Budapest — Ömlik a pénz a magyar futballba! Ha a játékosok nem is veszik fel a iramot a nemzetközi élmezőnnyel, a stadionfejlesztést tekintve már ott vagyunk a legjobbak között.
Budapest — Soha nem látott ellentétek kerültek felszínre a vezető kormánypártban, amelynek keretében leszámolhatnak a túl sokat kekeckedő régi öregekkel.
Budapest — Folyamatosan csörgött a telefon, és az üzenetben érkezett olvasói kérdéseket sem tudta mind megválaszolni a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes-dalszerző, olyan sokan érdeklődtek iránta.
Budapest — Bár élt a mentességi jogával, s nem kívánt nyilatkozni a fia és társai ellen indított csalási ügyben Koltai Róbert, a csütörtöki bírósági tárgyaláson mégis teljes mellszélességgel kiállt P. Koltai Gábor mellett.
Budapest — Apaként és orvosként is megsemmisült, amikor karjai között halt meg legkisebb fia – így vallott élete tragédiájáról a Heti Válasznak Csókay András (57).
Ilyenkor valahogy a szokásosnál is jobban összekeverednek a buliból hazafelé tartók és akik munkába mennek. Mikor még egyetemistaként dolgoztam reggel hattól a műanyaggyárban, még a bulizókat irigyeltem, most viszont tök jó összekacsintani a részegeken mosolygó építőmunkásokkal. Éljen a felnőtt élet!
Még a Kehi kereste meg az adóhatóságot az átvilágítás után, a NAV pedig költségvetési csalásra gyanakszik. Így már két eljárás folyik a norvég alapok ügyében.
Vagy csak nagyon elegük van mindenből, és joggal: vonzó gondolat, hogy a csaló kormányok miatt elszállt adósságokat ne fizessék vissza. Görögországban és Spanyolországban is olyan párt a legnépszerűbb, amely fel akarja mondani az országaikat fojtogató államadósságot, és az euróhoz sem ragaszkodik igazán.
Budapest – Elődeinél kevesebb fizetésért, de magas célprémiumért lehet Dárdai Pál (38) a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A Sport Plusz hetilap szerint a Berlinben élő szakember havonta 5 millió forintot kaphat majd itthoni munkájáért.
Októberben egy ötezressel többet keresett az átlagmagyar, mint szeptemberben: 150 ezerről 155 ezerre nőtt a havi nettó, mondta a KSH. A közmunkások száma húszezerrel 157 ezer főre esett. A kiskereskedelmi forgalom öt százalékkal nagyobb volt ugyanekkor, mint egy évvel korábban.
New York - Egy 23 éves férfi milliókat költött arra, hogy a lehető legjobban hasonlítson kedvencére, Kim Kardashianra (34), ám ez cseppet sem sikerült neki.
Az északkelet-ausztráliai Cairns külvárosában egy házban nyolc gyerek holttestére bukkantak a rendőrök. A másfél és 15 év közötti gyerekek közül heten testvérek voltak, anyjukat, egy 34 éves nőt szintén szúrt sérülésekkel vitték kórházba. (Independent, NYT.)
Jó ideje a kormánypártok által bedobott kötelező drogtesztek témájától hangos a sajtó. Kíváncsiak vagyunk rá, te mit gondolsz a gyerekek kötelező drogtesztjéről.
Egy restaurátor szerint ez várható volt, hiszen a januári fagyban kellett dolgozniuk a festésen, hogy a választásokig kész legyen a felújítás első üteme.
Tönkrement a vállalkozása, és Mario Rajoy miniszterelnököt meg a kormányát okolta sikertelenségért az a spanyolt férfi, aki autójával péntek reggel hajtott bele a Spanyolországot kormányzó konzervatív, kereszténydemokrata Néppárt székházába. Autóját telerakta gázpalackokkal, de végül egyik sem robbant fel, és senki … Folytatás
Mert az Apple bezárta az ottani webáruházát. Alkalmazásokat még árulnak, de nagyjából 100 százalékkal megemelték az árukat. A cég a rubel árfolyamának kontrollálhatatlan esésére reagál a brutális áremeléssel. (BI)
Krím-félsziget - Szombattól, azaz december 20-tól tilos lesz minden európai befektetés az Oroszország által megszállt Krím-félszigeten és Szevasztopolban. Az EU-tagállamok zászlója alatt közlekedő luxushajók is csak vészhelyzetben köthetnek majd ki a Krímben.
Az idei 3,4 után jövőre 2,6 százalékkal növekedhet a magyar gazdaság a Századvég szerint. Ez még mindig optimistább, mint amit a piaci elemzők többsége várna, vagy amire a magyar gazdaság magától képes lenne, de lassulás az idei tempóhoz képest. (Napi.hu)
Houston – Halálos gamma-sugárzással olthatja ki az életet a Földön a „halálcsillag”, az Éta Carinae, mely egy kisebb „testvérével” vívja haláltusáját már igen régóta.
Ez már közel van a szeptemberi sokéves mélyponthoz. A dollár pedig már túl van a 257 forinton is, ami 12 éve a legrosszabb. A világpiacon épp nem minket utálnak, csak általános kockázatkerülés van.
Houston – Halálos gamma-sugárzással olthatja ki az életet a Földön a „halálcsillag”, az Éta Carinae, mely egy kisebb „testvérével” vívja haláltusáját már igen régóta.
Salgótarján - Az ország Győzikéje (40) örül annak, hogy a hazai celebek közül a legkedveltebbek és legnépszerűbbek között a negyedik helyet foglalhatja el.
220volt.hu - Akció! LG 32LB5610 FullHD LED TV 69.800 Ft A baloldali képet a Hubble űrteleszkóp készítette a Messier-82 nevű galaxisról, amit Szivar-galaxisnak is szoktak hívni a csillagászok, ha épp olyanjuk van. A másik kép pedig a Chandra űrtávcső röntgenképe … Folytatás
Sajnos csak angolosan Orbán V., sőt inkább Urban V. Magyarul V. Orbánról van szó, aki 1370-ben ezen a napon halt meg. Ő volt a katolikus egyház 200. pápája. Leginkább arról emlékezetes az uralkodása, hogy az ő idején költözött vissza a … Folytatás
220volt.hu - Akció! LG 32LB5610 FullHD LED TV 69.800 Ft Ez ezekben a pillanatokban történik. Helyszíni tudósítónk szerint a hangszórókból a Honfoglalás szól Demjén Ferenctől.