2014. május 24. szombat

máj. 24
5:00
Dolhai Attila: kiöregedtem a musicalből (Blikk)
Budapest - Soha többé nem fog musicalt énekelni Dolhai Attila (37)! A Blikk információja szerint a Budapesti Operettszínház legnagyobb musicalsztárja visszaadta az összes ilyen jellegű szerepét, utoljára a teátrum bajai vendégszereplésén, az Elisabeth című darab Halál szerepében láthatja a musicalrajongó közönség.
máj. 24
5:00
500 ezerrel verték át a prostik a balek bankrablót (Blikk)
Budapest - Egyszer az életben jól akarta magát érezni J. Richárd (23) – ez  a gondolat vezette odáig a pénzszállítót, hogy lelépjen 25 millió forinttal a Futó utcai K&H Bankból.
máj. 24
5:36
A Blikket akarta átverni, de magával szúrt ki Győzike (Blikk)
Budapest – Saját csapdájába esett Gáspár Győző (40)! A showman ugyanis nemrég a Blikk egyik újságíróját kereste fel, s próbálta csőbe húzni egy sztorival, ami azonban meglehetősen „kamuszagú" volt, és mivel más forrásból nem is tudta kollégánk megerősíttetni, a történetből (egy állítólagos boltosnő kezdett ki Gáspárral) nem született cikk.
máj. 24
5:38
Él és virul a halottnak hitt Bontovics Kati (Blikk)
Budapest — Halálhírét keltették Bontovics Katinak (61), holott az egykori scampolós dzsesszénekes kiváló egészségnek örvend.
máj. 24
8:27
Jó reggelt! (444.hu)
Hamarosan híreket mondunk.
máj. 24
8:29
Klein Dávidnak most nem sikerült feljutni a csúcsra (444.hu)
Azt állítja, hogy már csak 250 méter volt a célig, amikor visszafordult. Azt is mondja, hogy júniusban talán újra megpróbál felmenni a Mount Everest tetejére. Május közepén még úgy volt, hogy csak egyszer próbálkozik.
máj. 24
9:00
Citromsárga a riasztás (444.hu)
Az egész országban. Illetve Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye kivételével mindenhol. Esni fog.
máj. 24
9:02
Szlovákiában már EP választanak (444.hu)
Reggel 7 óta szavaz 4,3 millió ember. Sose indultak még ennyien, 29 szervezet 333 jelöltje versenyez. Ebből aztán 13 ember jut be. A magyar származású szavazókra főleg a MOST-Híd és az MKP számít. (MTI)
máj. 24
9:04
Nem lesz Horn Gyula-terem a Parlamentben (444.hu)
Kövér László, az országgyűlés elnöke, és fasiszta író-újratemető azt mondta, hogy sem erkölcsileg, sem politikailag nem tartja időszerűnek és indokoltnak egy terem elnevezését a volt szocialista miniszterelnökről. Izgatottan várom, hogy szerinte mikor lesz időszerű. A lélegzetemet azért nem tartom vissza. … Folytatás
máj. 24
9:06
Mi lesz a tudománnyal, ha már az állatoknak is lesznek személyiségi jogai? (444.hu)
Az amerikaiak most felnövő generációjának többsége már ellenzi az állatkísérleteket, amiket az a trend is fenyeget, hogy az állatok egyre több jogot kapnak.
