Dunakeszi - Temérdek szemét, fekália, ételmaradék, vér és holttestből származó nedvek rohadtak abban a hullaszagú lakásban, amely pokollá tette egy tízemeletes panelház lakóinak életét. A horrorlakást a hét végén végre kipucolták.
Budapest - A szervátültetett gyermekek világbajnokságára készül Argentínába Simon (12), Gálvölgyi János unokája. A transzplantált gyerekek sportegyesületének, a Tappancs Alapítványnak a versenyzőjeként szereplő kisfiú tavaly már átúszta a Balatont, azóta pedig három úszásnemben sorra nyeri a bronz-, ezüst- és aranyérmeket. Pedig három évvel ezelőtt még az egész családja rettegett, amíg…
Visegrád — Megnősült a Ferencváros csapatkapitánya! Gyömbér Gábor (26), a zöld-fehérek labdarúgója feleségül vette párját, Németh Nikolettet. A szerelmesek festői környezetben, Visegrádon mondták ki a boldogító igent.
Szombathely — Minden valószínűség szerint politikai karrierje bánja Lazáry Viktornak (31) a tavaly ősszel kipattant drogügyet. Pedig Szombathely jelenlegi alpolgármesterét korábban, Hende Csaba honvédelmi miniszter bizalmasaként és az ő támogatásával még a város polgármesteri székére is esélyesnek tartották.
Hévíz – Tiszta a lelkiismerete és áll az igazságszolgáltatás elé a Barátok közt-ből ismert Hoffer Misi, azaz Halász Gábor (42) egykori barátja; Molnár Szilárd (29) programszervezőt sikkasztással, csalással és magánokirat hamisítással vádolhatják meg.
Zsámbék - Totális kudarcba fulladt a zsámbéki Rock-Blues Fesztivál. A háromnaposra tervezett rendezvény iránt annyira nem volt érdeklődés, hogy a szervezők az utolsó pillanatban lemondták a zárónapra a vasárnapi fellépőket, mások mellett Deák Bill Gyulát (65) és Nagy Ferót (68) a Beatricével együtt, akik így igen kellemetlen helyzetbe kerültek, hiszen elestek a fellépti díjtól, s az idő…
Budapest — Szorul a hurok Pittmann Cristofel (22) nyaka körül! A Blikk megtudta: más nőt is ágyba akart vinni, amikor még együtt élt a nála 15 évvel idősebb Kovács Gigivel.
Budapest — Retteg attól, hogy kiújul a rákbetegsége, ezért Bangó Margit (64) mindent megtesz, hogy megelőzze a bajt. A nóta királynője elárulta, nemrég rossz érzései támadtak; nem volt igazán jól, ezért úgy döntött, nem ad esélyt a betegségnek, azonnal lép.
Hétfőn dönt a Kúria egy csomó devizahitellel kapcsolatos dologról. Valószínűleg kimondják az árfolyamrés tisztességtelenségét, de akár elkaszálhatják az egyoldalú kamatemeléseket is.
Csak abban reménykedhetek, hogy olvasóink is így érzik magukat kora reggel, mert egy argentin-bosnyákot azért mégsem lehet kihagyni, bármi is lesz másnap a munkahelyen, úgyhogy elnézőbbek lesznek ma velem. Dehát amilyen ez a vébé, akkor is inkább ezzel foglalkoznék a … Folytatás
Hévíz – Tiszta a lelkiismerete és áll az igazságszolgáltatás elé a Barátok közt-ből ismert Hoffer Misi, azaz Halász Gábor (42) egykori barátja; Molnár Szilárd (29) programszervezőt sikkasztással, csalással és magánokirat hamisítással vádolhatják meg.
Legendás beszédéről mesélt a Bild német lapnak. Nem félt, és megvetette a tabukat. Elismeri Horn Gyula szerepét, és azt mondja, húsz évébe került legyőzni ellenfeleit.
A Gazprom a hatályos szerződés értelmében átállt az Ukrajna által igényelt földgáz előre fizetéses rendszerére, az ukrán Naftohaz így mostantól csak az előre kifizetett mennyiséget kapja meg, jelentette be az orosz állami energetikai cég hétfőn. Vagyis, ahogy azt előre ígérték, … Folytatás
Most is szabadlábon van és minden jel szerint később sem kell börtönbe mennie annak a kecskeméti nőnek, aki négy gyermekét akarta megölni gyógyszerekkel és magával is végezni akart. A nagyapa mentette meg a családot.
Méretes galandférget távolítottak el egy kínai nőből. Az élősködő úgy kerülhetett testébe, hogy dél-ázsiai utazása során félig átsült, fertőzött marhahúst fogyasztott.
Salvador — Világbajnoki győzelemmel adnának erőt a német labdarúgó-válogatott tagjai Michael Schumachernek (45). A december 29-én síbalesetet szenvedő, azóta kómában fekvő hétszeres vb-első Forma–1-es pilóta nagy rajongója a futballválogatottnak, és a csapat több tagjával is jó barátságot ápol.
Egy ember, aki mindenkinél csodálatosabb. Egy csapat, amelyik végre belátta, hogy nem olyan nagy. Egy hős szinte a semmiből. És a meccsek, amik még akkor is jók, amikor nem olyan jók.
Montreal - Két és fél centivel lett rövidebb egy férfi pénisze egy elhibázott műtét után – állítólag a felesége is emiatt hagyta ott, ezért beperelte a kórházat.
Befejezték a rendőrök a budapesti Kőbányai úti józsefvárosi piac területének átvizsgálását hétfőn. Legalább 80 egyenruhás nézte át a területet, ami most visszakerül a korábbi bérlőtől a MÁV-hoz. Azért kellett a sok rendőr, mert attól tartottak, lesznek olyanok a piacon, akiknek már nincs ott semi dolguk.
Tiltakoznak az '56-os mártírok hozzátartozói az esti Szabadságkoncert ellen. A Nagy Imre és mártírtársai 1989-es újratemetése, valamint a rendszerváltoztatás 25. évfordulója alkalmából rendezett emléknap állami rendezvényeinek kiemelt kísérőprogramja a hétfő esti, egyedülálló ingyenes nagykoncert.
Az X-Faktorban feltűnt énekes a MOM Sportban az xnews.hu talkshow-jában elárulta, a TV2-höz igazol. Mint kiderült, a Sztárban sztár című műsorban láthatjuk hamarosan.
De az ukrán hadsereg feltartóztatta őket Szvatove térségében. Dmitro Timcsuk, a kijevi Katonai és Politikai Tanulmányok Központjának vezetője szerint az orosz fegyveresek menetoszlopa rátámadt az ukrán hadsereg ellenőrzőpontjára, de az ukrán hadsereg páncélosai kilőtték a menetoszlop élén haladó teherautót, mire … Folytatás