Az MSZP, a DK és az Együtt helyi vezetői Miskolc volt rendőrkapitányát jelölik polgármesternek, a Liberálisok, a PM és az Együtt országos elnöksége ezt nem támogatja.
Vannak esti, nappali és reggeli futók. Mindenki máskor szeret, illetve máskor ér rá futni. Most azoknak adunk 9 tippet, akik a reggeli futást részesítik előnyben. Ezekkel a tippekkel még jobban és még hatékonyabban róhatod a kilométereket.
Július 6-ig még bárki reflektorfénybe kerülhet, és feltöltheti saját videóját. Augusztus elejére, miután a közönség is szavazott és a zsűri is döntött, kiderül majd, kik az AranyVlog legjobbjai.
Az énekes eddig még nem ismert részleteket árult el arról, miért távozott a Republic zenekartól. Sipos F. Tamás többek között azt mondta, éppen külföldön pihent, amikor hirtelen vissza akarták rendelni.
Szeptember közepéig Salgótarjánban látható Szabó József evangélikus püspök Madách-hagyatéka, a kiállítást az író halálnak 150. évfordulója alkalmából rendezték meg a nógrádi megyeszékhelyen.
Veszélyes drogokat fogyasztott, ezért kiesett egy emeleti lakás erkélyéről egy 16 éves brit tini. A srác szülei értetlenül állnak fiúk hirtelen halála előtt.
Hivatalos: Tarlós Istvánt kell legyőznie annak, aki főpolgármester akar lenni Budapesten. Ezt Kósa Lajos jelentette be. Az Ellenzék Nagy Közös Reménységéről semmit sem tud. Az biztos, hogy nem Magyar Bálint lesz, mert a volt oktatási miniszert cáfolta az erről szóló hírt.
A hétvégén is lehet egy-egy zápor, zivatar, megerősödhet a szél is, de ezzel együtt ismét melegszik az idő, akár 34 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Tovább fehéríti a gazdaságot a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) új rendelete, amely a számlázó programok iránt támasztott követelményeket foglalja jogszabályba - közölte a tárca.
Záportározó épült Mikóházánál, amely egy esetleges újabb árvíztől védi meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei települést, a beruházás költsége meghaladta a 357 millió forintot - közölte az önkormányzat.
Húsz éve nem ihatott meg egy pohár vizet, a tisztálkodás kínszenvedés a számára, és még sírnia sem szabad, mert a saját könnycseppjei is megölhetik. Extrém ritka és nagyon súlyos vízallergiája pokollá teszi a 43 éves Barbara életét.
Négy új aszfaltmaró gépet szerzett be bruttó 307 millió forintért a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a vásárlás a tavaly indult 3 milliárdos, részben uniós forrásból finanszírozott gép- és eszközpark-fejlesztési program keretén belül valósult meg.
A római parlament szerkezetét is módosító választási reformról született megállapodás csütörtökön Matteo Renzi olasz miniszterelnök és Silvio Berlusconi volt kormányfő, az ellenzéki Hajrá Olaszország (FI) elnöke között.
Igen, tudjuk, hogy nem léteznek, csak a mesékben, így Instagram profiljuk sem lehet. De azért vicces elképzelni, hogy ha mégis léteznének és Instagramjuk is lenne, akkor mit posztolnának a Disney hercegnők.
Nyugtalanságának adott hangot a csehországi zsidó hitközségek szövetsége csütörtökön amiatt, hogy Mel Gibson kétszeres Oscar-díjas hollywoodi filmszínész, rendező és producer a világ filmművészetéhez való kivételes hozzájárulásáért Kristály Glóbuszt kap az idei nemzetközi filmfesztiválon Karlovy Varyban.
A legjobb korban vagyok – mondta, majd bizonyította be Cameron Diaz egy szexi fotósorozatban. A szőke színésznő olyannyira csúcsformában érzi magát, hogy – bár elmúlt negy-venéves –, még nem is gondol arra, hogy gyermeket szüljön.
Én nem kóstoltam, így a tünetetekről sem tudok beszámolni, de a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség ezt állítja mikrobiológiai vizsgálatokra hivatkozva. (MTI)
Sok dolguk volt a balatoni vízirendőröknek a szeles időben, pánikba esett egy vadul evező férfi, és eltűnt egy 16 éves lány. Szerencsére mindkét eset jól végződött.