Az ország fővárosától, Santiagótól délre található Villarrica vulkán már napok óta izgett-mozgott, keddre virradóra azonban szabályos kitörés kezdődött. A nyugalmi állapotban népszerű turistacélpontnak számító hegy környékén a legmagasabb készültségi szintet hirdették ki, aminek keretében több település lakóit evakuálták. Helyi szakértők … Folytatás
A kormánypárti képviselő kiszavazott a frakcióból, a módosító javaslatok, az összegző módosító és a végleges javaslat elfogadásakor is tartózkodott. Bencsiknek energetikai ügyekben évekre visszanyúló vitája van saját kormányával, ami a kapcsoltáram-támogatások körül robbant ki még 2011-ben. Ez az a támogatási … Folytatás
Az Index úgy tudja, hogy nagyszabású leépítést vezényelnek le a lapnál. Több újságírónak mennie kell, a Vasárnapi Blikknél például a teljes stábnak felmondtak. Nem tudni, hogy pontosan hány ember érintett, de állítólag az újságírókat teljesen váratlanul érte a döntés.
Olvasónk, Bence küldte ezt a fotót, amin nagyon úgy tűnik, hogy a Parlament mögött ég valami. Szerencsére ez csak a látszat, valójában a Parlamenttől elég messze keletkezett tűz, cserébe elég komoly, ahogy azt a címből már kitalálhatták.
Bár Britney Spears karrierjének kezdetén sikert sikerre halmozott, és a világ egyik legelismertebb énekesnője volt, magánéleti válságai és botrányai hamar a süllyesztőbe taszították. Mostani fellépése sem öregbíti a hírnevét.
Szüzességét pedig 16 évesen vesztette el. Mindezt egy férfimagazinnak mondta el még akkor, amikor nem Fico asszisztense, hanem félmeztelen modell volt.
Jó, hát a háromezer milliárdos paksi beruházáshoz semmi köze a választóknak, az amúgy is csak évtizedekre határozza meg Magyarország mozgásterét. De azt tudja, hogy ezen kívül mi mindenről döntötték el, hogy jobb, ha nem tud? Kvíz!
Nem engedik az orvosok rajthoz állni az idénynyitó futamon a spanyol versenyzőt. Még februári barcelonai teszten bukott, és kapott agyrázkódást. Kevin Magnussen helyettesíti majd.
Az Indiában néhány évvel ezelőtt csoportosan megerőszakolt lány egyik támadója azt mondta, hogy a lány nem halt volna meg később, ha nem próbál ellenkezni.
Apáti István képviselő kormánypárti szempontból tökéletesen időzített hiányzásáról a "helyi cigánymaffia" tehet, mert "halálosan megfenyegették" a jobbikos politikust, akinek ráadásul kisgyermeke van.
Február elején még csak 14 százalék volt, akkor 550 bázispontot emeltek rajta. Most 1050-et. Magyarán: az ukrán gazdaság az összeomlás határán van – ahogy egyébként a másik háborúzó fél, az orosz gazdaság is komoly nehézségekkel küzd az idén, és ahol … Folytatás
“Egyetlen olyan szempont van, amiből semmilyen körülmények között nem tudok és nem fogok engedni: Magyarországon holokauszt-múzeumot, holokauszt-emlékhelyet a magyarországi zsidóság képviselői, a magyarországi zsidóság támogatása nélkül nem lehet létrehozni” – reagált kedden Schmidt Mária, a Sorsok Háza projekt megvalósításával megbízott … Folytatás
Március 5-én nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt a Genfi Autószalon, a gazdag felhozatalból a teljesség igénye nélkül válogattunk néhány érdekes modellt.
“Egyre inkább kivesző félben van rohanó világunkban a tisztelet egymás iránt”, tapasztalja Schmuck Andor, és úgy látja, erre nem lehet mással vászolni, mint egy kommandó bevetésével. Holnap rögtön fel is avatják a Tisztelet Kommandó első 50 tagját.
Az ISIS elleni küzdelmet sajnos nem támogatja az ellenzék, ezért a tárgyalások megrekedtek, hiszen a kormánypártoknak nincs meg a kétharmados többségük. Ezt mondta Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető.
Vagy legalábbis egyre kevésbé utálnak: míg 1996-ban a szlovákok legnagyobb hányada (40 százaléka) Magyarországot tartotta a Szlovákiára leginkább veszélyt jelentő országnak, addig tavaly csak 5 százalék vélekedett így. Mondjuk lehet, hogy Oroszország tehet róla.
Az autók gumiszigetelései idővel elveszítik rugalmasságukat, rideggé válnak, ami tömítetlenséghez, beázáshoz, párásodáshoz vagy épp menet közben fokozott szélzajhoz vezethet.
A nap 24 órájából rossz esetben 10-12 órát ülve töltünk, a mozgásszegény életmód pedig elhízáshoz, gerincproblémákhoz, szív- és érrendszeri betegségekhez vezethet, így hát az orvosok és a tudósok világszerte riadót fújtak.
A maláji lány című darab próbáin, a Turay Ida Színházban már mindenkinek feltűnt, hogy Xantus Barbara két centivel jár a föld felett. Hamar kiderült az ok is: a színésznő újra szerelmes, és ezt le sem tagadhatná.
Budapest – A színésznő a TV2 Kasza! című műsorában vendégeskedett, és nem csak a hamarosan újra induló Az ének iskolájáról mesélt, hanem arról is, hogy az erősebb nem képviselői máig félnek megszólítani őt.
Ennyire bünteti ugyanis a rosszul szavazó Kósát a Fidesz-frakció – mondta Rogán Antal, aki szerint az ellenzék csak azért utasította el az egyes jogállási törvények módosítását, mert annak volt kétharmados része, és ezért presztízskérdésnek tekintették az ügyet. (MTI)
Moszkva – Több százan kísérték utolsó útjára Borisz Nyemcovot (†55). A szombaton virradóra meggyilkolt orosz ellenzéki politikust kedden délután eltemették.