máj. 24
9:33
Megint Euróvízió kezdődik (444.hu)
Ma este Kölnben indul az Ifjú Zenészek Eurovíziós Versenye. Magyarországot Devich Gergely 15 éves csellista képviseli. Végignéztem a Heti Válasz és a hasonló újságok környékét, de egyelőre nem látok semmit a homoszexuális lobbiról, sőt egyetlen induló helyes/helytelen szexualitásáról sem írnak. Remélem hamarosan … Folytatás
máj. 24
9:35
A kormány azt tervezi, hogy sokkal kevesebb pénzt vesz el öntől (444.hu)
Írja egy nappal az EP választások előtt, de azoktól nyilván teljesen függetlenül a Magyar Nemzet. Állítólag az a terv, hogy a kétgyerekesek családi adókedvezménye a mostani duplájára, 40-50 ezer forintra emelkedik. Rezsicsökkentés akkor nem is lesz? :(
máj. 24
10:39
Újra őrizetben Vizoviczki László (444.hu)
A korábban több tucat szórakoztatóhelyet üzemeltető, adócsalással, és rendőrök megvesztegetésével vádolt férfinél házkutatást tartottak, majd bilincsben vitték el. Egyelőre nem tudni, hogy miért, ügyvédje csak annyit erősített meg, hogy bevitték. (Bors)
máj. 24
10:41
Ez a 3 ábra tökéletesen megmutatja, hogy maximum 2 hétig érdekel bennünket, ha valami szörnyűség történik a világban (444.hu)
Miután Nigériában iszlám szélsőségesek elraboltak 300 iskoláslányt, az egész világ értük izgult. 14 napig.
máj. 24
11:00
Tudjuk a hosszú élet titkát! (Blikk)
Legalábbis ezt állítja dr. David B. Agus amerikai orvos, a rákgyógyítás nemzetközileg elismert szakértője, aki 11 pontban gyűjtötte össze a legfontosabbnak ítélt jó tanácsokat.
máj. 24
11:12
Tele a gyerekosztály Békéscsabán a kábítószer miatt (444.hu)
Herbálfű néven valószínűleg szintetikus kannabioid oldatba áztatnak gyógynövényeket, és azt árulják 1700 forint körül összegért. Ettől viszont sokan rosszul lesznek. “Április előtt szórványosan, egy-két alkalommal fordult elő, hogy azért kerültek fiatalok a gyermekosztályra, mert valamilyen tudatmódosító szert fogyasztottak (…) Az … Folytatás
máj. 24
11:14
Hadd mutassam be önöknek a függetlenedő Luhanszk új kulturális miniszterét (444.hu)
Irina Filatovát. És még volt, aki azt gondolta, hogy semmi jó sem sülhet ki Kelet-Ukrajna orosz megszállásából függetlenedéséből. (NewRepublic)
máj. 24
11:45
Egy lebénult kamasz végzi a kezdőrúgást a brazil focivébén (444.hu)
Egy exoskeleton (van ennek magyar fordítása?) segít majd neki felállni a kerekesszékből, és belerúgni a labdába.
máj. 24
11:47
Önök végül láttak hullócsillagot tegnap éjjel? (444.hu)
Az MTI ezt a fotót lőtte a meteorokról. Ha önöknek van jobb, akkor küldjenek!
máj. 24
12:12
Megfejtették a slágerek titkát (Blikk)
Raleigh — Ritmus, dallam, stílus, hangfekvés. Ha ezek stimmelnek, kész a popsláger. Vagy mégsem? Mit kell tudnia egy dalnak ahhoz, hogy a listák élére törjön?
máj. 24
12:18
Diego Costát meggyógyította a szerb ló méhlepénye? (444.hu)
Ma Madridba kerül a BL-trófea. De melyik Madridba?
máj. 24
12:30
Angelina Jolie beszólt Gwyneth Paltrow-nak (Blikk)
Los Angeles — Leteremtette a kolléganőjét Angelina Jolie (38), amiért az a napokban arról panaszkodott, hogy milyen nehéz egy színésznőnek a gyereknevelés.
máj. 24
12:32
Pénzre gyúr a Monty Python (Blikk)
London — Egy 800 ezer fontos, azaz 272 millió forintos jogi számla miatt állt össze csaknem negyven év után újra a legendás Monty Python.
máj. 24
12:34
Szitkozódva halt meg Tupac Shakur (Blikk)
Las Vegas — „B... meg!" – állítólag ezek voltak a legendás amerikai rapper, Tupac Shakur (†25) utolsó szavai, amelyeket egy Las Vegas-i zsarunak mondott, mielőtt végleg elvesztette volna az eszméletét.
