A házaspár a napokban állartkertben járt, ahol a várandós feleség próbaképpen odatette gömbölyödő pocakját az orángután lakhelyének üvegéhez. Az eredmény egészen megható és cuki lett.
Ásotthalom — Nagy valószínűséggel már átmenekültek a magyar–szerb zöldhatáron azok a gyilkosok, akik a szerb oldalon egy gyümölcsösben késeltek meg egy bevándorlót.
Kulmback - Üres medencébe ugrott fejest két német fiatal a hétvégén. A srácok előtte a helyi sörfesztiválon rúgtak be, szemtanúk szerint nagyon részegek voltak.
Hajlamosak vagyunk csak a kánikulában odafigyelni a folyadékpótlásra, pedig az enyhébb napokon sem árt akár 3 liter folyadékot is elfogyasztani. A folyadékpótlás egyik legfinomabb eszköze a görögdinnye, amelynek júliustól augusztus végéig van szezonja.
Ki ne emlékezne a tinédzserkor és a húszas évek első felének egyik áldására, amikor átlagos mozgással, sportolás nélkül is könnyen tartható a testsúly. Aztán jönnek a húszas és harmincas évek, amikor azonnal meglátszik minden elfogyasztott finomság. Ez bizony az anyagcsere lassulása miatt is lehet.