A vizsgálat amellett, hogy betekintést enged a delfinközösségekbe, fontos adatokat nyújt arról, hogyan szerveződnek, melyikük melyikükkel barátkozik, melyiküket kerüli, mindezt hol és mikor teszik.
Nem akármilyen elhivatottságról tett tanúbizonyságot a pizzafutár, akinek az volt a szerencséje, hogy egy kórházba kellett kiszállítania az ételt. Különben lehet belehal a brutális támadásba.
Feltételezett terroristákat fogtak el Bosznia-Hercegovina többségében szerbek lakta országrészében, a boszniai Szerb Köztársaságban szerdán - számolt be róla internetes oldalán a Nezavisne Novine című napilap.
A Germanwings német légitársaság márciusban lezuhant gépének másodpilótája előre begyakorolta a repülő megsemmisítését a katasztrófa körülményeinek vizsgálatát irányító francia hatóság (BEA) szerdán ismertetett előzetes jelentése szerint.
Miskolc - Nyúzott döglött borzot tett az MSZP miskolci irodájának ajtaja elé még tavaly októberben azzal a felirattal, hogy "így jár minden ávós", de nem állatkínzásért és még csak nem is gyűlöletkeltésért kell felelnie egy 25 éves férfinak. A vád: a hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette - írja az Index.
A boszniai hatóságok több embert is őrizetbe vettek terrorizmus gyanújával. A gyanú szerint terrortámadásokat akartak végrehajtani a boszniai Szerb Köztársaság intézményei és képviselői ellen.
Remek hírünk van a két közpénzdézsma között a budapesti belvárosban héderelő újhullámos oligarcháknak: az eddig Meridienként működő Erzsébet téri ötcsillagos szálloda 2016-ban szintet lép, és Ritz-Carltonná válik.
Elfogadta a választási reformcsomag egy részét - a párttörvényt, a pártfinanszírozási törvényt és az önkormányzati választási törvényt - szerdai ülésén a román képviselőház.
A cseh rendőrség a szélsőségesek elleni múlt heti akciója során vette őrizetbe az illetőket, akiket egy vasúti szerelvény elleni támadás előkészítésével gyanúsítanak.
A rendszerváltás intézményei a polgárháborútól ugyan megóvták az országot, de nem vittek közelebb a morális közmegegyezéshez - hangzott el a konferencián.
Március 27-e óta vetítik a tengerentúlon a Fehér Istent és a Jennifer Lawrence és Bradley Cooper főszereplésével készült Serenát, és a magyar film bőven lenyomta a kosztümös drámát. Sőt, ha még bevisz pár nézőt, akkor lenyomhatja a Kontrolt, mint legsikeresebb magyar … Folytatás
Budapest – Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség főtitkára a DigiSport televízióban elmondta, a kokainnal bukó Csipes Tamara és Dombvári Bence elismerte vétkét
Húsz millió dollárt vagyis több mint öt milliárd forintot ajánlott fel az Egyesült Államok annak, aki használható információkkal tud szolgálni az Iszlám Állam nevű terrorszervezet négy, magas rangú vezetőjének hollétéről.
Már az Alpokalján dübörög az a zivatarlánc, amely Németországban tornádót okozott és az elkövetkező órákban kisöpri a nyári meleget Magyarországról is.
A világ második legszebb nőjeként számon tartott Edina nem tétlenkedik: hamarosan már Amerikában próbálja ki magát musicalszínészként, hiszen tisztában van vele, hogy már nem sokáig lesz a legszebbek között.
A Kettős Mérce szúrta ki az N1TV új műsorában nyilatkozó Apáti Istvánt, aki azért tiltatná be a melegfelvonulást, mert heteróvonulás sincs. Majd vált a kamera és Apáti elmondja, hogy nem üldözné ezeket az embereket, de “a világörökség részét képező közterületeken se … Folytatás
Elromlott a szkenner, a cégbíróság nem fogadta el a bejegyzési kérelmet :-((( De szerencsére már minden rendben, kezdődhet a médiapiac hasának nekifutásból megrúgása :-)))
Magyarországon tavaly a felnőtt lakosság 65 százaléka túlsúlyosnak vagy elhízottnak számított, a nők 62 százalékának, a férfiak 67 százalékának, összesen mintegy 5 millió embernek volt súlytöbblete - derült ki az országos táplálkozási és tápláltsági állapotvizsgálatból.
Már Arkhimédész is csodálta a gekkók lábainak tapadását. Ma már tudjuk, hogy az apró Van der Waals-erők hatására a finom sörték révén ragad rá a falra.
A California Roll című dalban dicsőítik a TB-kártyát, amivel be lehet fizetni az orvosi marihuánára. A szám Snoop Bush című albumán lesz, ami május tizenkettedikén jelenik meg. (Mashable)
Az általános relativitáselmélet alkotója előtti tisztelgésként készült az Einstein betűtípus, melynek felhasználásával folyóírással úgy írhatunk számítógépen, mobilon, okoseszközön, mint a híres fizikus zseni.
A magnézium több mint 300 enzim működéséhez szükséges, a sejtek energiatermelő folyamataihoz is elengedhetetlen. Idegrendszerünk támogatása mellett jótékony hatással bír a csontjainkra, erősíti a szív-és érrendszerünket. Aki gyakran ébred úgy, hogy begörcsölt a lába, joggal gyanakodhat magnéziumhiányra.