Vihart kavart Gary Oldman Playboynak adott interjúja, amelyben a színész képmutatással vádolta Hollywoodot. A színész szavai bejárták a világsajtót. Egy zsidó szervezet elítélte Oldman kijelentéseit, és ezt követően a színész is bocsánatot kért értük.
Fortaleza — Drámai mérkőzésen írt történelmet a vébén Görögország válogatottja! A szeptembertől a magyarokkal azonos Európa-bajnoki selejtezőcsoportban szereplő focicsapat az első félidőben szerzett vezetést – és ezzel esélyt a továbbjutásra – Elefántcsontpart ellen a C csoport zárómeccsén, ám az afrikaiak a találkozó hajrájában egyenlítettek (1-1), az eredmény számukra ért volna…
Tokió — Egyelőre ugyan csak Japánban, de lassan talán világszerte retteghetnek a túlfizetett híradósok, mert nemsokára robotok fogják helyettük olvasni a híreket.
Ibiza — Már egészen jól van Sir Paul McCartney (72). Az egykori Beatles tagja búvárkodással és zenével kúrálja magát. Még májusban terítette le egy furcsa vírus a zenészt, kórházba került és minden távol-keleti koncertjét le kellett mondania.
Budapest — Elmaradt VV Iza (20) mellműtétje! A fiatal lány, akinek minden vágya az volt, hogy implantátumokkal hozzák helyre saját állítása szerint kicsi és formátlan mellét, elkeseredett ugyan, de nem kell sokáig várnia.
Nem hiszem, hogy be kellene mutatkoznom. Ám, ha valaki mégis túl későn született, annak a kedvéért: Diego Maradona vagyok, a világ legjobb futballistája. Persze a brazilok mást mondanak, de az kit érdekel? A csoportelsőségért focizunk ma Nigériával és kétségem sincs, ezúttal is győzni fogunk. Ahogy a vébédöntőben is. Pont. Nincs vita.
Budapest — A sztárokat is megfertőzte a kaparós játék láza! Cinthya Dictator (24), Larion Zoé (30), Szigeti Ferenc (62) és Qka MC (39) nagy izgalomban vannak, tudják, már csak három napig tart a játék.
Magyarország — Egyetlen óvatlan mozdulat, egyetlen érintés is elég, hogy az ember akkora dózist kapjon a hazánkban pár éve felbukkant kaukázusi medvetalp mérgéből, hogy súlyos égési sérülésekkel kelljen orvoshoz fordulnia.
Magyarország — Rengeteget késik és még drága is a magyar vasút, legalábbis ez derül ki az Európai Bizottság vasúti közlekedést vizsgáló átfogó jelentéséből.
Budapest — Az előző ValóVilág játékosát, Ádámot (23) csábítja Baukó Éva a TV2-höz, hogy menjen el a legújabb Big Brother-válogatására, nem törődve azzal, hogy szerződést szeg ezzel, ugyanis Ádámnak még élő szerződése van az RTL Klubbal.
Hihetetlen, de idén már 35. alkalommal várja közönségét a Kaláka fesztivál, amelyet harmadjára tartanak meg Egerben ezen a hét végén. A családias hangulatú rendezvényen első ízben lép fel a Benkó Dixieland Band, de a koncertek mellett vásárral, kiállítással, vetítéssel és éjjeli táncházzal is készülnek. A további érdekességekről a Kaláka együttes Kossuth-díjas vezetőjét, Gryllus Dánielt (64)…
Budapest — Az idén ősszel pont kerülhet a több éve húzódó devizahiteles-ügy végére! A döntés várhatóan arról fog szólni, hogy semmisé válik az árfolyamrés és az egyoldalú kamatemelés.