Siófok — Külföldön kezdett új életet Marsi Anikó (39) és Palik László (52). A Blikk megtudta: az évek óta visszavonultan élő sztárházaspárnak tavaly nyár óta teljesen üresen áll a siófoki luxusingatlana. A szomszédok szerint azért nem költöznek vissza a Balaton-parti többszintes álomszép családi házukba, mert Laci szeretné megóvni a gyerekei magánéletét.
Leányfalu — A hagyatéki eljárás még tart, de Herpai Sándor (†60) nagykorú fia, és kiskorú lánya fellélegezhet. Nem öröklik elvált apjuk 23,7 millió forintos adósságát!
Budapest — Hiába nyerte meg a 2013-as X-Faktort, egyelőre nem tudott kilábalni a tartozásokból Danics Dóra (28)! Bár a győzelemmel jár havi egymillió forint egy éven keresztül, utazás és autó is, az énekesnő élete nem lett egyik pillanatról a másikra gondtalan. A Blikk megtudta, végrehajtók szorongatják.
Füle — A barátok segítenek Bajor Imrének (57), a színész ugyanis amellett, hogy élete harcát vívja éppen az agydaganattal, komoly anyagi problémákkal küzd.
A BKK forgalom irányítási és utastájékoztatási rendszerének kiépítése a tervezetnél később, de lassan befejeződik. A Napi Gazdaság szerint a hétmilliárdos beruházás beszállítóját, a késés miatt , kötbérfizetésre kötelezte a főváros. A járművek többségének irányítását már az új rendszerrel végzik. (MTI)
A Boko Haram hét hete rabolat el a lányokat egy bentlakásos középiskolából. Azóta szinte semmit nem tudni arról, hogy a szélsőségesek hol tartják fogva a diákokat, mint ahogy arról sem, hogy a hadsereg milyen erőfeszítéseket tett a kiszabadításukra.
Közel negyven nyomozó keresi a tökéletes bűntény végrehajtóját, de nem találják. Állítólag már nem üldözik, csak várják, hogy lebukjon valahogy. A robbantás négy hónappal ezelőtt történt és még a titkosszolgálat is besegített a kutatásba. (Origo)
A China Oilfield Services Limited olajfúró-tornya vitatott helyen állt a tengeren, komoly diplomáciai csatát és tengeri incidenst robbantott ki. A kínaiak arrébb vontatják.
Borsod, Heves és Nógrád lakói! Narancssárga, másodfokú riasztás van érvényben megyéjükbe, kedden az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 milliméternél is több eső hullhat. Jég és igen erős szél is várható, de hideg ma sem lesz, 24-28 Celsius-fok várható. (MTI)
Hosszú hónapokig ügyesen titkolta terhességét Christina Ricci (34) amerikai színésznő. A napokban azonban többször is lencsevégre kapták a lesifotósok, így nem lehetett tovább tagadni, hogy a sztár anyai örömök elé néz.
Peking - Egy hatalmas követ dobtak rá, majd összevertek és levizeltek egy 13 éves fiút Kínában. Mindezt ráadásul videóra is vették, most a felvételek alapján indítottak hajtóvadászatot ellenük.
Lake Forest, Kalifornia – Egy dühös exférj, akit felesége nem akart beengedni a házba, annyira felpaprikázta magát, hogy a kéményen keresztül próbált bejutni az asszony otthonába.
Icoana, Románia – Apró koruktól kezdve kemény edzéseken dolgoztatta izmait Giuliano Stroe (9) és öccse, Claudiu (7), így ma minden bizonnyal ők a világ legerősebb kisgyerekei.
A Katonában a buzilobbi rendesen megizzasztotta a magyar színházi élet teljhatalmú Major Tamását. De most végül elhatárolódott Kerényitől vagy sem? Komédia két felvonásban.
Quito – Nincs lehetetlen – ezt próbálja bizonyítani csapattársainak és a szurkolóknak Antonio Valencia (28), a világbajnokságra készülő ecuadori futballválogatott ásza. Honduras, Svájc és Franciaország ellen próbálja sikerre vezetni a válogatottat a nyári, brazíliai tornán.
És újra történelmi mélyponton. Most 0,10 százalékponttal 2,4 százalékra csökkentette az alapkamatot a monetáris tanács keddi ülésén. Az MNB 2012 augusztusában kezdett bele a kamatcsökkentésbe, akkor az még 7 százalékon állt. Elemzők a döntés előtt mondtak ezt is, azt is. (MTI)
Anglia leghíresebb foglya hatalmas balhét rendezett a fegyintézetben. Levetkőzött, alaposan bekente magát vajjal, hogy nehezebb legyen elkapni, és összevert 12 őrt.
Tucatnyi idős kínai férfi és nő lett öngyilkos, csak mert a hónap végén bezárják az összes temetőt a tartományukban, ők pedig be akarnak jutni a sírhelyekre.
Hibás döntésnek nevezte Gyenes Levente, a város polgármestere, hogy két évvel ezelőtt Horthy parknak keresztelték a városközpontban található Szabadság teret. A képviselő-testület döntött és júliustól Fő térnek fogják hívni. (Origo)
Himalája — Nem lesz több csúcstámadás! A hatalmas havazás miatt az idén már nem juthat fel a Mount Everestre Klein Dávid (38). A hegyen annyira elromlott az időjárás, hogy életveszélyes lenne újra próbálkozni.
Annyira rossz az időjárás, hogy a magyar hegymászó nem próbálkozik második csúcstámadással. Kleinnek ez volt a nyolcadik kísérlete a világtetejének meghódítására.
Debrecen - Már behűtötték a pezsgőket a listavezető DVSC-TEVA focicsapatánál, hiszen szombaton a Honvéd elleni utolsó bajnokin, a vadonatúj debreceni Nagyerdei stadionban minden bizonnyal aranyérmes lesz az együttes.
A Roland Garros tenisztornán a Djokovic-Sousa mérkőzésen kellet esőszünetet tartani, ahol a szerb teniszcsillag vicceskedett. Leültette maga mellé a neki esernyőt tartó srácot. Beszélgettek, ittak, nevetgéltek. BejegyzésRoland Garros által
Nem lehet arra kötelezni a várandós nőket, hogy terhességüket idő előtt bejelentsék a főnöküknek, ezért alkotmányellenesen az erről szóló rész a 2012-es Munka törvénykönyvében.
Már győzött ugyan a sámándobot formáló pavilon terv, érdemes azért körülnézni, ki, hogyan fogalmazta meg Magyarországot. Pavilontervek a milánói expóra.
Budapest - Világbajnokságra készül Ladányi Balázs (38). A legutóbbi szezonban a DAB-Doclert erősítő hokisra nem számított Rich Chernomaz (50), a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya a divízió I-es vébén, de a csatár készen áll egy másik megméretésre.
Hogyan faraghat le az üdülés költségeiből úgy, hogy az élményekről se kelljen lemondania? Ebben segíthetnek például a turizmuskártyák, amelyek kis befektetéssel vagy épp ingyen is kiválthatók, cserébe pedig számos szolgáltatónál – pl. szálláshelyeken, éttermekben, strandokon, múzeumokban, kaland- és élményparkokban, utazás során – biztosítanak kedvezményt a nyaralóknak. Íme négy azok számára,…
Budapest — Jó erőben vannak a pólós lányok? Legkésőbb a júliusi, budapesti Európa-bajnokságon kiderül, ám Merész András (51) szövetségi kapitány már most szeretne tisztában lenni azzal, ki mire képes.