A Demokratikus Koalíció (DK) szerint megbukott a nemzeti konzultáció, mivel az eddig visszaküldött kérdőívek száma alapján a "Fidesz mindenre elszánt hívei" is semmibe veszik ezt a "gyűlöletkampányt".
Őszintén remélem, hogy kiválóan telik a nagy nap. A jókívánságokat, biztató szavakat, bátorításokat és az érette elmondott imákat itt küldhetjük az ország vezérének.
Egyik kedvenc felnőttjátékom a sorsheccelés. Az, amikor a végzet aljasat lép, én pedig arra egy körmönfont csellel reagálva, akaratával éppen ellentétes irányba terelem az életemet.
A nyolc esztendeje, 78 évesen elhunyt német színészt, Klausjürgen Wussowot mifelénk leginkább A klinika című szappanoperából ismerik. Abban Brinkmann professzorként boldogan él együtt kolléganőjével. A valóságban azonban négyszer nősült, és korántsem volt szerencsés a szerelemben.
Barcelona — Sztárok fotózták magukat a spanyol labdarúgó-kupadöntőn – a lelátón világ- és olimpiai bajnok magyar vízilabdázók szurkoltak a Barcelona–Athletic Bilbao összecsapáson.
Soha nem lehet elfogadni a rasszizmust, senki nem tolerálhatja a kirekesztést vagy az idegengyűlöletet - hangsúlyozta a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke vasárnap Nagykanizsán.
Gyermeknap alkalmából Nyáron is szükség van a szolidaritásra címmel karitatív akción várja az adományokat a Mikulásgyár a budapesti Millenáris Parkban.
Évente 6 millió ember hal meg a dohányzás okozta betegségekben, ami azt jelenti, hogy hat másodpercenként öl a cigaretta - közölte a WHO, az Egészségügyi Világszervezet a Dohányzásmentes Világnap alkalmából.
Zürich — Hamar eszmélt a sokk után Joseph Blatter (79). A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) botrányos körülmények között, pénteken újraválasztott elnökének nagyjából egy nap kellett ahhoz, hogy összeszedje magát és megtartott pozíciójától megerősödve támadásba menjen át.
A debreceni Déri Múzeum elôtt egy közös csapatfotóra is összeállt a Real Madrid küldöttsége. A Debrecen elleni gálameccsen viszont foghíjasak voltak a lelátók.
Megöltek egy nőt vasárnap délután Pápa belvárosában, a rendőrök néhány percen belül elfogták egy férfit, akit a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője az MTI-vel.
Itt az alkalom, hogy próbára tegye tudását, és néhány idézet alapján felismerje, melyik sztárról szólunk a szavai által. Minden héten előveszünk pár, aranyat érő kijelentést, hogy Ön megmondja, kitől származik. Felkészült?
Felgyő — „Mindig is emlékezni fogunk rátok! Nagyon nagyok voltatok” – így búcsúzott az egyik barátja a Facebookon B. Bencétől (†19) és P. K. Martintól (†19), akik szombaton este bennégtek egy fának csapódott autóban Felgyőnél.
A palesztin-izraeli viszály rendezéséről folytatott tárgyalásokat Jeruzsálemben vasárnap Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter - jelentette az izraeli közszolgálati rádió.
Vannak dolgok, érzések, amelyeket az ember csak a legjobb barátjával oszt meg. Vagy azzal sem. Ezek a saját édes titkaink. Mégis kikívánkoznak. Hadd tudják meg mások, hogy ilyen is van! Velünk kockázat nélkül megoszthatja legbensőbb érzéseit, élményeit, gondolatait! Írjon nekünk!
A február közepén megkötött minszki megállapodás előírta a szemben álló feleknek, hogy vonják hátrébb az EBESZ által kijelölt tárolóterületekre a nehézfegyvereket a front menti térségből.
Keresztes László Lóránt, a párt közlekedési szakszóvivője emlékeztetett arra, hogy a közúti közlekedésre vonatkozó közszolgáltatási szerződések jövő év végén lejárnak.
Na nem az egészet, és sajnos a tátrai nemzeti park sem része a fura területcserének. De vajon van-e ravasz Magyarország-zsugorítási szándék a szlovák javaslatban?
Új-Zéland 6 és fél millió lakosára már csak 30 millió birka jut, pedig harminc éve még 70 millión tetőzött a birkaállomány, ami – Középfölde és a rögbi mellett – híressé tette az országot. Tehénből viszont egyre több van. A Bloomberg … Folytatás
Sallai R. Benedek, az LMP országgyűlési képviselője közölte: nem fogják hagyni, hogy a minisztérium "alaptalan és hazug vádaskodása" elterelje a figyelmet a lényegről, a kormány "elhibázott és káros agrárpolitikájáról".
A Bikát most saját családtagjai vezetik félre, a Rák testi problémái mögött komoly lelki traumák húzódnak meg, a Mérleg hiába tűnik ki szorgalmával, főnökei nem értékelik.