Budapest – Újabb luxusvadászatra készül Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár – aki hamarosan várhatóan már miniszterként vezetheti a kancelláriát – 75 ezer euró (23 millió forint) értékben rendelt meg fácánokat novemberre egy csehországi kikapcsolódáshoz.
Budapest — Lassan, de gyógyulgat gyászoló lelke Szabó Zsófinak (25)! Legalábbis ezt bizonyítja, hogy a Jóban Rosszban című tévésorozat színésznője hosszas hallgatás után újra visszatért a közösségi oldalára, ahol jó ideig nyomát sem lehetett látni. Pedig korábban, naponta akár többször is hírt adott magáról.
Budapest — Stohl Andrással (47) erősít ősszel induló új műsorában a TV2. A Blikk megtudta: a csatorna Bucit kérte fel az egyik új show-ba, a színész pedig el is vállalta a feladatot.
Dunakeszi – VV Cristofel (21) nem kezdte meg a közmunkát, pénzzel váltaná meg, ha ez lehetséges. Mint a Blikk is megírta, néhány hónapja ítélték az egykori VV-st 300 óra közmunkára, amiért bántalmazta kettővel ezelőtti kedvesét VV Veronikát.
Akasztó – Internetes apróhirdetésben árulják a Stadler-stadiont. Míg az országban tízmilliárd forintnál is többért épülnek vadonatúj arénák, az akasztói létesítményt klubházzal, szállodával együtt első hallásra „nevetséges" összegért, 220 millióért meg lehet szerezni.
Nagy változás kapujában áll a csinos műsorvezetőnő, aki egy parókapróbán gondolkodott el először azon, hogy drasztikusan megváltoztatja a külsejét. Tömegek rajonganak érte így is.
Tény: végleg megromlott Rékasi Károly és Détár Enikő házassága. A huszonkilenc évet megélt csodás szerelem azonban számos teendőt tartogat még Rékasiék számára. A közös cégeiket már “elosztották”, szerelmi fészkük, a Telkiben található mesés családi ház pedig már új gazdáját keresi.
Még a pornófilmrendezőt is felháborítja, hogy a DigiTV családi csomagjában váratlanul és kéretlenül megjelent egy egész nap felnőtt tartalmat sugárzó csatorna, a SuperOne.
Az Együtt-PM vezetője a Borsnak adott interjújában elismerte: róla is készült kompromittáló strandolós felvétel, akárcsak az MSZP-s Molnár Zsoltról és Horváth Csabáról. Igaz, ennek már harminc éve. A BL-döntőn az Atléticónak drukkol, és igazán boldog lenne, ha két emberük is kijutna Brüsszelbe.
Lehet, hogy a nyilvánosság előtt szakít egy álompár? Varga Viktor a tévében jelentette ki, hogy húzódozik az esküvőtől. Ezt hallva már Cinthya is elbizonytalanodott a közös jövőjüket illetően.
Levelet juttatott el a börtönből Sápi Andrea annak a volt fogdaőrnek, aki a vád szerint többször szexuális kapcsolatot létesített vele. Arra kéri, látogassa meg őt.
A szakember szerint a tréning segíthet a magyar fociválogatott szövetségi kapitányának kommunikációján. Ám kérdés: az MLSZ kommunikációja szakszerű volt-e.
Az Edda frontembere is fellép az idei motorosfesztiválon. Az eseményre a 62 éves frontember még jó tanáccsal is ellátta olvasóinkat: legyenek bevállalósak!
Őrülten promózza a Google a Glass nevű csodaszemüveget, annak ellenére, hogy kapni még mindig nem lehet, bár áprilisban egy rövid ideig az USA-ban lehetett venni 1500 dollárért (az 333 000 forint, szóval a viszonyok ismeretében simán lesz félmillió, mire egyszer … Folytatás
November 7–8-án Csehországban vadászik a politikus és baráti köre. Fácánra lőnek, 23 milliót szánnak a két napra. Azaz 2500-3000 madár kilövését tervezik.
A mentők próbálták újraéleszteni, de hiába. Állítólag a rendőrök elől menekült. Részletek az Indexen és a Hvg-n, bár az onnan sem derül ki, hogy miért őrjöngött, mi baja volt az apjával és miért volt félmeztelen.
