Budapest - Több mint 420 dolgozóját csapta be három, vagyonvédelmi vállalkozást működtető cégtulajdonos a fővárosban - közölte a rendőrség honlapján kedden a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
Ha igen, ne mutassa meg a szomszédnak. Degas Danseuse ajustant son chausson című képét hétfőn lopták egy ciprusi magángyűjtőtől. Értéke kb. 1,8 milliárd forint, ennek ellenére a hetven éves tulaj nem biztosította a képet. (MTI)
Továbbra is tízezrek tüntetnek szabad választásokért Hongkong utcáin. A keddi nap egyelőre békésen telt, a rendőrség sehol sem kezdett oszlatásba. Estére és szerdára még több embert várnak az utcákra, október elseje a kínai kommunista párt alapítóünnepe, szabadnap. (BBC)
Vajna Tímea és a szépségkirálynő Kelemen Henrietta volt kedden délelőtt szerkesztőségünk vendége. Olvasóinknak árultak el pikáns részleteket magánéletükről és jövőbeli terveikről.
Lisa (47) megjárta a poklok poklát is, de nem adta fel. Tudta, hogy amputációja után, ha teljes emberként akar élni, akkor egy új életre kell berendezkednie.
2015-től két cégre osztódik a netes kereskedőcég és a fizetési platform. A keddi bejelentésen a cégvezetők elmondták, hogy két vállalat így rugalmasabb tud reagálni a piacra és annak kihívásaira. A változást főleg Carl Icahn befektető csikarta ki. Az ebay az elmúlt … Folytatás
Nem csupán a pályán, a lelátókon is nyüzsögni fognak a sztárok a párizsi Parc de Princes stadionban. A Paris SG–Bracelona Bajnokok Ligája mérkőzés lázba hozta a showbiznisz nagyjait.
Georgia, Loganville - Charlotte Hawkins több évtizede szenved a ritka betegségben. Az orvostudomány ismeri a kórt, de gyógyítani nem tudják. Ez az 1-es típusú neurofibromatosis.
Velence – Egy gyönyörű Oscar de la Renta ruhában mondta ki a boldogító igent Amal Alamuddin (36) George Clooneynak (53). Végre megjelentek az első fotók az amerikai színész és az ügyvédnő esküvőjéről.
Még hétfőn ment egymásba a német MV Colombo Express és a szingapúri MV Maersk Tanjong a csatorna északi végén. A német hajóról három konténer a vízbe pottyant, a baleset miatt áll a forgalom a csatornában. A Colombo az oldalán megsérült, vizsgálják, … Folytatás
A huszonhárom éves kaposvári férfi még tavaly novemberben megverte és megfojtotta öt hónapos lányát. A kislányt születése után nevelőszülőkhöz adták, akiket később a gyámhatóságnak alkalmatlannak ítélt, ezért a gyermek visszakerült szüleihez. A kislány sírt, ez dühítette fel az apát, nem … Folytatás
Hiába tolták csak az önkormányzati választások utánra a jövőévi költségvetés benyújtását, az ÁSZ már most vizsgálja a saját közleménye szerint. De azért leírják, hogy a rövidebb határidő miatt nem fogják vizsgálni a 2013-as zárszámadás során feltárt hiányosságokat és nem fognak utánaszámolni a … Folytatás
Azt mondják, az ember soha nem felejti el az első szerelmét. Még akkor sem, ha csak fél évig tart. A már 46 éves Chantal Maftah sem felejtette el soha Karlt, a szörfös fiút, akivel 17 korában találkozott egy mallorcai nyaraláson.
Az a címe, hogy It Girl, és nem lesz akkora sláger, mint a Happy. Vagy a Get Lucky. Viszont az a Takashi Murakami volt a producere, aki a kortárs japán képzőművészet világában kábé akkora sztár, mint Pharrell a maga műfajában.
Magyarország — Bár hónapokkal korábban beígérték, a legtöbb mentő még sohasem tartotta a kezében azokat a tableteket, amelyek igencsak megkönnyítenék munkájukat.
Sz. Károly 60 éves és a vele egyidős G. Csaba egy Füzérkomlós melletti tanyán termesztett indiai kendert, aztán lebuktak. G. Csabát őrizetbe vették. (Police.hu)
Férfiak milliói irigylik világszerte Lewis Hamiltont barátnője, Nicole Scherzinger miatt. Az énekesnő a napokban egy szűk kék miniruhában tündökölt a brit fővárosban.
Torino — Megdöbbentő módszerrel próbálta elérni Leonardo Bonucci (27) sportpszichológusa, hogy az olasz válogatott és a Juventus futballistája, jobb teljesítményt nyújtson.
Annyi átadó, birtokbavétel, és újraburkolás után szerda reggel üzemkezdetkor megindulhat a közlekedés a Lánchíd utcában. Egy kérdés maradt: két 86-os busz elfér-e majd egymás mellett?
Kinek van ma türelme egy több perces videóhoz? A Vine tavaly jelent meg a pályán, de csak 2014-re értek be a hat másodperces videószíntér igazi sztárjai. A műfaj korlátai csak jót tesznek a kreativitásnak, az idegbeteg tempójú filmecskék bámulására pedig nagyon könnyű rászokni.
Budapest — A Cseresnyéskert Firsz szerepét próbálta éppen Bitskey Tibor (85), amikor hétfőn megkapta a jó hírt: a Nemzet Színészei Cserhalmi György mellett őt választották maguk közé.
Budapest — A fizika törvényeit semmibe véve, villámgyorsan kellett volna sávot váltania annak az idős sofőrnek, akinek végül az lett a veszte, hogy Eva Rezesová (37) luxusterepjárója elé került autójával.
Szuzuka – Pufók arc, nagy barna szemek, göndör barna fürtök. Lewis Hamilton (29) gyönyőrű kisbaba volt. A Forma-1-es világbajnok a közösségi oldalán osztott meg egy képet magáról, amint édesanyja ölében figyeli a világot.