2015. június 25. csütörtök

jún. 25
3:45
Öltözzenek fel rendesen! (Blikk)
Amikor 17 évvel ezelőtt először életemben beléptem a Blikk szerkesztőségébe, az első alak, akit megpillantottam, egy strandpapucsos, klottgatyás pasas volt.
jún. 25
3:49
Pesti modellbunyó: bordély honlapján tűnt fel a támadó 18+ fotó (BorsOnline)
Közel hat órán át faggatták a rendőrök kedden azt a lányt, akire egy régi haragosa támadt rá egy héttel ezelőtt egy fővárosi hotel előtt. A zsaruk munkájának lett eredménye, hiszen most már nem csak garázdaság miatt folytatják az eljárást.
jún. 25
6:06
A Dominikai Köztársaság megtalálta a lehető legrosszabb és legembertelenebb megoldást a bevándorlás problémájára (444.hu)
Egyszerűen megpróbálnak kirúgni mindenkit, aki haitinak néz ki. Azt is, aki Dominikán született, dominikai állampolgár és még csak nem is járt soha Haitiban.
jún. 25
6:27
Mocsárból mentették ki a székelyföldi asszonyt (BorsOnline)
A Kovászna megyei Készenléti Felügyelőséget szerdán riasztották, hogy egy idős nő Nagyborosnyó határában egy mocsárba ragadt és fulladozik. Csak perceken múlott, hogy sikerült megmenteni.
jún. 25
6:39
Tavaly óta szép csöndben 20-30 százalékkal emelkedett a kötelező biztosítás ára (444.hu)
Egy évre most átlagosan 26 ezer forint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás.
jún. 25
6:41
16 év alatt 16 évet öregedett Jon Stewart, a Daily Show méltán népszerű műsorvezetője (444.hu)
Itt a bizonyíték:
jún. 25
6:43
Egyesek szerint könnyfakasztó, mások szerint szívszorító videóval állt ki a melegek jogai mellett Hillary Clinton (444.hu)
Fogadjunk, hogy szőke nő lesz az USA következő elnöke!
jún. 25
6:45
A szerencsejátékosok azt kérik szépen Orbán Viktortól, hogy a kaszinók se legyenek nyitva vasárnap (444.hu)
De mit szól ehhez Andy Vajna? És főleg mit szól ehhez Orbán Viktor?
jún. 25
7:03
Titokban érkezett haza Palik László (BorsOnline)
A korábbi Forma 1-es riporter két fiával, Vilmossal és Vincével, de felesége, Marsi Anikó nélkül jött Magyarországra. Ahogy azt a Bors korábban megírta, a család Mallorcán telepedett le.
jún. 25
7:21
Rokona vádolja lopással Kis Grofót - videóval (BorsOnline)
Nemrég Fásy Ádám jelezte, Kis Grofo az ő feldolgozásával, „A nézését meg a járását” szövegűvel futott be szép karriert, most a szolnoki énekest újabb „daltolvajlással” vádolják.
jún. 25
7:23
Lesz holland drukker a Fradi stadionjában (BorsOnline)
Lehet tanulni a hollandoktól, hogyan kell megbecsülni a szurkolókat.
jún. 25
7:39
Kasza Tibor rengeteget fogyott (BorsOnline)
Egy mázsánál is többet nyomott a TV2 műsorvezetője, amikor fogyózni kezdett. Nádszálkarcsúnak most sem mondható, de elégedett a húsz kilóval, amit leadott.
jún. 25
7:45
GoPróval vette a motoros, ahogy frontálisan ütközik egy tűzoltóautóval (444.hu)
Jesse Lopez csodával határos módon túlélte a balesetet.
jún. 25
7:47
Jelentkezett a nő, aki ötmilliárdot nyert a lottón (444.hu)
06-20-933-06-30 - nagyon jegyezd meg ezt a számot, bármikor szükséged lehet rá!
jún. 25
7:57
Egyetlen ütéssel végzett nevelőapja Kírával (BorsOnline)
Szörnyű részletek derülnek ki a kétéves tápiószelei kislány meggyilkolása ügyében elkészült vádiratból. Kíra nevelőapja ma áll bíróság elé, a férfi tagadja, hogy ő ütötte agyon a gyermeket.
jún. 25
8:15
Mentőst bírságoltak a közterületesek Budapesten (BorsOnline)
Döbbenetes: egy szolgálatot teljesítő mentőtiszti autót bírságolt meg 25 ezer forintra Budapesten a közterület-felügyelet.
jún. 25
8:18
Hivatalos: Nyugat-Virginia az USA leglustább állama (444.hu)
Wyoming meg a legszorgalmasabb.
jún. 25
8:20
Csak három nappal a zuhanás után találtak rájuk a dzsungelben, de túlélték (444.hu)
Az anya és az egyéves gyereke még szombaton zuhant le a kolumbiai dzsungelben. A mentőalakulatok szerint csoda, hogy túlélték.
