2014. június 4. szerda

jún. 4
4:33
Dzsudzsák, a nem tanuló vezető (Blikk)
Budapest – Hiába a több tízmilliós járgányok, Dzsudzsák Balázsnak (27) csak problémája van az autókkal.
jún. 4
4:51
Kaszinóban játszott Aczél (Blikk)
Budapest – A focipálya mellett kaszinóban is dolgozott Aczél Zoltán (47). Legalábbis ezt vallotta a bundázással vádolt futballedző, aki tegnap három órán át beszélt a bíróság előtt.
jún. 4
5:09
Barkácsolt villanypásztor csapta agyon Jázmint (†5) (Blikk)
Bakonycsernye – „Csak mentsék meg a kicsi kezét" – suttogta könnybe lábadt szemmel Szilvia.
jún. 4
5:27
Így ünnepel a Szomszédok rendezője! (Blikk)
Emlékezetes napok várnak a Magyar Televízió örökös tagjára. A Szomszédok és az Életképek rendezője ma ünnepli a 84. születésnapját, és a jeles alkalom mozgósította a barátait. Mi is örömmel köszöntöttük fel a Kossuth-, Erkel- és Balázs Béla-díjas érdemes és kiváló művészt.
jún. 4
5:29
Végrehajtást kért a NAV is L. L. Juniorra (Blikk)
Budapest – Úgy tűnik, összecsaptak a hullámok L. L. Junior (33) feje felett. A TV2-n futó Édes élet című műsorban szereplő énekesnek azok után, hogy nyolcan, köztük a saját anyósa is végrehajtást kért a lakására, most már a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) miatt is főhet a feje.
jún. 4
5:29
Welsz szerezhetett hamis okmányokat Portiknak (Blikk)
Budapest — Több sötét ügye lehetett a Welsz Tamásnak (†41), mint eddig sejtettük.
jún. 4
5:31
Családjával költözik a dzsungelbe Sebestyén Balázs (Blikk)
Budapest — Családjával utazik a Celeb vagyok, ments ki innen! forgatására Sebestyén Balázs (36)! Az RTL Klub műsorvezetője ezúttal is jó barátjával, Vadon Janival (44) közösen irányítja majd a dzsungelben ragadt sztárok mindennapjait.
jún. 4
5:33
Félmilliós állását bukja el az Éjjel-Nappal Budapest sztárja (Blikk)
Budapest – Véget ér az álommeló az Éjjel-nappal Budapest Ritájának, vagyis Bar­tha Tímeának. Az RTL Klubon futó napi sorozat szőkeségét kiírják a történetből, így kénytelen búcsút inteni szeretett munkájának és a havi több százezer forintos fizetésének.
jún. 4
7:09
Berendelte a norvég külügy a magyar nagykövetet (444.hu)
Jeszenszky Géza a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy az oslói külügyminisztérium egyik európai igazgatója kereste meg, a meghallgatása pedig ma szerda délelőtt lesz. Jeszenszky elmondása szerint a berendelés nem lepte meg, a norvég közvélemény is figyelemmel kíséri a Norvég Alap ügyét Magyarországon. … Folytatás
jún. 4
7:33
Véres harcok: hadiállapotot vezethetnek be Kijevben (Blikk)
jún. 4
7:42
Hatalmas homokvihar csapott le Teheránra (444.hu)
A tizenöt percig tartó óriási sebességgel érkező vihar komoly károkat okozott, négyen meghaltak.
jún. 4
7:44
György Péter alapító 18 év után otthagyja az Origot (444.hu)
1996-ban ő javasolta, hogy indítson online újságot a Matáv, a kezdetektől részt vesz az Origo körüli döntések meghozatalában. Ma bejelenti, hogy otthagyja az Origo Zrt. igazgatótanácsát, Sáling Gergő kirúgása miatt. Szerinte vége van az újságnak.
jún. 4
7:46
Ukrajnában a hadiállapot bevezetését fontolgatják (444.hu)
Turcsinov ügyvezető ukrán államfő szerint olyan súlyos harcok folynak Donyeck és Luhanszk megyében, hogy elkerülhetetlen a hadiállapot. Luhanszkban szakadárok egy ukrán laktanyát foglaltak el, míg az EBESZ megfigyelői továbbra is fogságban vannak.
jún. 4
8:09
Mellét mutogatta a színpadon az énekesnő - fotó! (Blikk)
jún. 4
8:15
Új Vertu köcsögtelefon 2,5 millió forintért (444.hu)
Hihetetlen, de a luxy mobilgyártó elhagyta a Symbiant és Androiddal dobja piacra legfrissebb telefonját.
jún. 4
8:17
Tisza István újra Kossuth-téren (444.hu)
Kedd éjjel helyezték az emlékmű főalakját a talapzatra. A szoborcsoportot Zala György alkotta. (MTI Fotó: Lakatos Péter)
jún. 4
8:19
Szivárognak az államtitkári nevek (444.hu)
Keveset tudni az apparátusról, miközben a miniszteri meghallgatások már zajlanak. Orbán minden posztra politikust akar.
