2014. július 3. csütörtök

júl. 3
19:07
21 év után ismét együtt a Rózsaszín Bombázók (Blikk)
Budapest — Poptörténeti esemény helyszíne lesz péntek este a városligeti Backstage Pub, ahol 21 év után ismét együtt zenélnek a Rózsaszín Bombázók.
júl. 3
19:09
Rodoszon ünnepelte lányát Kiszel Tünci (Blikk)
Rodosz – Görögországban lazít kislányával Kiszel Tünde. A naptárdíva, két napja utazott el Rodoszra, ahol egyben meg is ünneplik Donatella (13) születésnapját.
júl. 3
19:11
Gesztesi a filmjein dolgozik (Blikk)
Bár a nyáron is képernyőn lesz a TV2 Jóban Rosszban című sorozata, ez nem jelenti azt, hogy forgatással töltenék a kánikulát a sorozat sztárjai. Gesztesi Károly (51) és kollégái már egy hete leálltak a forgatásokkal, és legközelebb csak szeptember közepén kell munkára jelentkezniük. Annyi részt leforgattak ugyanis előre, hogy az egész nyárra elég.
júl. 3
19:13
VOLT: Fura fazonok fesztiválja (Blikk)
Sopron — A hirtelen jött eső sem tudta elvenni a fesztiválozók kedvét a VOLT-tól. Sopronban szerda este beindult a buli, a város pedig a hét végére úgy megtelik emberekkel, hogy szinte egy gombostűt sem lehet majd leejteni. Az idei divat szerint a fiatalok, úgy tűnik, a fejfedőket részesítik előnyben, legyen szó akár különleges sapkáról, akár parókáról.
júl. 3
19:18
A Fideszben nagyszerű politikusnak számít, akinek fogalma sincs saját javaslatáról (444.hu)
Erről Kósa Lajos beszélt az RTL Híradójában. Szerinte bárkit zavarba lehet hozni egy tárgyi adattal egy konfliktusos helyzetben.
júl. 3
19:51
Kunhalmi Ágnes a budapesti MSZP új elnöke (444.hu)
És nemsokára kiderül az is, ki lesz a baloldali főpolgármester-jelölt.
júl. 3
19:53
Hét dolog, ami még az ISIS váratlan diadalánál is meglepőbb (444.hu)
Izrael egy arab állam védelmében vonulhat hadba, Törökország kibékülhet a kurdokkal, az USA pedig összefoghat Iránnal és Bassár el-Aszaddal. Hogy micsoda??!?
júl. 3
19:57
Mit keres a cipő a kábelen?! (Blikk)
Budapest — Egy pár fűzővel összekötött tornacipőt dobtak a Práter utca körútnál lévő végénél a kábelre, aminek rengeteg jelentése lehet.
júl. 3
20:15
Fellebbeznek Suárez eltiltása miatt (Blikk)
júl. 3
20:24
Nem fogod elhinni, mit csinált 24 férfival a tánctér közepén egy üveg pezsgőért (444.hu)
Ez most kivételesen nem átverős cím. Tényleg azt, amire gondolnál. Mallorcán ez egy új szokás, a polgármester nyomozást ígér.
júl. 3
20:30
Megcsalta a férje Beyoncét? (Blikk)
júl. 3
20:51
Becsületes megtalálónak mondta magát a tolvaj (Blikk)
júl. 3
21:06
Boszorkánysággal vádolja a rapper Katy Perryt (Blikk)
júl. 3
21:09
Kiutasították Brazíliából a "tolószékes" rendbontót (Blikk)
júl. 3
21:24
Budapesten lép fel a Pet Shop Boys (Blikk)
Az angol szintipop-formációt Neil Francis Tennant és Christopher Sean Lowe alapította 1981-ben. Az együttes lett Anglia legsikeresebb pop­duója számos listavezető dallal és 12 nagylemezzel.
júl. 3
21:42
Rasszizmus ellen énekel Radics Gigi (Blikk)
Budapest - A napokban hallhatta először a nagyközönség Radics Gigi (17) legújabb dalát, a Barna lányt, amely nem titkoltan a rasszizmus ellen született.
júl. 3
22:03
A külügy bekérette a román nagykövetet (444.hu)
Az ok: Románia nem engedi Magyarországnak, hogy konzuli irodát nyithasson Nagyváradon és a Marosvásárhelyen. Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár jelezte a román nagykövetnek, hogy “a magyar fél értetlenséggel fogadta, hogy a román fél nem akarja engedélyezni a két iroda megnyitását”, pedig … Folytatás
júl. 3
22:18
Zefferék órákig nyomták a metált (Blikk)
Budapest — Zúzós kis koncertet adott csütörtök este a Barba Negrában a Mobilmánia.
júl. 3
22:36
Tréfarépát reggeliztek a szélsőjobbon: jön a nemzeti radikális pride (444.hu)
A Hatvannégy Vármegye fellőtte a dilirakétát, szombaton a nemzeti radikálisokat sújtó megkülönböztetés ellen vonulnak.
júl. 3
22:39
Minimális diósgyőri siker (Blikk)
Debrecen – Akárcsak két nappal korábban a bajnoki bronzérmes Ferencváros, a Magyar Kupa-döntős Diósgyőr is csalódást okozott a labdarúgó-Európa-liga selejtezőjében.
júl. 3
23:09
Minden, amit tudni akart a szabadrúgások varázshabjáról, sőt, talán kicsit több is (444.hu)
Mi van benne? Mire jó? Ki találta fel? Miért? Veszélyes? Sokáig fogják még használni? Újabb focis dolog, amiben a dél.amerikaiak előrébb járnak, mint Európa?
júl. 3
23:11
Fehér Ház: Nem is rossz ötlet, hogy Tim Howard legyen a védelmi miniszter (444.hu)
Az amerikai válogatott kapusa olyan jól védett Belgium ellen, hogy másnap megtették védelmi miniszternek a Wikipedián. Az ügyben a Fehér Ház is megszólalt.
júl. 3
23:13
És hogy ne felejtsük el, a szomszédban még mindig háború van (444.hu)
itt van Simon Ostrovsky lebilincselő sorozatának legújabb része Ukrajnából:

Keresés