jún. 25
8:33
Simon Gábor kávézóban szervezi a védelmét (BorsOnline)
Képviselőktől hemzsegő kávézóban beszélgetett ügyvédjével a költségvetési csalással gyanúsított volt MSZP-elnökhelyettes, Simon Gábor.
jún. 25
8:51
Gyilkosság miatt keresik ezt a férfit - fotó (BorsOnline)
Elfogatóparancsot adott ki a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (ZMRFK) egy 38 éves férfi ellen, aki a gyanú szerint társtettese volt egy 1996-ban Csapiban történt gyilkosságnak. Bűntársát a rendőrök a múlt héten fogták el.
jún. 25
8:51
Matt lila Bentley-vel jár egy budai elitiskolába a titokzatos ukrán húsmilliárdos fia (444.hu)
Eduard Uszikov a Figyelő szerint Habony Árpáddal és Rogán Antallal is jó kapcsolatban állhat.
jún. 25
8:53
Egy londoni Tesco füstölt szalonnás chipsszel lepte meg a muszlim vásárlóit (444.hu)
Gazdaságos kiszerelésű Ramadán.
jún. 25
8:55
Félmillió dolláros kártérítés jár a betegnek, akit a vastagbéltükrözés előtt elaltattak, majd porig aláztak az orvosai, de a telefonja az egész beszélgetést… (444.hu)
"Csak tuberkolózisos a pénisze, túléled" - viccelődtek az orvosok a műtét közben. Nem kellett volna.
jún. 25
9:03
Home Sweet Design (Metropol)
Kilencedszer lesz dizájnvilágnap holnap.
jún. 25
9:09
Taxisok nyerészkednek a migránsokon (BorsOnline)
Taxisok, gyűjtögetők és pénzváltók vadásznak a Magyarországra érkező migránsokra. A Délmagyar riportot készített a déli határon.
jún. 25
9:24
Megmagyarázhatatlanul drága lámpákat hagyott maga után Tiborcz (444.hu)
Sok városban kapott nagyértékű megbízásokat a közvilágítás fejlesztésére az a cég, amelyből a közelmúltban szállt ki Orbán Viktor veje. A Direkt36 kiderítette, hogy a lámpák kirívóan sokba kerültek, ami tíz- és százmilliókkal dobta meg az egyes projektek költségét.
jún. 25
9:26
Észak-Koreában betiltották az Instagramot (444.hu)
Kártékony tartalom miatt. Észak-Koreában átlagember eleve hozzá sem fér az internethez, mert az a külföldiek kiváltsága. De hogy csak úgy képeket nézegessenek meg posztolgassanak? Azt már nem. (Petapixel)
jún. 25
9:28
Újra Kobanit támadja az Iszlám Állam (444.hu)
Januárban már sikerült kiszorítani őket a városból, de az utcák megint tele vannak hullákkal.
jún. 25
9:45
Magányosan halt meg Verebes volt felesége (Blikk)
Budapest – Meghalt Verebes István volt felesége és gyermekeinek anyja, Héczey Éva. Az asszony évek óta magányosan élt, napokig feküdt holtan a lakásában, mire megtalálták, írta a Story magazin.
jún. 25
9:45
Médium beszélt az öngyilkos Eisemann lelkével (BorsOnline)
Nadin médium megidézte az öngyilkosságot elkövető FTC- és válogatottbeli futballgyúró, Eisemann László lelkét. Nem búcsúzott, csak elment.
jún. 25
9:57
Nyígnak a vendéglátósok a Balaton partján, mert az osztrákok elszipkázzák előlük a szakácsokat (444.hu)
Vajon mivel lehetne itthon tartani a szakácsokat, akik százezerrel többet keresnek Ausztiában?
jún. 25
9:59
Az NGM helyettes államtitkára szerint az emberek bíznak a jövőben, ezért vásárolnak tartós fogyasztási cikkeket (444.hu)
Aki nem bízik a jövőben, maximum egy kiflit vesz vacsorára. Na jó, meg egy joghurtot.
jún. 25
10:21
Tudta? Bűnös, aki szex közben Istent emlegeti (BorsOnline)
Börtönbe a nőkkel, akik Isten nevét kiáltják szex közben! Akik így tesznek, bűnösök, méltatlanok a szabadságra – véli egy amerikai lelkész.
jún. 25
10:21
Továbbjutott a csapat, levetkőzött a szexi modell – videó (Blikk)
Santiago – Tartotta ígéretét, meztelenkedéssel ünnepelte Peru sikerét a labdarúgó-Copa Américán Nissu Cauti.
jún. 25
10:30
A tetőn bújtak el a rendőrök elől a menekültek Kispesten (444.hu)
Szerencséjükre csak olvasónk vette észre őket, a rendőrök nem.