jún. 4
8:21
Betiltották az Éhezők viadalának kézjelét Thaiföldön (444.hu)
Így válnak valósággá a mesék. Ha több ember egymás mellett felemeli a kezét, letartóztatják őket. A thai junta tudja, mit jelent a jel.
jún. 4
8:27
Katasztrófa! Robbanás egy vegyi üzemben - videó! (Blikk)
Robbanás történt és hatalmas tűz ütött ki a Shell nemzetközi olajkonszern egyik hollandiai vegyipari üzemében kedden késő este, a tüzet több óra alatt, reggelre sikerült eloltani. A balesetnek két könnyebb sérültje van.
jún. 4
8:48
Robbanás volt a Shell egy hollandiai üzemében (444.hu)
A Rotterdamhoz közeli gyárban kedden este volt két robbanás, a lángokat csak szerda hajnalra sikerült megfékezniük a tűzoltóknak. A tüzet több kilométerről is látni lehetett, a környéket lezárták. A balesetben ketten sérültek meg. (MTI)
jún. 4
8:50
Újra lecsapott a Boko Haram (444.hu)
Több tucat embert mészároltak le Nigéria északi részén. Az iszlám államért küzdő terrorszervezet tagjai nigériai katonáknak öltöztek, majd váratlanul tüzet nyitottak a körülöttük állókra.
jún. 4
8:52
Vigyázzon a füstöltheringkonzervekkel! (444.hu)
Négy Riga Gold típusú konzerv forgalmazását tiltotta meg a bennük lévő magas benzolszármazék miatt a Nébih. Összesen harminchat konzervet ettek meg az ellenőrök, ebből a négyet azonnal visszahívnak a boltokból. (MTI)
jún. 4
8:54
Nagyot újít az instagram (444.hu)
Mától tölthető az program 6.0 verziója, amiben végre nem csak filtereket pakolhatunk a képekre, hanem komoly képszerkesztési funkciókat is használhatunk. Szaturáció, szintek, egyéni keretek, egyéni vignetálás, csupa izgalmas dolog. A közösségi része is fejlődött az instának, a jövőben lehet reposztolni … Folytatás
jún. 4
9:21
Meghosszabítják a plázastopot (444.hu)
Brüsszelben kötelezettségszegési eljárás alá vont jogszabályt természetesen az utolsó kisboltig megvédi az Orbán-kormányt, így jövőre is érvényben maradna. A korlátozás alól csak a nemzetgazdasági miniszter adhat felmentést, 211 kérelemből 117 esetben volt példa erre. (MNO)
jún. 4
9:23
Hol bukik az ukrán szakadár sztori? (444.hu)
Többek közt az orosz fegyvereknél, Szlankó Bálint összeszedte, hogy milyen technikával harcolnak az oroszbarát fegyveresek.
jún. 4
9:25
Ilyen egy kőbányai nájki gyár (444.hu)
A NAV ellenőrei találtak a minivarrodát 4 varrógéppel, 33 darab szitanyomó, 7660 darab hamis felvarróval. Meg egy távol-keleti férfival.
jún. 4
9:54
Magyarország jóhíre a nagyvilágban (444.hu)
Az AFP hírügynökség számol be a tegnap esti Sáling-Origo melletti tüntetésről. Tudósítás szerint Sáling Gergőt pozíciójából kiszorították, és a volt főszerkesztő az AFP-nek elmondta, hogy nem ő kezdeményezte az Origotól való távozását. Írnak még a többi szerkesztőség kiállásáról, az Origo … Folytatás
jún. 4
9:57
Durva! Hitler-idézettel hirdeti magát a vallásos iskola (Blikk)
jún. 4
10:15
Így néz ki egy hamisító üzem Kőbányán! (Blikk)
Egy budapesti gyártelep ellenőrzésekor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Főigazgatóságának járőrei egy komplett hamisító üzemet foglaltak le varrógépekkel, több ezer címkével, szitanyomó sablonokkal és kész ruhákkal.
jún. 4
10:27
Komoly biztonsági intézkedések a Tiananmen téren (444.hu)
Szerdán van a 25 éves évfordulója a pekingi mészárlásoknak.
jún. 4
10:29
Vádat emeltek a rendőr ellen, aki agyonverte szomszédját (444.hu)
Még december közepén verte agyon hetvenkét éves szomszédját a hivatásos rendőr törzsőrmester. A szomszéddal régóta rossz viszonyban voltak, végül egy reggeli kutyasétáltatás közben csapott le rá a rendőr, szóváltás után egy rúddal agyonverte. A gyilkosság után magára hívta kollégáit, akik őrizetbe … Folytatás
jún. 4
10:33
Meztelenkedik első filmjében C. Ronaldo csaja - videó! (Blikk)
jún. 4
10:51
14 éven át tartott két hullát a lakásában (Blikk)
Szeretőjével és kétéves fiával is végzett egy Hong Kong-i férfi, és holttestüket lakásában rejtegette 14 éven keresztül. A South China Morning Post írása szerint Kan Wai-nam (53) bevallotta a kettős gyilkosságot, miután a  bejárónője véletlenül felfedezte a hullákat.
