A kabaddi az egyik legnépszerűbb népsport Indiában, de máshol nem ismeri szinte senki. Pedig bőven lenne ok: Habony-tincs, elképesztő pocakok és minden idők legjobb sportjelenete!
A pápa az eddigi, tiszteletére rendezett koncertekre nem ment el, mert túlzottan díszesnek gondolta azokat. Ez lesz az első koncert, amin ő is részt fog venni.
Egészen furcsa párbeszédet folytatott az ágyban az Éden Hotel párosa. Miközben Gábor teljes lendülettel próbálta meggyőzni partnerét, hogy szexeljenek, addig Nóri pont az ellenkezőjét akarta elérni.
Budapest - Elzárták az Andrássy út-Bajcsy-ZSilinszky út kereszteződését a tüntetők, akik az iskolabezárások és a felsőoktatási szakok megszünetetése ellen tüntetnek a belvárosban.
Washington – Szakított eddigi szokásával az amerikai First Lady. Michelle Obama (51) ugyanis eddig középhosszú, egyenes hajat viselt, ám a Fehér Házi Tudósítók Szövetségének idei jótékonysági vacsoráján tőle szokatlan, nagyon dögös séróval jelent meg.
Frontálisan ütközött két személyautó vasárnap a 44-es számú főúton, Békéscsaba közelében. A balesetben ketten súlyosan megsérültek - közölte a rendőrség.
A tárca felsőoktatásért felelős államtitkársága a Szabad Oktatást facebook-csoport által a fővárosi József nádor térre szervezett megmozdulásra reagált.
Budapest – Hatalmas szurkolótábor kiabálta, hogy „Kata, Kata!, amikor Hajdú Péter (39) felesége, Sarka Kata (29) hatezer ember előtt színpadra lépett a Papp László Budapest Sportarénában megrendezett FitBalance Bikini Fitness Versenyen.
Egy-nullára verte az őrizetben lévő Tarsoly Csaba egykori futballklubja, a Győri ETO Orbán Viktor kapuzárásgyanús hobbiprojektjét, a felcsúti Puskás Akadémiát. A győriek helytállása nagy dolog, a klubnál már ideje nem kapnak a játékosok fizetést, és minden jel szerint vissza is … Folytatás
Budapest – Larion Zoé (31) szépségtanácsadó lett! A modell-műsorvezető igazán testhezálló projektbe vágott bele, ugyanis szépségtanácsadással foglalkozik.
Hétfőtől egy héten át Vajna Tímea lesz Váczi Gergő műsorvezetőtársa a FEM3 Caféban. Andy Vajna felesége, noha gyakorlott interjúalany, műsorvezetőként még nem próbálta ki magát. Idáig.
Puszta kézzel bontják a romokat sok helyen, hátha még találnak túlélőket. Már több mint 2500 áldozata van a nepáli földrengésnek, óráról órára nő a számuk.