jún. 25
10:32
Könyvet ír az internetről a legendás Razzia (444.hu)
Aki elég pénzzel beszáll az Indiegogón, élőben követheti az enciklopédia születését.
jún. 25
10:34
A csehek 49 százaléka támogatja, 47 százaléka ellenzi a melegházasságot (444.hu)
A cseh CVVM akadémiai közvéleménykutató-intézet felmérése szerint a megkérdezettek 74 százaléka egyetért azzal, hogy a homoszexuálisok hivatalos párkapcsolatot létesíthetnek, amit a cseh törvények 2006 óta engedélyeznek. A homoszexuálisok házasságát 49 százalékuk engedélyezné, 47 százalékuk ellenzi. (MTI)
jún. 25
10:36
Bomba lehetett a Ryanair varsói járatán (444.hu)
A pilóta kényszerleszállást hajtott végre. A vizsgálat idejére minden Varsóba tartó járatot töröltek.
jún. 25
10:38
Azeri tervező korszakos találmánya mentheti meg a biciklisek életét (444.hu)
Őrület.
jún. 25
10:39
Bora Bora-ügy: elrabolta a szigetről gyermekét az apa (BorsOnline)
Kivette az iskolából és elvitte magával Bora Boráról a 6 éves gyereket az apja – közölte az ATV Startban Nyíri Iván, a Francia Polinéziában rekedt Nyíri-Kovács Patrícia édesapja. A kicsit ma kellett volna átadnia az édesanyjának.
jún. 25
10:39
Jön a melegfront! Készüljünk tartós alvászavarokra! (Blikk)
Már nem érvényesül markáns fronthatás térségünkben, ha azonban a melegfrontra fokozottan érzékenyek körébe tartozunk, akkor akár migrént, fejfájást is tapasztalhatunk.
jún. 25
10:41
Tudják, ki hagyta az álbombát a vonaton! (Blikk)
Budapest – Már tudja a rendőrség, hogy ki hagyott bombának kinéző pakkot vasárnap egy vasúti kocsiban a budapesti Nyugati pályaudvaron – értesült a Magyar Nemzet.
jún. 25
10:57
Rubint Réka: Nem kényeztetjük el a gyerekekeinket! (Blikk)
Budapest – Mintacsalád - ezt a jelzőt sokszor kapja meg Schobert Norbert és Rubint Réka famíliája. A Hot!-nak elmondták, mi a titka annak, hogy az ő kis ötösfogatuk nagyon jól működik.
jún. 25
10:57
Óriási balhé a Copa Américán – videó! (Blikk)
Santiago – A Chile-Uruguay negyeddöntőben egyik ellenfele Edinson Cavani (28) fenekébe nyúlt, mégis az uruguayi sztárt állították ki, ezután a pályán dulakodtak a futballisták.
jún. 25
11:03
Cavanit seggbeujjazták és kiállították a Copa Americán (444.hu)
A házigazda chileiek mindent, és ezt most szó szerint értem, mindent bevetettek a ritka mocskos meccsen, amit két uruguayi kiállítása után is csak 1:0-ra nyertek meg hazai pályán.
jún. 25
11:05
Könnygázzal oszlatják a párizsi rendőrök az Uber ellen tüntető taxisokat (444.hu)
Áll a bál Párizsban, az Uber ellen tüntető taxisok lezártak egy csomó utat, köztük a Charle de Gaulle repülőtérre vezetőt, így azt csak vonattal lehet megközelíteni.  A rohamrendőrök könnygázt is bevetettek a helyzet rendezésére. A helyzet azután fajult el, hogy a … Folytatás
jún. 25
11:07
Megvan, milyen csontvázat találtak a Széll Kálmán tér alatt (444.hu)
Második világháborúsat.
jún. 25
11:09
Ha a kormány talál más megoldást, akkor nem épül meg a kerítés (444.hu)
A brüsszeli magyar követ szerint a kerítés terve még nem végleges, az csak egy szimbolikus reakció, amellyel kormány szeretné felhívni a nemzetközi közösség figyelmét bevándorlók problémájára.
jún. 25
11:15
Drámai képek! Majdnem belefulladt a mocsárba az asszony (Blikk)
Nagyborosnyó – Az utolsó pillanatban sikerült kimenteniük a mocsárból egy fulladozó asszonyt a háromszéki tűzoltóknak.
jún. 25
11:15
Magas élet: együtt mulatott Vajnáné, Rogánné és Hajdúné – fotó (BorsOnline)
Ugyan hivatalosan egyikük sem az ország first lady-je, de az tény, hogy mindhárman ott vannak Magyarország legtöbbet emlegetett hölgyei között. Most közösen szórakoztak a Balatonnál.

Keresés