jún. 4
11:00
Örkény István: A legnépszerűbb cikkek az Origón (444.hu)
A legtöbbet megosztott cikkek doboza az Origo címlapján.
jún. 4
11:02
Lezárult a kamuszavazás Szíriában (444.hu)
Asszad mellett csak két ismeretlen indult az elnökválasztáson, amit amúgy is csak az ország nyugati felében rendeztek meg.
jún. 4
11:04
Életveszélyesen megsérült bobozás közben egy fiatal Miskolctapolcán (444.hu)
Még hétfőn történt a baleset, amiben egy debreceni középiskolás szenvedett súlyos hasi és gerincsérüléseket. Bobozás közben hárman ütköztek, miközben az elöllévő fékezett. A rendőrséget a kórház értesítette, az ügyben nyomoznak. (MTI)
jún. 4
11:09
Megdöbbentő vallomás a Szomszédok Jutkájától! (Blikk)
jún. 4
11:09
"Édesanya vagyok, nem akarom, hogy gyerekek haljanak meg" (Blikk)
Rettegő, síró gyerekek és édesanyák, idős emberek töltik mindennapjaikat föld alatti bunkerekben, pincékben, óvóhelyeken a kelet-ukrajnai városokban. A kicsiknek fogalmuk sincs róla, miért kell a mocskos pincékben rejtőzniük, hogy vajon miért ölik halomra egymást a felnőttek az otthonukat jelentő városokban. Mi sem. Megrázó videó Ukrajnából.
jún. 4
11:11
Rúddal verte agyon szomszédját a gyilkos rendőr (Blikk)
Vádat emelt az Egri Nyomozó Ügyészség egy andornaktályai rendőr ellen, aki - mint megírtuk - tavaly december 17-én agyonverte a szomszédját.
jún. 4
11:27
Súlyosan megsérült a szabadidőparkban egy fiú! (Blikk)
Szórakozás közben életveszélyesen megsérült egy fiú egy miskolctapolcai szabadidőparkban, a rendőrség büntetőeljárást indított az eset körülményeinek tisztázására.
jún. 4
11:29
Lelocsolta benzinnel és felgyújtotta a feleségét! (Blikk)
Stirling - Elevenen elégett az a brit nő, akit férje benzinnel locsolt le, majd gyújtott fel, miután közölte hogy el akar válni.
jún. 4
11:33
Így reagáltak a nézők a Trónok harca legutóbbi véres jelenetére (444.hu)
VIGYÁZAT! Spojler és véres tartalom együtt következik.
jún. 4
11:35
MTI: A Fidesz visszautasítja az Európai Bizottság rezsicsökkentés megszüntetésére vonatkozó ajánlását (444.hu)
Akár a fejük tetejére is állhatnak a brüsszeli bürokraták, energiaszolgáltatók és a hazai álbaloldal képviselői -mondta Németh Rezsicsökkentő Szilárd.
jún. 4
11:37
Orbán: Szabadságunk elvesztésének fájdalma vezeti a budapesti Szabadság téri emlékmű felállítóit (444.hu)
A miniszterelnök válaszolt annak a harminc amerikai kongresszusi képviselőnek, akik a német megszállásra emlékező szobor építésének leállítását követelték.
jún. 4
12:06
Lövöldözős videó Donyeck megyéből (444.hu)
Ha bárkinek kétsége lenne afelől, hogy tényleg lőnek ott. A felvétel tegnap készül Kelet-Ukrajnában, ahol a harcokban egy ember meghalt, húsz megsebesült. Donyeckben június végéig lezárták a nemzetközi repülőteret, mert nem tudják szavatolni a járatok biztonságát. Szerdán Szlovjanszk melletti  Szemenyivka településen … Folytatás
jún. 4
12:08
Ma van a nemzeti összetartozás napja, szóljon az összetartozás dala! (444.hu)
jún. 4
12:10
Lázár bemutatta két segítőjét (444.hu)
János Lázár miniszterjelölti meghallgatását az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságában azzal kezdte, hogy megnevezte két segítőjét: Balczó Barnabást és Sonkodi Balázst. Arról nem beszélt, hogy milyen poszton láthatjuk majd őket. Sonkodi jelenleg tagja a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. felügyelőbizottságának. (Origo)
jún. 4
12:12
Mesterházy első fokon pert nyert a CÖF ellen (444.hu)
A Civil Összefogás megsértette Mesterházy Attilának a képmáshoz fűződő jogát a bohócos plakátokkal, mert nem kért az akkori pártelnöktől engedélyt arra, hogy szerepelhessen a plakáton, mondta ki első fokon a Fővárosi Törvényszék. A bíróság viszont a politikus keresetének becsületsértésre, a … Folytatás
jún. 4
12:21
Mégis van szemtanúja a maláj gép katasztrófájának? (Blikk)
Látni vélte az eltűnt malajziai utasszállító gépet egy brit vitorlázónő, aki férjével az Indiai-óceánon Indiából Thaiföldre tartott.
jún. 4
12:39
Hihetetlen videó! Így szabadult ki a tálibok foglya! (Blikk)

Keresés