A lehető legrosszabb helyen, egy nőknek kijelölt parkolóban aludt el egy hajléktalan nő Finnországban. A helyre parkoló nő csak akkor vette észre őt, amikor már kilógott a keze az autó alól.
Az alapkamat emelkedésével a jövőben számolni kell. A jelenlegi extrém alacsony kamatszint és a jelentősen lecsökkent ingatlanárak következtében élénkülni látszik a magyar háztartások hitelfelvételi kedve.
Ellopott, majd eldobott egy ritka dinoszaurusz-láblenyomatot egy amerikai építőmunkás, de olyan vádalkut kötött, hogy egy napot sem kell börtönben töltenie.
Fejlesztőink már együtt dolgoznak ezekkel az inspiráló csapatokkal, a következő héten a szervezetek a San Franciscó-i bázisunkra érkeznek gyakorlatra - mondta el Jacquelline Fuller, a Google.org igazgatója.
Az iraki szunnita lázadóknak a Bagdadtól 100 kilométerre fekvő Ramádiban indított offenzívája során 11 rendőr elesett, 24 megsebesült - közölték pénteken katonai és kórházi források.
A párt szerint nemzeti érdek, hogy Magyarország minden erejével próbálja megakadályozni az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti egyezmény elfogadását.
Ellopott, majd eldobott egy ritka dinoszaurusz-láblenyomatot egy amerikai építőmunkás, de olyan vádalkut kötött, hogy egy napot sem kell börtönben töltenie.
Brazíliaváros — Csalódottak csatájaként szokták jellemezni a világbajnoki bronzmeccseket, és nincs ez másként a brazíliai futballtorna harmadik helyéért esedékes összecsapással sem. Nem csoda, a Brazília–Hollandia párosítás résztvevői sem arról álmodtak, hogy így fejezik be szereplésüket.
Az iraki szunnita lázadóknak a Bagdadtól 100 kilométerre fekvő Ramádiban indított offenzívája során 11 rendőr elesett, 24 megsebesült - közölték pénteken katonai és kórházi források.
A párt szerint nemzeti érdek, hogy Magyarország minden erejével próbálja megakadályozni az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti egyezmény elfogadását.
Szedik már le az állványt a Miniszterelnökség leendő szomszédjáról. A kormány nemcsak a Várpalotát, az egész lakónegyedet is felújítaná egy grandiózus, tízéves terv szerint.
Víz alatti régészeti lelőhelyek védelmébe fogott Kína, amelynek több érintett városa, illetve tartománya szeretné felvetetni az UNESCO világörökségi listájára az úgynevezett tengeri selyemútnak a Dél-kínai-tengeren áthaladó szakaszát.
Kórusverseny, hangszeres komolyzenei tehetségkutató, egyházzenei jótékonysági koncert és "pekingi comedy show" várja az érdeklődőket a Muzsika Hídja Fesztiválon július 15. és 20. között Budapest több helyszínén.