George Clooney a múlt hónapban kérte meg szerelme, Amal Alamuddin kezét, és a hét elején az is kiderült, hogy ki lesz az ötvenéves színész tanúja az esküvőn.
Szerdán elfogták azt a 22 éves férfit, aki tegnap tűnt el egy pénzszállító cég táskájával. A férfi már költött is a pénzből, műszaki cikkeket, és ruhákat vásárolt. A rendőrség sikkasztás gyanúja miatt rendelt el nyomozást a pénzszállító cég alkalmazottja ellen. Már őrizetben van, és kezdeményezik az előzetes letartóztatását. Részletek a videóban.
Csütörtökön kezdődik az a négynapos választási folyamat, amelynek keretében az Európai Unió mintegy 400 millió választópolgára adhatja le szavazatát, hogy eldőljön, kik határozhatják meg az Európai Parlamenten keresztül az uniós jogalkotás irányát.
Két terepjáró behajtott egy nyitott piac területére csütörtökön az északnyugat-kínai Hszincsiang székhelyén, Urumcsiban, és az egyik felrobbant. Az esetnek halálos áldozatai és sérültjei vannak - jelentette a kínai média.
Molotov-koktélt dobtak egy ónodi házaspár családi házára, kedd éjjel. A támadók próbálták csendben meggyújtani a házat, de a lakók felébredtek. Kimenni viszont nem mertek, csak azután nyitották ki az ajtót, hogy hallották elmenekülni a támadókat. Azt mondták attól féltek, hogy fegyverrel várják majd őket, ha a tűz miatt kirohannak az épületből. Részletek a videóban.
Még két napig, pénteken 16 óráig kérhet mozgóurnát a helyi jegyzőtől a mozgásában egészségi állapota, fogyatékossága vagy fogva tartása miatt gátolt választópolgár, ezen időpont után csak a szavazás napján, a szavazatszámláló bizottsághoz fordulhat ezzel a kérelemmel.
Segítséget nyújt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat az árvíz sújtotta délvidéki országokban. A szervezet munkatársai élelmiszert, ruhákat, és tisztítószereket visznek a rászorulóknak; ahol szükséges, ott pedig orvosi segítséget biztosítanak - mondta Győri-Dani Lajos, a szervezet ügyvezető alelnöke.
A közmunkásokat foglalkoztató cég szerint félreértés történt, a közmunkásoknak az április 6-i országgyűlési képviselő választás plakátjait kellett volna eltávolítaniuk.
Internetes apróhirdetésben árulják a Stadler-stadiont – írja a Blikk. Az akasztói létesítményt klubházzal, szállodával együtt 220 millióért lehet megvásárolni.
A Labdarúgó Magyar Kupa vasárnap esti döntője miatt forgalomkorlátozások lesznek a fővárosban, a Puskás Ferenc Stadion környékén, több busz és troli is módosított útvonalon közlekedik majd - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Európa bajban van. A tagországok gazdaságai a legtöbb ember számára nem képesek jó életszínvonalat biztosítani. A szélsőségesek erősödnek és még Putyin is megjelent – így foglalható össze a brit The Guardian elemzése a közelgő uniós választásokkal kapcsolatban.
Az Ipsos legfrissebb felmérése szerint a magyar lakosság 40 százalékát érdekli a vasárnap megrendezendő európai parlamenti (EP-) választás. A kutatóintézetnek az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményéből kiderül az is: a magyarok többsége szerint Magyarország 10 évvel ezelőtti uniós csatlakozása alapvetően előnyöket hozott az ország számára.
Szalagkorlátnak ütközött, majd kigyulladt egy gépkocsi csütörtök reggel az M7-es autópálya 22-es kilométerénél, az érdi lehajtó előtt, a Budapest felé tartó oldalon. A jármű vezetője súlyosan megsérült.
Márciusban a bruttó átlagkeresetek 2,8, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 6,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön kiadott jelentéséből.
Veszélybe került Luis Suareznek, az uruguayi labdarúgó-válogatott legnagyobb sztárjának világbajnoki szereplése, miután szerdán meg kellett műteni a térdét.
Don Quijote nem hajszolta akkora buzgalommal a szélmalmokat, amelyekkel – azokat óriásoknak látva – lovagi párbajokat vívott, mint ahogyan hazánk miniszterelnöke keresi Brüsszel elleni „szabadságharcainak” célpontjait.