Budapest — Jobban van, és a gyógyulására koncentrál Ordina Tibor (44). Az egykori válogatott magyar bajnok távolugró agydaganata miatt másfél hete életmentő műtéten esett át, tegnap haza is engedték a kórházból.
Budapest — Rajongói rabolták ki VV Macit (33)! A ValóVilág 7. egykori játékosa – akinek egészségügyi problémái miatt idő előtt távoznia kellett a játékból – már elfogadta, hogy élete álma nem vált valóra, pedig azt remélte, hogy a villabeli szereplés meghozza számára az áttörést.
Vác — Eltérő méretű és mintázatú gumiabroncsok, valamint a gyorshajtás okozta azt a tavalyi balesetet, amikor egy audis fiatal letarolta egy család Hondáját a 2-es számú főúton Vác közelében – tudta meg a Blikk.
Budapest — A tízezres nagyságrendet is eléri azon banki ügyfelek száma, akiknek hiába járna vissza pénz az elszámoltatásnak köszönhetően, várhatóan soha sem fogják megkapni, mivel a pénzintézetüket felszámolták – tudta meg a Blikk.
Budapest — Eltemették csütörtökön H. Nancyt (†19), a fiatal prostituáltat, akit május elején gyilkoltak meg Akácfa utcai lakásában. Rokonai sírva borultak a koporsóra, és sokáig mozdulni sem akartak mellőle az Új köztemető ravatalozójában.
Washington - A vádesküdtszék vádat emelt csütörtökön hat baltimore-i rendőr ellen egy fekete fiatalembernek, Freddie Graynek az őrizetbe vétel után bekövetkezett halála miatt.
Illegálisan működtetett tetoválószalont egy román férfi Budapesten, egy III. kerületi lakótelepen. A NAV most várhatóan 200 ezer forintra bírságolja. Úgy bukott le, hogy mikor a NAV-osok tudomást szereztek
Budapest — Rajongói rabolták ki VV Macit (33)! A ValóVilág 7. egykori játékosa – akinek egészségügyi problémái miatt idő előtt távoznia kellett a játékból – már elfogadta, hogy élete álma nem vált valóra, pedig azt remélte, hogy a villabeli szereplés meghozza számára az áttörést.
Nizza – Minden egyes nap hálát ad az égnek Philippe Bianchi, hogy a fia életben van. A Forma-1-es pilóta Jules Bianchi családja már csak a csodában bízik.
Monte Carlo – Vajna Tímea Monte Carlóban, a Pretty You divatszalonban végül Zuhair Murad exkluzív ruhakölteményét választotta a csütörtök esti jótékonysági estre, ahol tavaly egy bőkezű adakozó 32 millió dollárral segítette az AIDS elleni harcot.
Földrengés rázta meg az Anglia keleti részén fekvő Kent megyét. A 4.2 erősségű rengés hajnalban jelentkezett és jócskán ráijesztett a megye lakóira - írja a dailymail.co.uk.
Tüntetnek a kismamák a McDonald's ellen, pontosabban azért, mert egy biztonsági őr elküldött egy szoptató kismamát az étteremből annak ellenére, hogy ő engedélyt kért a gyorsétterem egyik munkatársától. A cég vizsgálatot indít.
Az áprilisban letartóztatott 25 éves Freddie Gray azért halt meg, mert valamiért az őt szállító rendőrfurgonban eltört a gerince. Halálának körülményeiről azonnal beindultak a találgatások, és Baltimore-ban tüntetések is kezdődtek, miután kitudódott az ügy. A vádesküdtszék döntése értelmében most 6 … Folytatás
Korlátait feszegetve gürcölt, hogy eltartsa nélkülöző családját, de jött a tragédia. Nem tudni, mi lesz így a dejtári famíliával, a gólyamama ugyanis épp kotlik, így nemsokára még több éhes csőr tátog majd a dejtári fészekben.
A jelenlegi bérpótlékon felül – közölte az emberi erőforrások minisztere egy budapesti rendezvényen. A kormány szerdai döntése értelmében 65 ezer szakmai dolgozó bérkiegészítésére az idei költségvetésben 7,6 milliárd forintot biztosítanak, míg jövőre 15 milliárd forintot. A szociális területen dolgozók, ahogy tavaly, úgy … Folytatás
Ausztrália vezetősége szerdán kijelentette, megfosztanák az ausztrál állampolgárságtól azokat az ausztrál születésű emigráltakat, akikhez az ISIS terrorszervezethez való csatlakozás gyanúja fűződik - írja a huffingtonpost.com.
Nem csak a hideg-, vagy a melegfrontokra érzékenyek, de az egészséges szervezet számára is rendkívül megterhelő lesz egész nap a humánmeteorológiai helyzet.
Prága – Megerősítette a cseh védelmi minisztérium a Blikk értesülését: valóban nem működött a leszállópálya végén lévő védőháló a cseh légierő cáslavi támaszpontján aznap, amikor feltehetően fékhiba miatt leszállás után ripityára tört egy magyar vadászgép kedden.
Budapest – Megfontolja lemondását Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, amennyiben Orbán Viktor kinevezi Rogán Antalt kabinetfőnökké – értesült a 444.hu.
A Magyar Úszó Szövetség a mai rendkívüli tisztújító közgyűlésen még 5 évre elnöknek választotta a megdöbbent Gyárfás Tamást. Az új főtitkár Szántó Éva lett (aki korábban az evezős szövetség és a Nemzeti Sportszövetség főtitkára volt). Az eddigi főtitkár, Szabó Tünde általános alelnökként … Folytatás
A készítők azt mondják, ők csak azt akarják bemutatni, milyen volt az élet a náci uralom alatt, de a kritikusok szerint ennyi erővel akár Big Brothert is forgathatnának egy koncentrációs táborban, az ötlet ugyanis már így is megbecsteleníti azokat, akiknek tényleg át kellett élniük azokat az időket.
Csaknem félszáz pékárut neveztek a Magyar Pékség védjegy alatt tevékenykedő pékmesterek a Magyar Pékszövetség hagyományos évi országos termékversenyére. A verseny fő célja az augusztus 20-i nemzeti ünnepen bemutatandó Szent István napi kenyér kiválasztása volt
Sydney – Világszerte döbbenetet váltottak ki Travers Beynon ausztrál milliárdos képei, amelyeken pórázon vezeti a feleségét és annak barátnőjét, valamint szexi nők gyűrűjében pózol, akik láthatóan csakis őt kényesztetik.
Az EOS 750D azok számára ideális tükörreflexes gép, akik úgy szeretnének profi képeket és Full HD videókat készíteni, hogy nem mondanak le az automata módok biztonságáról, míg az EOS 760D nagyobb alkotói szabadságot és kézi vezérlést kínál.