Az ukrán küldöttség nem kívánja elhagyni a minszki tárgyalóasztalt addig, amíg a tűzszünetről megállapodás nem születik - közölte Petro Porosenko elnök egyik segítője, Valerij Csalij csütörtök hajnali Facebook-bejegyzésében.
Vlagyimir Putyin a hidegháború objektívjén át tekint a problémákra - jelentette ki Barack Obama a BuzzFeed News hírportálnak arra a kérdésére, hogy hogyan jellemezné Oroszország államfőjét.
A tavalyi 3,6 milliárdról 4,4 milliárd forintra nőtt a fesztivál költségvetése, a rendezvényen az eddigi napi 85 ezer helyett 90 ezer vendég lehet a cél.
Az influenzajárvány miatt a fővárosban és az ország valamennyi megyéjében teljes vagy részleges korlátozások vannak - derül ki az MTI összeállításából.
Nagy érdeklődés kísérte szerda este a budapesti Lengyel Intézetben a 2012-ben elhunyt, népszerű lengyel belgyógyász professzor, orvos-tudós, író, filozófus, humanista, a Lengyel Tudományos Akadémia egykori alelnöke, Andrzej Szczeklik Halhatatlanság - az orvostudomány prométheuszi álma című esszégyűjteménye magyar kiadásának bemutatóját.
Putyin legnagyobb félelme, hogy Oroszország szétesik. Diplomatákkal beszélgettünk, akik már találkoztak a jövő héten érkező orosz elnökkel. Mire számítson Orbán Viktor?
Az ajkai önkormányzati képviselőt, szakszervezeti vezetőt jelöli az ellenzéki párt a választókerület januárban elhunyt fideszes képviselője helyére az április 12-i időközi választásra - tudta meg az MTI.
Megszavazta az amerikai kongresszus szerdán a Keystone XL kőolajvezeték megépítését, dacára annak, hogy Barack Obama elnök korábban vétót helyezett kilátásba a tervezetre.
A Kos és a Bika most nagyon figyeljen arra, kiben bízhat meg. Az Oroszlán napja kifejezetten jól indul, a Bak a pihenő után most nagyüzemi fokozatra kapcsol.
Megkezdődött a volt tengerészgyalogosnak a pere, akit azzal vádolnak, hogy agyonlőtte Chris Kyle-t, akinek életéről Clint Eastwood 6 Oscar-díjra jelölt filmet forgatott Amerikai mesterlövész címmel.
Az a magánszemély, aki az egyszerűsített bevallást választja, elég, ha kitölti a 1453NY jelű nyomtatványt, és aláírva legkésőbb február 16-áig eljuttatja az adóhivatalhoz.
Ahogy azt sejtettem, az orosz állami média jelentése a megállapodásról egy alternatív univerzumból érkezett. Valójában az ukránok és a szakadárok is elutasítják a megállapodást.
Míg Peter Vermes taktikai elemekre tanítja Németh Krisztiánt, addig a magyar válogatott futballista a Kansas City edzőjének kissé rozsdás magyar tudását frissíti fel.
Tizennyolc évvel a bűncselekmény elkövetése után fogták el azt a libanoni férfit, aki a gyanú szerint 1996-ban Újpesten megölt egy nőt és annak gyermekét.
Januárban éves alapon számolva 0,4 százalékkal, havi szinten 1,1 százalékkal csökkentek a német fogyasztói árak a német statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön közzétett végleges havi adatai szerint.
Pár órán át a teljes évad elérhető volt a gyártó Netflix oldalán. Aztán javították a hibát. A tervek szerint a Netflix február 27-étől forgalmazná a sorozatot – szokás szerint egyből a teljes évadot. “Ez Washington. Itt mindig kiszivárog valami” – … Folytatás