Budapest — Döntött a kormány még a jövő heti, Szerbiával közös kormányülés előtt: megépítik a kerítést a magyar–szerb határra, meg is kezdték ennek az előkészületeit.
Glasgow — Felesége, Camilla hercegnő (67) kedvenc kutyájával, egy Jack Russell terrierrel játszott önfeledten skóciai látogatásukon Károly herceg (66), miután jóféle italokkal kínálták.
A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a kormány plusz forrásokat biztosít az Államreform Központnak és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek: az előbbi létrehozására 150 millió forintot, az utóbbi idei működésére 500 milliót szánnak. (MTI)
A hibbant a Charleston-i tömeggyilkos miatt több cég, köztük az Ebay, az amazon és a Walmart sem árulja többet a déliek zászlaját, vagy az ilyen mintát használó tárgyakat. Beállt a sorba az Apple is, de nem is akárhogy: nem csak az … Folytatás
Kétszázan, köztük helyi fideszes politikusok vonultak a debreceni menekülttáborhoz. Keresztesy Gergő főszervező szerint elfogadhatatlan, hogy mindenféle papír nélkül kószálhatnak a városban a menekültek. Szerinte a tábort be kéne zárni. Papp Viktor fideszes önkormányzati képviselő szerint zárttá kéne tenni a tábort. … Folytatás
A Syma csarnokban megrendezett EB negyeddöntő előtt a szerb szurkolók egy csoportja rátámadt a VIP-részen lévő török drukkerekre. Köztük voltak a török követség munkatársai, és cégek vezetői is. A rendezők szerint nem volt incidens, de egy török szurkoló a Népszabadságnak … Folytatás
Elly Jackson énekesnő a szállodai szobájában hozott össze egy fejsérülést. Orvosi utasításra a margitszigeti koncertet lemondta az együttes. A BpEssentials szervezői kompenzálják a jegytulajdonosokat.
A brit milliomos Ian Stuart Argus 11 napot töltött el a Csendes-óceánon létrejött friss vulkáni szigeten, Hunga Tongán. És lehet, hogy egyben ő lesz az utolsó is, mert a geológusok szerint jó esély van arra, hogy a sziget hamarosan eltűnjön a … Folytatás
A nagy mennyiségű csapadék, és a hegyről lezúduló megáradt patakok miatt a város egy része vízben áll. Több ezer turista ragadt a városban az időjárás miatt.
Levélben kaptak meghívót a szervező Szivárvány Misszió Alapítványtól. A huszadik budapesti pride megnyitója július harmadikán lesz, a felvonulás tizenegyedikén.
Ez a világvége: már májusban betiltották a szelfibotokat a kaliforniai Disneylandben, most valaki mégis magával vitt magával egyet a vidámparkba. Sőt, hullámvasutazás közben elő is vette, amikor amúgy sem szabadna előkapni semmit, mire a személyzet leállította játékot. Mindenki kiakadt a … Folytatás
Budapest — Elölről kezdődik Demcsák Zsuzsa és férje küzdelme: a másodfokú bíróság tegnap visszadobta az ügyet, és új eljárás lefolytatására kötelezte az elsőfokú bíróságot rongálás, súlyos testi sértés kísérlete és lopás ügyében.
Budapest — „Ezt az öreg Mercit biztosan nem akarják ellopni!" – válaszolta megkeresésünkre Horváth Charlie (67), akit egyik olvasónk fényképezett le, amint máriaremetei otthona közelében egy dohányboltnál megállt.
Nagyon rossz hangulatú volt a csütörtöki brüsszeli csúcs. A görögökkel nem egyeztek meg, kötelező menekültkvóta nem lesz, az igényeivel jelentkező brit miniszterelnökkel nem foglalkoztak. A magyar kormányfő viszont elérte azt, amiért jött.
Elnézést az apróbb technikai nehézségekért, maradjunk annyiban, hogy számítógép nélkül viszonylag nehéz online újságot szerkeszteni. Kárpótolja önöket a kiesett félóráért az a szemmel látható, bőrön érezhető tény, hogy ragyogva süt a nap, így a 15 fok, amit a hőmérő mér, … Folytatás
Grosseto – A Costa Concordia tragédiáján gazdagszik meg a luxushajó kapitánya, aki miatt 32 embernek, köztük egy magyar zenésznek is meg kellett halnia.
Bár a Magyarországra érkezők nagyobbik része háborús övezetekből, Irakból, Szíriából és Afganisztánból érkezik, a magyar bevándorlási hivatal csak háromszáz esetben látta indokoltnak a menekültstátus megadását. Az idén elbírált ötvenezer menedékjogi kérelem elbírálása az eljárás megszüntetésével zárult. Közben a bevándorlási hivatal … Folytatás
Nap mint nap láthatjuk őket a tévéképernyőn vagy a színházban. Hihetetlen, de ezek a szépségek semmit nem öregedtek az elmúlt tíz esztendőben, sőt talán jobban néznek ki, mint egy évtizede!
Egy átlagos reggel a Margit híd budai hídfőjénél: Király kolléga jelentette, hogy ha nem lenne elég hónapok óta kerülgetni itt a cselesebbnél nagyobb útépítési akadályokat, most újabb nehezítő elem került a Frankel Leó utcai kereszteződéshez: egy Combino. Update: A BKK közölte, hogy … Folytatás
Zürich — Joseph Blatter (79) tovább harcol. A korrupcióval behálózott Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke végre megszólalt azután, hogy június 2-án bejelentette, távozik a szervezet éléről.