfoglalta a budai rakpartot, 30 aktivista a Parlament mélygarázsát vette blokád alá.
dec. 15
12:23
Mérgezés! Klórgáz miatt ürítették ki az ajkai kórházat! (Blikk)
Klórgáz szabadult fel az ajkai kórház medencéje alatti gépházban hétfő délelőtt, emiatt 78 beteget és húsz dolgozót kellett átköltöztetni az intézmény biztonságos részlegébe.
dec. 15
12:23
Állítólag vannak hatástanulmányok a kormány útdíjötletéről (444.hu)
És állítólag ezeket nyilvánosságra is fogják hozni. Ezt Kurucz Éva kormányszóvivő mondta, aki arra a kérdésre, hogy voltak-e egyeztetések az ötlet bejelentése előtt, azt tudta válaszolni, hogy “az egyeztetések folyamatosak”, amit úgy kell érteni, hogy az ötlet bejelentése után egyeztetni … Folytatás
dec. 15
12:25
Franciaország betiltotta az Ubert (444.hu)
A taxik tisztességes versenyét szabályozó törvénnyel, ami január 1-én lép életbe.
dec. 15
12:27
Túszdráma a belgiumi Ghentben is (444.hu)
Itt négy fegyveres rontott be egy lakásba és ejtett túszul egy férfit. A rendőrség lezárta a környéket. Túl sokat erről az esetről se tudni, a rendőrség szóvivője szerint “bent vannak az épületben, de nem világos, hogy mi történik”. A helyi … Folytatás
dec. 15
12:54
Nem tartotta be az ígéretét a kormány (444.hu)
Nem vonták vissza az alapítványi iskolák költségvetési támogatását drasztikusan csökkentő javaslatát. Pedig novemberben még megígérték, hogy visszavonják. De nem vonták vissza. Annyira nem, hogy ma el is fogadhatják a törvényt, amely alapján drasztikusan csökkentik az alapítványi iskolák költségvetési támogatását. Ami … Folytatás
dec. 15
12:56
Manchester City-Barcelona, PSG-Chelsea a BL-ben (444.hu)
Sorsoltak a Bajnok Ligájában, lesz néhány kemény párosítás a legjobb 16 között tavasszal, mint a fenti kettő, vagy a Juventus-Dortmund.
dec. 15
12:57
Feljelentették Orbán Viktort! (Blikk)
A NAV-elnök Vida Ildikó kitiltásával kapcsolatos miniszterelnök kijelentésekre máris lecsapott valaki és feljelentette Orbán Viktort. A feljelentő nem más, mint Árok Kornél, igen, a „bohócforradalmár", valójában egykori tűzoltó, harcos szakszervezeti vezető, aktív ellenzéki.
dec. 15
12:58
Kovács Zoltán szerint Habony Árpád átesett a szükséges vizsgálatokon (444.hu)
A kormányszóvivő szerint a kormánynak nincs tudomása semmilyen szabályszegésről, ami megkérdőjelezné a tevékenységét.
dec. 15
13:00
Megszületett az év leghülyébb szava (444.hu)
A döntőbizottság egyetlen tagjaként ezennel bejelentem, hogy a nem létező díjat a Hungarikum Bizottság kapja a hungarikumpiramis feltalálásáért.
dec. 15
13:02
Lokalikumpályázatot írt ki a hungarikumbizottság! (444.hu)
Mert persze van ilyen is, mármint bizottság, ami most, hogy V. Németh Zsolt földművelésügyi államtitkárt idézzem, „a hungarikumpiramis talpazatát kívánja megerősíteni”. Ezek lennének a helyi értéktárak, ahol a településekre különösen jellemző dolgokat – gondolom ilyenek alsógödikumok, csaholcikumok, karcagikumok; összefoglaló néven … Folytatás

Keresés