Bizonyosan nem választják meg az Év apukájának az Egyesült Államokban a 35 éves Mark Allen Hughes-t. A Tennessee államban élő férfi ugyanis iváson kapta 15 éves gyerekét, mire azzal büntette, hogy csaknem halálra itatta vodkával.
A nyugati világ egésze kezd péntek esti hangulatba kerülni, ilyenkor a hírek, amik hét közben úgy jönnek, hogy azt sem tudjuk, hová kapjunk, elapadnak. El is indulok szép lassan hazafelé. Mindenkinek nagyon jó éjszakát. Búcsúzóul itt egy kis magyar siker.
Gáspár Győző tévéből ismert, salgótarjáni luxusvilláját akarta megvásárolni Zuschlag János. Az ingatlanbizniszből végül nem lett semmi, inkább közös éttermet nyitnak 2 Zsivány néven.
Kiakadtak a Tankcsapda együttes rajongói a hírtől, miszerint egy párt alkot Demcsák Zsuzsa és a banda frontembere, Lukács László. A pokolba kívánják a műsorvezetőnőt, amiért a magánélete kiteregetésével kínos helyzetbe hozta a kedvencüket.
A Borsnak elismerte, hogy valóban nincs orvosi diplomája, de soha nem is állította ezt magáról. Vargha Zoltán azt mondja: beleroppan, hogy mindenki őt teszi felelőssé Bajor Imre haláláért.
Gesztely — Ha csak rongyok lettek volna rajta, akkor is királynőként ragyogott volna – mondták Egri Annamáriáról (†15) a helyiek, akik egy emberként követelik, hogy büntessék meg a lány gyilkosait.
Befejeződtek a meghallgatások, a szerkesztők és a producer talán már tudja, ki lesz az a szerencsés lány, aki Szabó Zsófi után megkapja Betty Tanakis szerepét.
Összesen tizennyolc hamis műkincs miatt emeltek vádat egy kaposvári galériatulajdonos ellen. A lefoglalt festmények közt van egy korábban Rippl-Rónainak tulajdonított alkotás is: a Fekete kalapos nő eredetisége hosszú ideig megosztotta a művészettörténész-szakmát is.
– Olyan messze vagyunk a várostól, hogy meg sem találnak – mondja Tóni bácsi, aki ötven éve él az alföldi tanyavilágban. A Bors az önkéntes száműzetésben élő embereket kereste fel a magyar síkságon.
Szombaton rendezik a 215. Újpest–Ferencváros derbit. A hazaiak technikás légiósa, a Pumuklinak becézett Asmir Suljic bevallotta, hiányozni fognak neki a vérmesebb Fradi-szurkolók.
A Borsnak nyilatkozott Ziaja Péter, aki évek óta Skóciában él, mérnöknek tanul az edinburghi egyetemen. Őt kérdeztük a függetlenségi szavazásután. Eldőlt: Skócia marad Nagy-Britannia része.
Alaposan felbolydult Pásztor Anna élete. Az énekesnő egy hete párhuzamosan gyakorol a Sztárban sztár holnapi adására és dolgozik a Rising Starban, ahol zsűritagként is bizonyíthat.
Hihetetlen hisztéria kísérte az iPhone 6 londoni premierjét pénteken. A közel kétezer érdeklődőt egy kordonokkal körbevett parkba terelték. A Regent Street-i Apple-bolt pénteki első vásárlóját, a 11 napig sorban álló Wiettchen Zoltán mintegy félszáz fotós és operatőr követte figyelemmel reggel 8 órakor.
A frissen kinevezett török kormányfő, Ahmet Davutoglu Bakuban közölte az örömhírt. A még július 11-én Moszulból elrabolt törökök szombat reggelre szabadultak ki. A miniszterelnök semmit nem mondott arról, hogy az Iszlám Állam miért és milyen körülmények között engedte el a 49 … Folytatás
Fogalmam sincs milyen tévéműsor vagy micsoda pr-cikke a mai Bors vezető, de a leendő étterem neve etalon: 2 Zsivány. Zuschlag szerint az étlapon lenne: NAV-leves, NAV-i menü vagy rácsos krumpli.
Kisebb káosz van ma a főváros közlekedésében. Az egyik metróban síncsere, Nemzeti Vágta, futóverseny. Autómentes nap. Lista, hogy merre eszetlenség ma kanyarodni.
Veszélyben van Laurent Blanc edző állása a PSG-nél. Két tekintélyes francia lap, a L’Équipe és a Le Parisien is arról számolt be, hogy komoly belső feszültség tombol a klubnál.
A háziorvosok után már az állatorvosok is egyre többször hangoztatják: le kellene fogynia a páciensnek. Egy magyarországi felmérés szerint a lakótelepi kutyák 30, a macskák 9 százaléka elhízott.
A kanadai milliárdos Lawrence Stroll nem tett le arról, hogy F1-es csapatot vegyen. Miután kútba esett a tárgyalása a Sauberrel, most a komoly anyagi gondokkal küzdő Marussián segítene.
Igaz, ők csak egy 77 éves bácsi lakását pakolták ki Esztergomban. Azt mondták, hogy az önkormányzatnál dolgoznak és megkérdezték az idős urat, hogy hogy szolgál az egészsége. Eközben elvették a pénzét. Miután elmentek, a férfi kihívta a rendőröket, akik a … Folytatás
Nemhogy a Marsra, még a Holdra sem tudna ember leszállni. 1972 óta nem jártunk a Földhöz legközelebbi égitesten. A világegyetem meghódításában egykor élen járó USA jelenleg még az űrbe sem tud feljutni. Mi ennek az oka?
Péntek este kellett kiüríteni a Fehér Ház egyik részét, mert egy férfi átugrott a kerítésen és berohant a kertbe. A férfit elfogták. Az elnök amúgy nem volt az épületben, nem sokkal korábban utazott el a lányaival a tengerészgyalogság helikopterén a Maryland … Folytatás
Dunántúlon sütni fog a nap, a Balaton vize is húszfokos. Délen és keleten eshet csak szombaton. Napközben 22-27 Celsius-fok lehet. Vasárnap már felhősebb lesz az ég, északkeleten záporokkal, zivatarokkal. A jövőhétről nem érdemes beszélni, mert az már tényleg ősz lesz. … Folytatás
Az éhezők viadala óriási sikere után szinte minden ifjúsági könyvből filmet akarnak csinálni. A legtöbb próbálkozás pocsékra sikerül, de Az útvesztő kivétel.
Nagyon ízléstelen dolgot posztolt valaki a pár hete elhunyt Joan Rivers Facebook-oldalára. A híresség profilján ugyanis szombat reggel egy iPhone 6 reklám jelent meg.
A sültkrumplis pizza. A foodinese közli is a receptet, ha valaki rágerjedt volna. Ha ez nem jó szombat ebédre, akkor a csak a vifonhotdog maradt, mint ötlet.
A vízi rendőrök húzták ki a tóból azt a négy kenust, akik hajójukkal a Velencei-tóba borultak. Az előzetes információk szerint súlyos sérülés nem történt.
Napi cuki bejegyzést osztott meg Facebook-oldalán Hajdú Péter. A műsorvezető elmesélte követőinek, hogyan fogadták gyerekei, mikor megláttak anyjukat szemüvegesen.
Egy szegedi kisfiúra hívta ki a rendőrséget egy asszony, mert a gyerek katonásdit játszott. A nőt annyira kiborította a játékpisztolyos fiú látványa, hogy az sem érdekelte, a gyerek sérült és a környéken ismerik.