Isteni fényt kapott Benkő Dániel, ráadásul éppen akkor, amikor a szombaton adásba kerülő Fábry-show kedvéért vett különórákat a koreográfusától. A fény hatására felfedezte közös táncolásunkban a nagy lehetőséget: tánciskolát nyit a saját lakásán.
Nagyban készülnek a mexikóiak a június 12-én kedődő vébére, de Miguel Herrera szövetségi kapitány elmondta: tanultak a 2011-es Arany Kupán történtekből, amikor öt futballistájuk szennyezett húst fogyasztott, és a tiltólistán szereplő klenbuterolt mutattak ki náluk. Másfajta húst esznek ugyan az … Folytatás
Személycserék Orbán Viktor miniszterelnökké választása után szűk körben komoly és reális lehetőségként maga beszélt arról, hogy Áder János megbízatásának lejárta után, 2017-ben elfogadhatja a köztársasági elnöki jelölést – értesült a Népszabadság.
Meglátogatta Bercelben gyógykezelt volt férjét, Törőcsik Andrást a Németországban dolgozó Törőcsik Terka. Úgy érzi, hosszú időt vesz igénybe, ameddig az 59 éves férfi felgyógyul.
A Külügyminisztérium megdöbbent és felháborodott a kínai Hszincsiang-Ujgur Autónom Terület fővárosa, Ürümcsi (Urumqi) piacán végrehajtott bombamerénylet hírén. Abban harmincnál is többen meghaltak. A minisztérium részvétet nyilvánít, és együttérzését fejezi ki a hozzátartozóknak. A kormány határozottan elítéli a terrorizmus minden formáját, az … Folytatás
A magyar modell-színésznő ott állt a vörös szőnyegen, erre várt egy ország! Nézzétek hátul a szerencsétlen fotósokat! Nézzétek! :D (Barbara egyébként egy felvétel tanúsága szerint megsimogatta Justin Bieber arcát, de én nem vonnék le ebből messzemenő következtetést, bízom benne, hogy … Folytatás
Ezekben a percekben kezdődött el a Budapest Környèki Törvényszéken Eva Rezesová ügyének másodfokú tárgyalása. A tárgyalás első perceiben a tanácsvezető bíró megerősítette az elsőként a Borsban megjelent információt arról, hogy szakértők vizsgálták Rezesovát, mert felmerült, hogy epilepsziás rohama volt.
Solti Ádám szerint a kapcsolat kezdetben a szexen alapszik, majd ha valóban fontos a másik, akkor a lelki sík elmélyülésére kerül a hangsúly. Kérdés, hogy Balogh Nóra
Különleges nyulakat tenyészt Koczka Szabina. A kaposvári lány otthonában van többek közt lógó fülű, szatén- és kasmírszőrű, mini és törpe kosorrú nyuszi. Legbüszkébb az oroszlánfejű szaténszőrűre, ebből a fajtából csupán öt van az országban.
Két arany- és egy bronzéremmel tért haza a kentucky-i Lexingtonban rendezett Alltech Craft Brews and Food Festről a magyar különítmény. A versenyen a legendás Legenda és a miskolci Zip’s képviselte kis nemzetünket. Az előbbi Olaszházi Bitumenje nyert, a Pony bronzérmes … Folytatás
Akár tragédia is történhetett volna az egyik kanadai autópályán, miután egy medvebocs véletlenül a sztrádára keveredett. Végül azonban a kis kódorgót anyukája megmentette a száguldó autók elől.
A Barátok közt Szentmihályi Zsófiját tizenkét éve naponta láthatjuk a képernyőn. Szó szerint a nézők szeme előtt nőtt fel. Sorozatunkból kiderül, a 29 esztendős szépség és karakterének temperamentuma nagyon hasonló.
Ha létezik peches bankrabló, akkor Matolcsi László köztük is a legbalszerencsésebb. A 46 éves egykori kamionsofőr talán soha nem gondolta volna, hogy egy játékpisztoly is képes visszafelé elsülni. Húsz évig gondolkodhat ezen a problematikán.