A szakkönyvek mellett akár a leggyakoribb babanevek elemzésével is nyomon követhetők a legfontosabb történések Kínában, ahol a keresztnevek gyakran a történelmi eseményeket tükrözik.
A kínai és a luxembourgi jegybank együttműködik Luxembourg növekvő jüankereskedelmének felügyeletében, Párizs elindult a jüan-klíringrendszer létrehozása felé.
Két ember szerelmének legcsodálatosabb gyümölcse a gyermek. S bár a génekben is kódolva van, hogy az embernek utódja legyen, sokszor maga a természet áll ennek útjába. Férfi és nő egyaránt lehet terméketlen, ez pedig akár halálos ítélet is lehet egy kapcsolat számára.
Az olasz ellenfelét vállon harapó uruguayi Luis Suárez négy hónapos eltiltása nem példa nélküli. Összeszedtük a vb-k legdurvább, illetve legemlékezetesebb afférjait és az értük kirótt büntetéseket.
David Cameron brit miniszterelnök biztos nem konzultált még Európa erős emberével (esetleg helyettesével, Semjén Zsolttal), hogy mi van a melegek egyenjogúságával. Csak mert itt nagyon büszkén beszél arról, hogy az Egyesült Királyságban ha két ember szereti egymást, akkor összeházasodhatnak, függetlenül … Folytatás
Kivégeztek, majd nyilvánosan keresztre feszítettek nyolc felkelőt Szíria északi részén az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű szélsőséges csoport harcosai - jelentette vasárnap az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).
Akár 15 Celsius-fokos lehűlést is okozhat hétfőre az ország felé közelítő hidegfront - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap. Az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzésük szerint július első napjaiban többfelé várható zápor, zivatar, de fokozatosan ismét melegszik a levegő, vasárnapra már 33 fok is lehet.
A Varsó melletti Kampinosi-erdőben, a mai Kampinosi Nemzeti Park területén fekvő Wiersze településen vasárnap állami és egyházi ünnepség keretében, katonai tiszteletadás mellett emléktáblát állítottak magyar katonáknak.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium valótlannak nevezte a híreszteléseket, melyek szerint Seszták Miklós, jelenlegi fejlesztési miniszter ügyvédi közreműködésével több 2000-es évek elején alapított cég a költségvetést megkárosítva cégtemetőkben végezte volna. Sőt, a minisztérium szerint rágalomhadjárat folyik Seszták ellen. Nem lehet könnyű élete!
Kíváncsi, hogyan él egy egyedülálló nő? Mi a véleménye a férfiakról, a szingliségről? Vámos Erika, a TV2 műsorvezetője őszintén osztja meg gondolatait.
JÁSZBERÉNY – A profik is megirigyelhetnék azoknak a tolvajoknak a leleményességét, akik hetekig csapolták a Barátság II. kőolajvezetéket. Bár a bűnözők látszólag a legapróbb részletekre is odafigyeltek, azzal nem számoltak, hogy a szakemberek előbb-utóbb kiszúrják a „szivárgást".
A fehér oroszlán Dél-Afrikából származik, ám ott már kihalt fajnak számít. Rezervátumokban, állatkertekben is mindössze kétszáz példánya él. Közülük kettő nem olyan rég Magyarországon, Abonyban talált otthonra.
MAGYARORSZÁG – Hétfőtől új játékkal jelentkezik a 20 éves Blikk! Két héten keresztül mindennap megajándékozzuk olvasóinkat a Blixx Vakációban, ahol most még több értékes ajándékot nyerhetsz! Ehhez egy matricán ezúttal is dupla esélyt biztosítunk.
Egy forgalmas tokiói hídon tette ezt, most kórházban van. Abe Sinzo miniszterelnök reformjai ellen tiltakozott. A kormány enyhíteni tervez a japán hadsereg a II. világháború óta érvényben lévő alkotmányos korlátozásain. Néhány napja több fórumon is tiltakoznak a békepárti aktivisták, pedig Abe … Folytatás
Luis Suárez nélkül búcsúzott az uruguayi válogatott a világbajnokságtól. Persze, ha pályára lépett volna, akkor sem biztos, hogy Kolumbia nem győzi le együttesét, de én, mint egykori csatár, szót emelnék Suárezért – mondja Esterházy Márton, a Blikk szakértője.
Dózsa Györgyben a magyarság minden korszakban meglátta azt a személyt, akire példaként lehet tekinteni elszántságért, terveiért, céljaiért - hangoztatta Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár vasárnap a magyar-szerb határától 9 kilométerre délre fekvő, Szabadka közeli Bajmokon, ahol az 1514-es parasztfelkelés vezetőjének állítottak szobrot.
Várhatóan ősztől működik majd az úgynevezett lakossági hitelfék rendszere, vagyis csak hivatalosan igazolt jövedelmet vehetnek figyelembe a bankok, amikor hitelt folyósítanak.
FORTALEZA – Két lovat ül meg egy fenékkel Louis van Gaal (64). Már a futballvébé utáni munkájára is koncentrál a holland válogatott szövetségi kapitánya.
Az Európai Bizottság (EB) támogatásáról biztosította Szerbiát José Manuel Barroso, az EB leköszönő elnöke, aki vasárnap Belgrádban Aleksandar Vucic szerb miniszterelnökkel a nyugat-balkáni ország európai integrációjáról tárgyalt.
Reményt és álmokat ígér Matteo Renzi olasz miniszterelnök üzenete a soros olasz uniós elnökség június 30-án nyíló honlapján - értesült a vasárnapi olasz sajtó.
Tíz éve sincs annak, hogy a világ felfedezte magának a természet hét új csodájának egyikét, a hazánkhoz viszonylag közeli Ördögvárost, a 202 kőoszlop alkotta, lenyűgöző evolúciós emlékművet.
Érdekli is már a sérült Radamel Falcao a kolumbiai szurkolókat. A 22 éves James Rodríguez villámgyorsan feledtette a hiányát, s nemcsak Kolumbiát, de az egész focivilágot meghódította.
BUDAPEST – Demjén Rózsi (67) duplázik: szombaton a fővárosban állt, vasárnap este pedig Tatán lép a tomboló tömeg elé, hogy elénekelje legnagyobb slágereit. A legendás énekes szombaton fitten, energikusan vonult a színpadra Budapesten, erről az aggódó rajongók is meggyőződhettek.