Egy falu két tucat lakosát lemészárolták, és felperzselték a fél falut az iszlamista terrorszervezet fegyveresei Nigéria északkeleti részén, Borno államban.
Őrizetbe vette a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság azt a 41 éves nőt, aki a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint megölte nyolc éves kislányát.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa azt követeli, hogy a humanitárius szervezetek képviselői szabadon bejuthassanak a Damaszkusz déli részén lévő Jarmúk menekülttáborba, és biztonságosan evakuálhassák onnan a benn rekedt civil palesztin menekültek ezreit.
Három hosszú és nehéz év után Damu Roland a börtönben elvett feleségével, Edinával nagyon szerény körülmények között próbálja meg az újrakezdést. A Bors munkatársa az érdi hazaérkezéskor is jelen lehetett.
A felhasználók többsége ugrik az „ingyenes” szóra: ha egy gombóc fagylalt árába kerül a fizetős változat, akkor is a reklámokkal terhelt változatot választják. Rosszul teszik.
A múlt heti terrortámadás ellenére továbbra is kínál utakat a kenyai tengerpartra és szafarikra több utazási iroda, ám a Külgazdasági és Külügyminisztérium jelenleg már 43 országba, illetve azok egyes térségeibe nem javasolja az utazást.
Az első információk szerint nyolcezer naposcsibe pusztulhatott el a Kistarcsa és Csömör között fekvő Nádor majorban keletkezett tűzben, a becsült kárérték több tízmillió forint - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden hajnalban az MTI-vel.
Véleménye szerinte visszaéléseket követ el a gyakori előzetes letartóztatásba helyezésekkel, és szorgalmazta az ügyészek és a bírák felelősségre vonásának lehetővé tételét.
Ausztrália az elmúlt hetekben mindent latba vetett, hogy megakadályozza a két fiatalember, Andrew Chan és Myuran Sukumaran kivégzését, de az indonéziai felsőbíróság elutasította fellebbezésüket.
Tömeg fogadta Radics Gigit hétvégi koncertjén, miután több hónapos távollét után visszatért Amerikából. Az énekesnő fellépésén a Bors is jelen volt.
Számos eszköze lehet a fejlesztési célok összehangolásának, pályáznia azonban a fővárosnak kell - mondta a Napi Gazdaságnak az NFM helyettes államtitkára.
Sárosi Bertalan izommerevedésben szenved, születése óta tolószékhez kötött. Édesanyja töretlenül bízik benne, hogy fia egyszer talpra áll.
A jövő szerdán kezdődik a másodfokú büntetőper a romák sérelmére több mint fél évtizede elkövetett sorozatgyilkosságok ügyében a Fővárosi Ítélőtáblán, döntés májusban várható.
2012-ben 21 ezer alkalommal folyamodtak a társaságok részletfizetésért vagy halasztásért összesen 138 milliárd forint összegre, tavaly 15 ezer céges kérelem érkezett 104 milliárdra.