Nem akármilyen jelenetet rögzített egy utcai kamera Philadelphiában. Egy utcán játszó 8 éves kislányt ütött el egy nagy sebességgel száguldó autó, ám mégsem lett baj az elsőre rettenetesnek látszó gázolásból.
Finisben az Európai Parlamenti választási kampány. A Fidesz SMS-ben és személyesen buzdítja majd szavazásra a választókat az utolsó héten. A szocialisták szerint azonban a kormánypártra és az Európai Néppártra szavazni olyan, mint kecskére bízni a káposztát. A legfrissebb Európai Uniós felmérések szerint egyébként a Néppárt lesz a befutó jövő vasárnap. Részletek a videóban.
Hétfőn folytatódnak az írásbeli érettségi vizsgák, a diákok fizikából és rajzból adnak számot tudásukról. Az írásbelik május 26-án zárulnak, ezt követik június 5-től az emelt, majd a középszintű szóbelik.
Míg 2003-ban a katonák harmada, tavaly már csak mintegy 2 százaléka nem felelt meg az éves fizikai állapotfelmérésen. Bár tíz év alatt az alkalmassági vizsga követelményei szigorodtak, legutóbb a katonák többsége kiváló, vagy jó minősítést kapott - derül ki a Honvédelmi Minisztérium (HM) MTI-hez eljuttatott tájékoztatójából.
A Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) listájának második helyezettje szerint a május 25-ei EP-választás arról szól, hogy a következő időszakban az európai színtéren is meg tudja-e védeni Magyarország azokat az eredményeket, amelyeket eddig elért.
Néhány órával azután, hogy Tripoliban fegyveresek rohamozták meg a parlamentet, az úgynevezett Líbiai Nemzeti Hadsereg bejelentette, hogy felfüggeszti az ország ideiglenes törvényhozásának működését, és a hatáskörét az alkotmányozó gyűlésre ruházza át.
Az amerikai kormányzat vasárnap ismét cáfolta azokat a közléseket, amelyek szerint CIA- és FBI-munkatársak estek volna el az ukrán haderő Kelet-Ukrajnában folytatott műveleteiben.
Míg 2003-ban a katonák harmada, tavaly már csak mintegy 2 százaléka nem felelt meg az éves fizikai állapotfelmérésen. Bár tíz év alatt az alkalmassági vizsga követelményei szigorodtak, legutóbb a katonák többsége kiváló, vagy jó minősítést kapott - derül ki a Honvédelmi Minisztérium (HM) MTI-hez eljuttatott tájékoztatójából.
Erő, rugalmasság, talpraesettség és összetartozás - ezeket az értékeket közvetíti az a kisfilm, amit a Baross Imre Artistaképző Szakiskola készített az Európai Unió egyik pályázatára. A feladat az volt, fogalmazzák még, mit jelent számukra az unió. A végeredmény olyan jól sikerült, hogy a második helyezést érték el vele. A filmet Brüsszelben az Európai Parlament alakuló ülésén is levetítik majd.…
Az egyre zártabbá váló gazdasági elitben 2010 után markáns változás történt: a legbefolyásosabb, leggazdagabb társadalmi réteg egyharmada lecserélődött. Ennek hátterében nem a gazdasági teljesítmény, sokkal inkább politikához való viszony játszotta a főszerepet – mondta az atv.hu-nak Kovách Imre elitkutató.
A Magyar Nemzet azt írja, hogy váratlan fordulatot vehet ma az őszödi beszéd kiszivárogtatásának ügye. A Népszabadság a hazai járműeladásokról közöl összefoglalót, özönlenek az országba a használt kocsik felcímmel.
Katasztrófáról, cunamiszerű áradásokról beszélnek a nyugat-balkáni országokban, ahol már több tucat halálos áldozata van a heves esőzéseknek és árvizeknek. Szerbiában vannak a Hunor mentőszervezet tagjai, akik már több embert kimentettek. A szerb belügyminiszter személyesen mondott köszönetet a Magyarország által küldött légi és vízi mentési segítségért.
Bocsánatot kért a dél-koreai elnök azért a fájdalomért, amit az április 16-iki kompkatasztrófa miatt az ország elszenvedett, és bejelentette a mentésben tökéletlenül működő parti őrség feloszlatását.
Az államháztartás bruttó adóssága a GDP 84,6 százaléka, 24 904 milliárd forint volt március végén. Az adósságot 1456 milliárd forint nettó hitelfelvétel és 380 milliárd forint árfolyamveszteség növelte az első negyedévben - jelentette a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
„Kettejük között – sokak szerint – nincs nagy különbség; az egyik vitában Schulz be is vallotta, hogy Juncker felfogása nem áll tőle távol, de az EPP az más kérdés.”
Az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak vasárnapi választásán a külképviseleti szavazatokat a Nemzeti Választási Iroda (NVI) számlálja meg, a szavazatok számlálását az MSZP három megfigyelője ellenőrzi.
Zárt ajtók mögött megkezdődött délelőtt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülése, amelyen a sajtóértesülés szerint kémkedéssel gyanúsított jobbikos képviselő Kovács Béla ügyét tárgyalják meg a testület tagjai. A parlamenti bizottság meghallgatja az ügyben a minősített bűncselekménnyel megvádolt jobbikos európai parlamenti képviselőt, valamint Vona Gábort, a Jobbik elnökét.
Katasztrofális a magyarok egészségi állapota, depressziósak vagyunk, és gyakran nézünk a pohár fenekére – derül ki a Generali a Biztonságért Alapítvány éves felméréseiből. Minden tizedik magyar antidepresszánst szed, de családtagjuk, tágabb környezetük révén minden második érintett.
Nyilatkozatban reagált Ifj. Lomnici Zoltán ATV-s kijelentésére a CÖF vezetősége. Szerintük a frissen kinevezett szóvivő nem a jelenkorról beszélt, hanem a távoli jövőről.
Az Ispán-kútnál állított emlékmű az E60-as országút mellett, lakatlan területen áll, ezért gyakran esik vandál támadások vagy ócskavastolvajok áldozatául.