Hogyan alakította át az amerikai rendőrséget egy azóta cáfolt szociológiai tanulmány és a statisztikai szemlélet, és hogyan lett úrrá a szervezeten az intézményes rasszizmus.
Hosszan tartó betegség után vasárnap hajnalban elhunyt Obersovszky Péter újságíró, riporter, műsorvezető. Obersovszky 1986-tól dolgozott a médiában, az utóbbi években a közszolgálati rádió és televízió műsoraiban láthatták, hallhatták. Nekem tanárom is volt bő tíz éve, kedveltem is. 55 évet élt. … Folytatás
Legyen vége annak, hogy gyengeségnek számít, ha saját magunk vállára borulva jót hüppögünk. Itt egy rakás dal, ami segíthet az eredményes önsajnálatban.
Legalábbis ezt állítja a misét szervezők nevében nyilaktozó Hóvári János, aki, ha hiszik, ha nem, valódi keresztes lovag! A Jeruzsálemi lovagrend lovagja. This is the chapel of the, of the, of the equatorian order of the, of the, Jerusalem!
Huszonöt éve már körvonalazódott az új korszak, amelynek filmjei és plakátjai valósággal termelték a szexszimbólumokat. Összeállításunkban friss csokorba szedtük a legmeghatározóbbakat ebből az időszakból.
Az ausztrál hatóságok kénytelenek voltak lezárni az "Esküvői tortát", ami egy igen fotogén szikla Sydney közelében. Az életveszély nem volt elég elrettentő.
Ma délelőtt 11 órakor a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Hermina úti kápolnájában megkezdték a szokásos szent misét, mely ezen a vasárnapon azért számít oly különlegesnek, mivel az imák most kiemelten Orbán Viktor születésnapja alkalmából magért a miniszterelnökért szóltak.
Állítólag csak három órára,, vasárnap este 11-től hétfő hajnal 2-ig, karbantartás miatt. Sok sikert, kitartást kívánunk a közúton fuvarozóknak! (Via MTI)
Székesfehérvár – Bár a Ferencváros elleni, idegenbeli 2-0-s vereséggel búcsúztak a szezontól az NB I-ben aranyérmes Videoton futballistái, Fehérváron több száz szurkoló várta és ünnepelte a piros-kékeket
Mississipi – Örök nyugalomra helyezték szombaton a blues királyát. B.B. Kinget Mississippi állam deltájában fekvő Indianolában, az életének szentelt múzeum kertjében búcsúztatták el a hozzátartozói, szerettei, rajongói.
Hawaii – Szomorúan végződött egy hawaii halász vacsorája. Randy Llanes gyakorlott halásznak számított a környéken, ezúttal viszont egy kardhal kifogott rajta.
Moszkva – Káprázatos gólt rúgott a szezonzárón a Dinamo Moszkva magyar válogatott futballistája, Dzsudzsák Balázs (28). Találata döntetlent és Európa-liga-selejtezőt ért a csapatának
Hawaii – Szomorúan végződött egy hawaii halász vacsorája. Randy Llanes gyakorlott halásznak számított a környéken, ezúttal viszont egy kardhal kifogott rajta.
A török határhoz közeli Kamisli kórházában a generátor üzemanyagtartályának robbanása okozott tüzet. A kórházban rengeteg gyerek volt, mert éppen a Szíriában járványszerűen terjedő gyermekbénulás elleni védőoltásokat adták be. A tűzben 25-en vesztették életüket, többségükben gyerekek. (MTI)
A végére meg még a nap is kisütött. Ennek ellenére most már ne álljanak fel a gép elől, hanem maradjanak velünk. Rögtön érkezik remek kollégám, Kasnyik Márton, hogy tovább mondja a híreket.
Őszintén remélem, hogy kiválóan telik a nagy nap. A jókívánságokat, biztató szavakat, bátorításokat és az érette elmondott imákat itt küldhetjük az ország vezérének.
Barcelona — Sztárok fotózták magukat a spanyol labdarúgó-kupadöntőn – a lelátón világ- és olimpiai bajnok magyar vízilabdázók szurkoltak a Barcelona–Athletic Bilbao összecsapáson.
Zürich — Hamar eszmélt a sokk után Joseph Blatter (79). A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) botrányos körülmények között, pénteken újraválasztott elnökének nagyjából egy nap kellett ahhoz, hogy összeszedje magát és megtartott pozíciójától megerősödve támadásba menjen át.