A VV7 hastáncosa az egész családra szégyent hoz botrányos viselkedésével. Anyja azt mondja, ha lányát most szavaznák ki, már akkor is késő lenne. Öccsét az iskolában bántják.
Magyarország - Csak a meccseket bojkottálják, a csapatukat nem a „keményvonalas" focidrukkerek. Az NB I idei utolsó, 17. fordulójában több helyen is megjelentek a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) valamint a szurkolói regisztráció ellen tüntető csoportok. Biztosították kedvenceiket hűségükről, de a találkozókra így sem mentek be.
Előkerült Latinovits Zoltán Ruttkai Évához írt, eddig sosem látott szerelmes levele, amit aukcióra bocsátanak. A színészóriás öccse, Frenreisz Károly nagyon csodálkozott, amikor a Borstól értesült erről. A többi levél ugyanis a család tulajdonában van.
Budapest - Bár korábban többször is fogadkozott a ValóVilág 7. legérzelmesebb tagja Edina (22), hogy senkivel nem szexel majd a villában, egyre inkább úgy fest a helyzet, hogy Fannihoz és Dennishez hasonlóan ő sem sokáig fogta vissza az erotikus vágyait.
Budapest - Húsbavágó őszinteséggel mesélt a Blikknek betegségéről és terveiről Czeizel Endre (79). Az ismert orvos-genetikus bár megírta a végrendeletét, küzd azért, hogy minél tovább éljen.
Budapest - Interneten csajozik Fluor Tomi (27)! Az énekest olvasó-riporterünk látta felbukkanni az okostelefonra letölthető, Tinder nevű, egyértelműen szexpartnerkersőként elhíresült oldalon.
Az elmúlt napokban, több hullámban, nagyobb havazás terítette be Japánt. Sok helyen most havazott az idén először és mindjárt méteres hóval köszöntött be a tél. A kemény időben ketten meghaltak, 1400 háztartás maradt áram nélkül és a közlekedésben is nehézségeket okozott a szokatlan mennyiségű hó.
A BL-győztes Real Madrid mellett többek között a Győri ETO-t is a világhírű Audi támogatja. A német autógyár mindkét csapattal bőkezű, de azért a járműállományban nagy a különbség.
Demjén Ferenc az ország egyik legnépszerűbb énekese. Dalait szinte kívülről fújjuk, de magánéletéről alig tudunk valamit, noha mozgalmas hatvanhét évet tudhat a háta mögött.
Hónapokon át reménykedtek családtagok, barátok, ismerősök, hogy Nyáry Krisztián felesége, Bártfai Andrea, Zsöme legyőzi a halálos kórt. Az Így szerettek ők című bestsellerek szerzője két lányával gyászolja őt.
Őrizetbe vette vasárnap este az indiai rendőrség az önszerveződéssel működő Uber taxivállalat egyik sofőrjét, mert azzal gyanúsítják, hogy megerőszakolta utasát, egy 25 éves nőt Újdelhiben.
Budapest – Mit üzennek a csillagok a hétre? Hétfőnként frissülő heti horoszkópunkból megtudhatod, mi vár rád a szerelemben, a munkában és az egészségben.
A plasztikai sebész volt az utolsó reménye a koránál harminc évvel idősebbnek látszó 28 éves nőnek. A ritka bőrbetegsége miatt mániákus depressziós nőtől már a kisfia is elfordult szégyenében.
A VV7 első párbaját Zsuzsa úszta meg, pedig sokan nem szeretik a szexi anyukát. Vajon miért mehetett vissza mégis? A Blikk Tv stábja ott volt a helyszínen és erre kereste a magyarázatot.
Bizarr módon próbálta felhívni a figyelmet eladó veséjére egy kínai férfi. Az úr felmászott egy pekingi kórház közelében található fa tetejére és úgy kiabálta ki a világnak, hogy van egy felesleges szerve.
Játszani jó, hiszen szórakoztat és kikapcsol. Játékot ajándékozni is nagyon jó, csak sajnos sok esetben drága mulatság. Összeállításunkban a legolcsóbb lehetőségeket vettük sorra a digitális játékvilágban.
A 87. percben félbeszakadt a Volin Luck-Metaliszt Harkiv ukrán élvonalbeli labdarúgó mérkőzés, mert a hazai nézők egy csoportja bekergette az öltözőbe a játékvezetőt.
Lélegzetelállító videót készített egy férfi arról, hogyan is zuhan a mélybe egy szikla tetejéről. A madárruhát viselő kalandor szinte végig veszélyesen közel repült a földhöz.
Emberkereskedelemmel foglalkozó csoportot számolt fel a rendőrség. A négy férfinak és egy nőnek súlyos vádakkal kell szembenéznie a Pest Megyei Főügyészségen.
Dan Bilzeriant korunk legnagyobb playboyának tartják, nem véletlenül, hiszen élete a mellek-pénz-fegyverek szentháromság körül forog. Az öntörvényű pókeres/színész a hétvégén kissé elvetette a sulykot és egy szórakozóhelyen fejberúgott egy nőt.
Palvin Barni nem az a fajta lány, aki felbukkan egyik évben, aztán pár év múlva már nem is emlékeznek rá. Az elmúlt években a még mindig nagyon fiatal magyar modell igazi sztárrá nőtte ki magát.
A Slayer zenekart sokan az elmúlt három évtized legkeményebb metálzenekarának tartják, de az ő szívük sincs kőből és egy kölyökmacska még őket is el tudja lágyítani.
Ha hiszik ha nem, megnyílt a világ első olyan hentesüzlete, ahol egyáltalán nem kapni húst. Egy amerikai testvérpár álmodta meg a lehetetlent, és a boltjuk néhány héttel a nyitás után egyre népszerűbb.
Igencsak felfokozott hangulatban szórakoztatták egymás a villalakók a hétvégén. A főszereplő Vikcsu volt, az már más tészta, hogy este aztán kiesett a játékból.
Manhattan - Három napos villámlátogatásra érkezett az amerikai Nagy Almába Vilmos herceg és Katalin. A hercegnőn most látszik először igazán, hogy második gyermekét várja.
19 embert szállítottak gázmérgezés gyanújával kórházba egy amerikai plüssfétis találkozón. A rendőrség szerint valaki szándékosan akart ártani a plüssjelmezekbe bújt felnőtteknek.
A zenekar tagjai nem értik, hogy miért gondolják róluk, hogy nagyképűek lennének. A fiúk elárulták, még a mai napig elakad a szavuk, ha kérdezik őket. A Spoon együttes fiataljai olvasóink kérdéseire válaszoltak.