A chilei kormány szóvivője bejelentette, újabb vizsgálat indul annak megállapítására, hogy mi okozhatta 1973-ban a Nobel-díjas költő, Pablo Neruda halálát.
A Médiatanács a keddi ülésén határozott úgy, hogy megvizsgálja, megfelelt-e a Maksa-híradó az emberi méltóság tiszteletben tartása és a megfelelő korhatár-besorolás követelményének.
Várhatóan március 10-én kerül bíróság elé az a brit katona, akit azzal vádolnak, hogy megerőszakolt egy hatéves kislányt Ausztriában – jelentette a BBC tévé.
Biztosan sokan emlékeznek arra a botrányra, ami még 2014-ben történt Fergusson városában, amikor Darren Wilson fehér rendőr lelőtte Michael Brown 18 éves fegyvertelen fekete bőrű tinédzsert bolti lopás gyanúja miatt. Nos, ez a felvétel az azt követő időszakban készült.
Budapest – Ingyenes lesz a ferihegyi gyorsforgalmi út. A kormány döntött az év elején bevezetett útdíjrendszerről és február 1-jétől több szakasz ingyenes lesz.
Tiszanána — Legfeljebb betegként lépheti át a kórházak és rendelők küszöbét az az asszony, aki majdnem öt évig orvosi diploma nélkül „gyógyította" a betegeket.
Davos – Félmeztelenre vetkőzve, „Nincs farok, nincs pénz" (No penis, no money) felirattal a fedetlen keblén tüntetett a FEMEN radikális nőjogi szervezet több tagja Davosban.
Miami — Lélegzetelállító látványt nyújtott a Miss Universe Preliminary Show elődöntőjén Kelemen Henrietta (20), a Miss Universe Hungary tavalyi győztese.
Budapest — Rossz az, aki rosszra gondol! Gyönyörű fekete hajú szépséggel posztolt közös fotót Kökény Attila (39) a Facebookon, ráadásul a megasztáros félmeztelenül feküdt az ágyban.
London — Ügyvédi felszólítást kapott András herceg, amelyben arra kérik: esküdjön meg a Bibliára, hogy nem létesített szexuális kapcsolatot annak idején egy 17 éves lánnyal.
Szentendre — Hangos, kétségbeesett csaholással jelezte a tűzoltóknak a pár hónapos kutyakölyök: bennrekedt a hatalmas lángokkal égő szentendrei házban.
Exeter — Mintha az ég is egymásnak szánta volna őket! Dave O’Callaghan (60) és Jane Hammond (60) ugyanabban a kórházban és szülőszobában, ugyanabban az órában látta meg a napvilágot, édesanyjuk egy szobában szoptatta őket az első napokban, és a csecsemőszobában is egymás mellett feküdtek, a napokban pedig – 38 év házasság után – együtt készülnek hatvanadik születésnapjukra.
Uckfield — Csirkeketrecben tartották, és tíz hónapon át gyakorlatilag nem etették Budit, az alig egyéves orangutánkölyköt, aki életveszélyes állapotban került az angliai állatmentők telephelyére, miután gazdája elunta a vele való kínlódást.
Budapest — Még azután sem akart végleg elszakadni volt párja O. Györgytől (†44), hogy elítélték a férfit, mert decemberben egyszer már ki akarta dobni kisfiát az erkélyen.
Az eMeRTon-díjas énekes-színész Gergely Róbert (57) szerdán volt születésnapos, ám csak vasárnap ünnepel, munkával, kollégáival, barátaival, akik a színpadon köszöntik.
Costa Rica — Istenes Bence (27) álomvakációra megy! A ValóVilág műsorvezetője húzós időszakot tudhat maga mögött, ugyanis amíg tartott az X-Faktor, minden hétvégéjét munkával töltötte.
Budapest — Interneten kínálja kislánya ruháit Bálint Antónia (45)! Az egykori szépségkirálynő Babika több ruhadarabját is feltette a jófogás.hu-ra, ahol bárki lecsaphat, ha egy híresség gyerekének a kinőtt cuccaiban szeretné járatni a saját kislányát.
Bari — Aleska Diamond (24) Olaszországban töltődött fel. A szexi légtornász vakációja során sem hanyagolta el a testmozgást, ahol lehetett, spárgázott vagy akrobatikus elemeket gyakorolt.
Innerkremsbe — Síeléssel lazított Kiss Ramóna (30). A Barátok közt Szentmihályi Zsófija tizenhárom éves kora óta űzi ezt a sportot, úgyhogy nem volt újdonság számára a hó, a hideg és a hegyek.
Budapest — Megosztotta olvasóinkat Vlagyimir Putyin közelgő látogatása, legalábbis nehezen tudtak dönteni abban, hogy milyen ajándékkal kedveskedjünk az orosz államfőnek.
Sorra pusztulnak ki béka- és szalamandarfajok a világban, a legveszélyesebb kórokozó pedig már Magyarországon is felbukkant. Az egyre veszélyeztetettebb állatok megbetegedése az egész ökoszisztémánkat érintheti.
A Nemzetgazdasági Minisztérium üdvözli az EKB pénzözön-tervét, és a megemelkedő likviditás hatására a magyar kötvényhozamok további esését várja tőle. “Ennek hatására több eszköz marad gazdaságfejlesztésre és munkahelyteremtésre” – írja a minisztérium.