máj. 24
12:51
Majdnem lenyelte a búvárt a bálna (444.hu)
Pedig az állat csak szardíniát szertett volna Dél-Afrika partjainál.
máj. 24
13:24
Donyeckben a felkelők nem engedik az elnökválasztást (444.hu)
Két régióban várhatóan nem lehet normálisan megtartani az ukrán elnökválasztást, mert a szakadárok megszállták a választási bizottságok épületeit, elkobozták a pecséteket és a szavazólapokat.
máj. 24
13:57
Így hullottak a csillagok Magyarország felett (444.hu)
Köszönjük a felvételt Voltypexyz nevű olvasónknak!
máj. 24
13:59
Autóból gyilkolt a kaliforniai ámokfutó, heten meghaltak (444.hu)
Lehet, hogy a tettes beleháborodott abba, hogy nem kellett a nőknek?
máj. 24
15:03
Tönkreverték az ír baloldalt az EP-választáson és további érdekességek (444.hu)
Sok országban már leszavazott a nép, Szlovákiában éppen most csinálják, holnap jön Magyarország. Hollandiában győztek a liberálisok, ez meglepetés. Nagy-Britanniában előretörtek a szkeptikusok, ez nem meglepetés.
máj. 24
15:36
Az európai parlamenti a világ egyik legigazságtalanabb választási rendszere (444.hu)
Elképesztő különbségek vannak aközött, hogy melyik európai polgár szavazata mennyit ér.
máj. 24
15:38
Rogán update (444.hu)
Antal és családja (Cecília + két lurkó, Krumpli kutyára nyilván a ‘szitter vigyázott) ma a budai Náncsi néni vendéglőben ebédeltek. Szerényen étkeztek, semmivel sem keltettek feltűnést, és kedvesen beszéltek a pincérekkel. Ami pedig  a legmeglepőbb: egy egyszerá autóval, ha jól … Folytatás
máj. 24
15:40
Nézem az oddsokat az esti BL-döntőre (444.hu)
De csak azt látom, hogy minden fogadóiroda a Realt tartja esélyesebbnek, igaz, nem sokkal. Én viszont azt szeretném megtenni, hogy Orbán Viktor ott lesz-e a díszpáholyban. Ezt hol lehet?
máj. 24
16:06
Na, ez lett Tom Cruise legsúlyosabb szerepe (Blikk)
Los Angeles – Pályafutása legnehezebb szerepében debütál Tom Cruise (51) a jövő héten.
máj. 24
16:08
Bábel tornyában dolgozik Eszenyi (Blikk)
Prága - Szakmai pályafutása egyik csúcspontjának tartja Eszenyi Enikő a Cseh- és a Szlovák Nemzeti Színház, valamint a Vígszínház koprodukciójában megvalósuló 1914 című előadást.
máj. 24
16:09
Lendületben az al-Kaida szomáliai leányvállalata (444.hu)
Az al-Shabaab nevű szervezet megtámadta a mogadishui parlamentet, jelenleg állítólag bent az épületben is lövöldöznek.
máj. 24
16:10
Rocker lett Kacsóh Pongrác dédunokája (Blikk)
Budapest — Aki az M3-as autópálya felől közelíti meg Budapestet, biztosan áthajt a Kacsóh Pongrác úti felüljárón, ám nagy valószínűséggel sokaknak fogalma sincs, hogy a csomópont névadója a János vitéz című dalmű szerzője.
máj. 24
16:42
Itt ne tanítsák a nőket maszturbálni! (444.hu)
Az Apple nem kért az appból, ami arra buzdítja a nőket, hogy bátran nyúljanak magukhoz. Pedig mennyivel boldogabb lenne a világ, ha többet nyúlnának oda!
