Budapest – Levette az álarcát Trap kapitány és megmutatta igazi arcát. A Tha Shudras énekese Molnár Tibor „FMAN" az RTL Klub Fókusz című műsorában felfedte arcát.
Prokopisz Pavlopulosz a jobbközép Új Demokrácia politikusa volt korábban, most viszont a balos Sziriza jelölte államelnöknek. A nemzeti egység jegyében jelölt elnököt szinte mindenki megszavazta, 233 szavazatot kapott a 300 fős parlamentben. Azért is érdekes csavar ez, mert az előző … Folytatás
Közzétették a Federal Reserve nyíltpiaci bizottsága legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét, amiből kiderült, hogy az amerikai jegybank döntéshozói már sokkal kevésbé biztosak abban, hogy minél előbb kamatot kellene emelniük. Leginkább a dollár erősödése, a gyenge béremelések, valamint a geopolitikai helyzet azok, amik … Folytatás
Már csak egy legény van talpon a vidéken, ő pedig nem más, mint Rákóczi Feri! A CLASS Fm reggeli műsorának másik két arca, Sebestyén Balázs és Vadon Jani távol a stúdiótól próbálja felvenni a harcot a baktériumokkal és a vírusokkal.
A brit külügyminisztérium készítette a fenti infografikát, amin szerintük a legmodernebb, SA-22-es (oroszul Pancir-SZ1) légvédelmi rendszer látható a szakadárok által irányított kelet-ukrajnai területeken. A britek szerint ezek további bizonyítékai az orosz katonai jelenlétnek, amit egyébként az egész katonai akciósorozat kezdete nem is … Folytatás
A kormány nem lát okot arra, hogy bárki is eltérhessen a főszabálytól a vasárnapi zárva tartásnál, ami egyébként egy hónap múlva már hatályban is lesz. Szóval (egyelőre?) nem lesznek kivételek. Erről Kovács Zoltán kormányszóvivő beszélt az MTI-nek.
A Dél-kínai tengernél lévő Spratley-szigeteken Kína több helyen is feltöltött zátonyokat, hogy ott katonai létesítményeket építsen. Az ezt bemutató műholdképeket az IHS Jane’s katonai tanácsadócég készítette. A térségben több olyan része is van a tengernek, amit vitat Kína és a … Folytatás
Nem is olyan keveset: 262 ezer dollárt fizetnek két, az amerikaiak által megkínzott, most már Guantanamón tartott rabnak. Ezt a lengyel külügyminiszter, Grzegorz Schetyna jelentette be ma. Arról még tavaly nyáron hozott döntést az Emberi Jogok Európai Bírósága, hogy Lengyelország … Folytatás
A 90-es elejének halhatatlan “repperét” azért tartóztatták le a rendőrök, mert bútorokat rámolt ki egy üresen álló nyaralóból Floridában. De mindenki nyugodjon le: nem egy újabb MC Hammer esettel állunk szemben, Vanilla Ice nem éhezik, igazából csak a készülő tévéműsora … Folytatás
ENSZ-békefenntartókat szeretne látni Kelet-Ukrajnában Petro Porosenko ukrán elnök. Az ukrán védelmi tanács ülésén beszélt erről, és azt is elmondta, hogy a legjobb szerinte az lenne, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsának égisze alatt az Európai Unió küldene rendőri missziót a kelet-ukrajnai térségbe. … Folytatás
Reggeltől anarki vezérletével indul újra a hírtermelés. Én pedig egy ilyen régebbi blues-zal búcsúznék most, de csak azért, mert egész este ilyeneket hallgattam.