Inkább látnám Rihannát a pályán, mint a páromat – nyilatkozta Maria Sarapova kedvese egy TV-műsorban, mikor arról kérdezték, kit látna szívesen Wimbledonban.
Tokió — Egyelőre ugyan csak Japánban, de lassan talán világszerte retteghetnek a túlfizetett híradósok, mert nemsokára robotok fogják helyettük olvasni a híreket.
Az országos tisztifőorvos szerint feltételezhetően emberi ürülékből származó calici vírus okozhatta a Magyar Úszás Napján, Balatonfüreden történt megbetegedéseket. A fertőzés pontos forrását pontosan még mindig nem lehet tudni.
Ibiza — Már egészen jól van Sir Paul McCartney (72). Az egykori Beatles tagja búvárkodással és zenével kúrálja magát. Még májusban terítette le egy furcsa vírus a zenészt, kórházba került és minden távol-keleti koncertjét le kellett mondania.
Bár egy ideje azt pletykálják, Jennifer Aniston azért nem megy férjhez, mert kapcsolata megromlott szerelmével, ez nem igaz. Közeli ismerőseik szerint a pár megőrül egymásért.
Budapest — Elmaradt VV Iza (20) mellműtétje! A fiatal lány, akinek minden vágya az volt, hogy implantátumokkal hozzák helyre saját állítása szerint kicsi és formátlan mellét, elkeseredett ugyan, de nem kell sokáig várnia.
Nem hiszem, hogy be kellene mutatkoznom. Ám, ha valaki mégis túl későn született, annak a kedvéért: Diego Maradona vagyok, a világ legjobb futballistája. Persze a brazilok mást mondanak, de az kit érdekel? A csoportelsőségért focizunk ma Nigériával és kétségem sincs, ezúttal is győzni fogunk. Ahogy a vébédöntőben is. Pont. Nincs vita.
Budapest — A sztárokat is megfertőzte a kaparós játék láza! Cinthya Dictator (24), Larion Zoé (30), Szigeti Ferenc (62) és Qka MC (39) nagy izgalomban vannak, tudják, már csak három napig tart a játék.
Magyarország — Egyetlen óvatlan mozdulat, egyetlen érintés is elég, hogy az ember akkora dózist kapjon a hazánkban pár éve felbukkant kaukázusi medvetalp mérgéből, hogy súlyos égési sérülésekkel kelljen orvoshoz fordulnia.
Magyarország — Rengeteget késik és még drága is a magyar vasút, legalábbis ez derül ki az Európai Bizottság vasúti közlekedést vizsgáló átfogó jelentéséből.
Nicola Lehair elvesztette a munkáját, ám férjének nem merte elmondani, hogy ezentúl nem tud beleadni a háztartásba. Ezért úgy döntött, hogy megpróbál kirabolni helyi bankokat.
Budapest — Az előző ValóVilág játékosát, Ádámot (23) csábítja Baukó Éva a TV2-höz, hogy menjen el a legújabb Big Brother-válogatására, nem törődve azzal, hogy szerződést szeg ezzel, ugyanis Ádámnak még élő szerződése van az RTL Klubbal.
Hihetetlen, de idén már 35. alkalommal várja közönségét a Kaláka fesztivál, amelyet harmadjára tartanak meg Egerben ezen a hét végén. A családias hangulatú rendezvényen első ízben lép fel a Benkó Dixieland Band, de a koncertek mellett vásárral, kiállítással, vetítéssel és éjjeli táncházzal is készülnek. A további érdekességekről a Kaláka együttes Kossuth-díjas vezetőjét, Gryllus Dánielt (64)…
A kapitányságon éppen pornóoldalakat néztek, miközben pár méterre tőlük szívrohamban halt meg egy őrizetben levő férfi. Ittas vezetés miatt vitték be, nemsokára kiengedték volna.
Alighanem beteg ember az uruguayi Luis Suárez, aki megharapta az olasz Giorgio Chiellini vállát. Egy angol sportpszichológus azt állítja, a sztárcsatár bármikor megismételheti döbbenetes mutatványát.
Budapest — Az idén ősszel pont kerülhet a több éve húzódó devizahiteles-ügy végére! A döntés várhatóan arról fog szólni, hogy semmisé válik az árfolyamrés és az egyoldalú kamatemelés.
Ha éppen kacifántos úri kedve úgy tartja, igencsak bunkó tud lenni rajongóival Leonardo DiCaprio. A Nagy Gatsby sztárja egy fotót utasított vissza egy születésnapos lánnyal.
Elvesztette állását egy 39 éves főszakács, aki a híres amerikai milliárdos, Donald Trump skóciai luxus golfüdülőjében volt alkalmazásban. Scott Mcmillan egy pénisz alakú omlós sütemény miatt lett munkanélküli, amelynek sütésekor jelen sem volt.
Az egyik legjobb angol iskola korábbi munkatársa felhívta a fiú suliját, és az anyjának kiadva magát azt hazudta, a gyerek beteg, úgyhogy ma nem megy suliba.