máj. 24
16:44
Holló a hollónak nem vájja ki a szemét, emberként viszont májusban jobb vigyázni (444.hu)
Mitől lehetne aggódni egy ilyen csodálatos nyári hétvégén? Atomtámadástól? Jégesőtől? van egy sokkal jobb tippem: a madártámadás. A Magyar Madártani Egyesület honlapja ír arról, hogy a május a madártámadások hónapja, amikor vérszomjas poszáták és gyilkos seregélyek tizedelik az emberiséget.
máj. 24
16:46
Gerontohírek I: Bob Dylan ma 73 éves (444.hu)
máj. 24
16:48
Gerontohírek II: A diktátorkodás konzervál (444.hu)
A 90 éves zimbabwei Robert Mugabe, 41 évvel fiatalabb feleségével Jacob Zuma újraválasztott dél-afrikai elnök hivatali eskütételén.
máj. 24
17:15
Tudják mi volt 1956-ban ezen a napon? (444.hu)
A legeslegelső Eurovíziós Dalfesztivál! Svejcben, Luganóban tartották hét ország részvételével. Minden ország két dalt nevezett és végül a hazaiak nyerték meg a dalversenyt. Akkor még nem is sejtették, hogy később Kállay-Saunders András is énekelni fog a színpadukon.
máj. 24
17:17
Risztov és Gyurta nyert Portugáliában (444.hu)
Gyurtából a Gergely. Nyíltvízi úszók bajnokságát egy víztározóban rendezték meg, a magyar sportolók a tíz kilométeres távon diadalmaskodtak. (MTI)
máj. 24
17:48
94,9 milliárd forinttal lógnak az állami intézmények (444.hu)
Tragikus a helyzet a kórházaknál, de a kormányhivatalok sem szeretnek időben fizetni.
máj. 24
17:50
Orbán nem támogatja Juncker jelölését (444.hu)
Ha nyerne az Európai Néppárt, nem támogatná Orbán Viktor, hogy a jobboldai  Jean-Claude Juncker legyen az Európai Bizottság elnöke. Hogy miért nem, azt a magyar miniszterelnök a HírTV P8 műsorában mondja majd el szombat este. (MNO)
máj. 24
17:52
Lövöldözés volt a brüsszeli Zsidó Múzeumban (444.hu)
Állítólag hárman meghaltak, egy ember pedig súlyosan megsérült. A támadó autóval elmenekült a helyszínről. (France24)
máj. 24
18:21
Így zárták dübörgő kampányukat a pártok (444.hu)
Még jövőre is erről az EP-kampányról fogunk beszélni, akkorát mentek a magyar politikai szervezetek. Szombaton mindenki megtartotta a frappánsabbnál frappánsabb kampányzáróját. KÉPEK!
máj. 24
18:23
Folytatódik a puccs Thaiföldön (444.hu)
A hadsereg vezetői feloszlatták a szenátust és magukhoz ragadták a teljes törvényhozást.
máj. 24
18:25
1625 itt élő külföldi fog magyar EP-listára szavazni vasárnap (444.hu)
Az EP-választáson lehetséges,  hogy az unió más tagállamainak Magyarországon lakóhellyel rendelkező tagjai eldönthetik, hogy a magyar EP-listákra vagy az anyaországuk listájára kívánnak szavazni. Több mint ezerötszáz külföldi választotta a magyar listára voksolást. A legtöbben a németek, a románok és a … Folytatás
máj. 24
18:48
Gyertek haza, gyerekek! (Blikk)
Magyarország – Ha a világon minden eltűnt gyermekért gyújtanának egy lámpást, hogy hazataláljanak, mindig világos volna a földön.
máj. 24
18:54
Elutasították az MNB elleni feljelentést (444.hu)
Az Együtt-PM jelentette fel az index.hu cikke alapján a Jegybankot. A cikk szerint a Matolcsy vezette Nemzeti Bank százmilliárd forint fölött költött ingatlanokra, festményekre, sőt egy hegedűt is vettek. A Nemzeti Bank akkor azt mondta, hogy az Állami Számvevőszék rendszeres … Folytatás

Keresés