Mezőkövesd — Egy helyi nyugdíjas, a Hungária Biztosító fiókjának egykori igazgatója, Járó Ferenc festette azt az Orbán-képet, amelyet Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára ajándékozott Orbán Viktornak.
Több millió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a Fővárosi Törvényszék tegnapi (csütörtöki) határozatával a MAL Zrt.-t a 2010-es vörösiszapömlésben károsult Fuchs János javára. A férfi elvesztette édesanyját a katasztrófában, az iszapáradat pedig minden vagyonát elpusztította. János interjút adott a Borsnak.
Tragikomikus bajnoki mérkőzést rendeznek a hétvégén az NB I-ben. A Paks–Nyíregyháza találkozón a vendégeknél jelen állás szerint két kapus is a mezőnyben kap szerepet.
Ha a köd felszállt a hét utolsó munkanapján is sütni fog a nap, és akár kellemesnek is mondható lesz a hőmérséklet, 7 és 12 fok között alakulnak a nappali csúcsok. Csapadék nem várható, keleten lehet felhő. (Időkép)
Rálőttek egy személyautóra csütörtök este a VXIII. kerületi Baross utcában. A járműben két férfi és egy nő ült. A 19 éves F. Norbertet és flóbert pisztolyát öt órával később elfogták a rendőrök. (Police.hu)
Budapest - Különösebb meglepetést nem okozott a csütörtöki kiválasztás eredménye, ugyanis sejthető volt már napokkal ezelőtt is, hogy ki az, aki Laci ellenfele lehet majd a párbajon.
A Magyarországon is népszerű amerikai sorozat harmincéves íróját és producerét holtan találták Los Angeles-i othtonában csütörtökön. A standup-komikusként is ismert Harris Wittels halálát valószínűleg túladagolás okozta. (THR)
A londoni csapat három szurokolója egy ideig nem látogathatja a Chelsea meccseit, miután a keddi, PSG elleni meccs után a párizsi metróban a szurkolók egy csoportja nem engedett felszállni egy fekete bőrű férfit. Az esetről videófelvétel készült. (TIME)
A vívás helyett a vízilabdát választotta Varga Csenge. A kétszeres olimpiai bajnok Nagy Tímea 16 éves lánya az UVSE kapuját védi. Sőt öccse is pólózik.
Budapest – VV Zsófi még mindig szerelmes Aurélióba. A ValóVilág egykori szereplője csütörtökön este élő adásban könnyeivel küszködve üzent a valóságshow korábbi nyertesének.
Legalábbis azzal fenyegetőzik most a Nemzetközi Kürtőskalács-szaktestület, hogy Ausztriában védetné le a hungarikumnak szánt édességet. Az ügy előzménye, hogy a földművelésügyi tárca nem az NKSZ kérelme alapján jegyezte be a kalácsot magyar, hanem a Pékek Fejedelmi Rendjének kérelme alapján magyar, székely … Folytatás
A cikkben található galériában bemutatjuk nyerteseinket. A játék február közepén indult, a Blikk újság címlapján lévő kaparós felület segítségével lehet nyerni!
A rezsicsökkentés védelmében gyűjtött névsor az alap. A billegő körzetekben gimnazista diákok tucatjai gyűjtötték az adatokat a választókról. Felírták a nem fideszeseket is. A választás napján pedig tudták, kiket kell noszogatni, hogy szavazzanak. Valószínűleg rajtuk múlott a kétharmados győzelem.
A PiS elnöke, Jaroslaw Kaczynski közölte, nem akarja fogadni az egykori szövetségest, Orbánék szerint szó sem volt találkozóról. Mintha egyébként nem lenne mindegy.
„2016 januárjától nem csak szándékunkban, de módunkban sincs bevezetni dugódíjat. Egyébként ma még jogszabály akadályozza ezt Magyarországon” – mondta Tarlós István az Inforádiónak. Azt is mondta: továbbra sem dőlt el, mikortól és milyen zónahatárokkal vezetik be a dugódíjat. (A vita … Folytatás
A ritka ókori egyiptomi kincset egy cornwalli lakos házában találták a rokonok, akik épp nagytakarítást végeztek. Azt hitték, valami giccses kacat, ezrét kidobták a kukába. Szerencsére egy helyi árverező megtalálta, és felismerte a jelentőségét. (BBC)
A szerencsétlen coloradói gyerekek valószínűleg nem szenvedtek maradandó károsodást, mert időben észrevették, hogy rossz film indult el a jó helyett. Állítólag az volt a legviccesebb, ahogy a szülők pánikolva felkapták a gyerekeiket, hogy kimenekítsék őket a korhatáros filmről. Egy éve … Folytatás
Budapest - Esküvőre készül Nyertes Zsuzsa. A színésznő egyelőre nem lányát adja férjhez, hanem maga áll majd oltár elé és mondja ki a boldogító igent annak a férfinak, akivel már negyven éve élnek együtt.
Budapest - Esküvőre készül Nyertes Zsuzsa. A színésznő egyelőre nem lányát adja férjhez, hanem maga áll majd oltár elé és mondja ki a boldogító igent annak a férfinak, akivel már negyven éve élnek együtt.
A Google Glassnál is nevetségesebb rivális után itt a Sony 64 gigás, „prémium hangzást” biztosító memóriakártyája. Hogy mi köze ennek a hangzáshoz? A Sony azt állítja, az SR-64HXA „kevesebb digitális zajt csinál, amikor olvassa az adatokat”. (Mi van?) Ugyanilyen kártyát a … Folytatás
Fogat mosni naponta kétszer kell, Apura szavazni naponta egyszer is elég! - ezzel a kedves mondókával és kampányfotóval buzdítanak szavazásra mindenkit Oláh Gergő gyerekei, akik eltökélték, apjuk segítségére lesznek A Dal akkusztikus szavazásán.
Párizs - Megkéselte egy párizsi iskola igazgatónőjét egy diák dühös édesapja - írja az Index.hu. A férfi háromszor szúrta bele a kést a nőbe, aki szerencsésen megúszta az esetet, kórházba szállították, de állapota nem életveszélyes, minden bizonnyal fel fog épülni.
Az emlékezetes bűncselekmény 2014 áprilisában történt: a volt férj egy XX. kerületi bolt előtt halálra késelte volt feleségét. akkor fogták el, mikor visszatért a tett helyszínére.