2015. július 27. hétfő

júl. 27
5:18
A legnagyobb török ellenzéki párt kész koalícióra lépni a konzervatívokkal (Infostart)
A legnagyobb török ellenzéki párt vezetője vasárnap bejelentette, hogy "Törökország érdekében" készek koalícióra lépni Recep Tayyip Erdogan elnök iszlamista gyökerű konzervatív pártjával.
júl. 27
5:36
A bajor kormányfő támogatást kér Berlintől a menekültügyi rendszer fenntartására (Infostart)
Németországban a szövetségi kormánynak az eddiginek a kétszeresére kell emelnie a tartományok pénzügyi támogatását az egyre erősebb menekülthullám miatt, és szigorú szabályokat kell bevezetni a menedékjogi visszaélések megakadályozásához - mondta egy vasárnapi lapinterjúban a bajor kormányfő.
júl. 27
5:54
Az al-Shabaab meggyilkolt Mogadishuban egy szomáliai parlamenti képviselőt (Infostart)
Az al-Shabaab iszlamista milícia bejelentette vasárnap, hogy fegyveresei gyilkolták meg az előző nap Mogadishuban a szomáliai parlamenti képviselőt és testőreit. A szélsőségesek vasárnap egy szálloda ellen hajtottak végre robbantásos támadást.
júl. 27
5:57
Az árulás természetrajza (Kripto Akadémia)
Krisztus nem kerülheti el, hogy a kereszten végezze.
júl. 27
5:59
Vége a tűzszünetnek (Kripto Akadémia)
Nem csak a dzsihadisták, a Kurd Munkáspárt állásait is lőtte a török légierő.
júl. 27
6:01
Emir Kusturica feketelistán - Nem léphet be Ukrajnába (Kripto Akadémia)
A világhírű szerb filmrendező nyilvánosan kiállt a Kreml politikája mellett.
júl. 27
6:03
Világzene a freskófaluban (Kripto Akadémia)
Cigány kultúra a bódvalenkei vigasságokon.
júl. 27
6:05
Közelkép - A világ legbutább kérdése (Kripto Akadémia)
Arra kellett válaszolni: mit szólnak a kisgyerekek meztelenkedéséhez?
júl. 27
6:07
„Bemelegítésnek jó volt” (Kripto Akadémia)
Risztov Éváért is szoríthattunk a kazanyi vizes világbajnokságon.
júl. 27
6:09
Nehéz csoportban a magyarok (Kripto Akadémia)
Portugália és Svájc is a labdarúgó-válogatott ellenfelei között.
júl. 27
6:30
A hackerek egyre gyakrabban Bitcoinban kérik a fizetséget (Infostart)
Hackerek világszerte több millió magán és céges komputert, valamint weboldalt törtek fel, és egyre gyakrabban azt követelik áldozataiktól, hogy virtuális valutával, Bitcoinnal fizessenek nekik a birtokukba került adatok visszaszolgáltatásáért - írta vasárnap számában a The New York Times.
júl. 27
6:33
Méregkeverők (Kripto Akadémia)
A méregpoharat fenékig üríteni nekünk, magyaroknak kell majd.
júl. 27
6:35
Az iparban és a háztartásban is tarol a napenergia (Kripto Akadémia)
Találtuk: http://chikansplanet.blog.hu/
júl. 27
6:37
Fékezett habzás (Kripto Akadémia)
A kamera takarékos volt az Orbán közönség pásztázásával is.
júl. 27
6:39
Megkezdik a László-kórház tüdőbeteg-pavilonjainak építését (Kripto Akadémia)
Népszava, 1929. július 27.
júl. 27
6:41
Születőben van az unió menekültpolitikája (Kripto Akadémia)
Akik a kvóta ellen vannak, azok szerint a migráció kiváltó okait kell orvosolni.
júl. 27
6:43
"Ez itt az én hazám..." - Semjén portréja nem lenne teljes ló nélkül (Kripto Akadémia)
Különösen erdélyi látogatásain nőttek hozzá a négylábúak.
júl. 27
7:06
Nem növekszik tovább a túlsúlyosak aránya Amerikában (Infostart)
Évtizedekig tartó romló tendencia után javulni kezdtek a táplálkozási szokások az Egyesült Államokban, megállt a túlsúlyosak részarányának növekedése mind a felnőttek, mind az iskoláskorúak körében, sőt, a ráta a legkisebb gyerekek között még csökkent is - írta vasárnapi számában a The New York Times.
júl. 27
7:24
Magyar megfigyelők repültek Oroszország felett (Infostart)
Magyar és kanadai katonák tartanak fegyvertelen ellenőrző repüléseket a Nyitott Égbolt Szerződés alapján Oroszország légterében - közölte Szergej Rizskov, a nukleáris veszélyhelyzetek mérséklésével foglalkozó orosz központ vezetője.
júl. 27
7:42
Több mint egy tucat szektatagot ítéltek börtönbüntetésre Kínában (Infostart)
Újabb 14 tagját ítélték börtönbüntetésre annak a betiltott szektának, amelynek aktivistái tavaly egy kínai város gyorséttermében halálra vertek egy nőt, mert nem adta meg a telefonszámát - jelentette a kínai média hétfőn.
júl. 27
7:45
Nyolc magyar arany vasárnap (Kripto Akadémia)
Nyolc arany-, három ezüst- és két bronzérmet szereztek a magyar versenyzők az ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokság döntőiben.
júl. 27
8:18
Kínai áldozata is van a szomáliai terrortámadásnak (Infostart)
Egy kínai állampolgár - a kínai nagykövetség biztonsági őre - is meghalt a 15 halálos áldozatot követelő terrortámadásban, amelyet az al-Shabaab iszlamista csoport öngyilkos merénylője hajtott végre vasárnap egy mogadishui luxuszszálloda ellen.
júl. 27
8:21
Gyász! Meghalt Whitney Houston lánya (Kripto Akadémia)
Kristina január 31-én került kórházba azt követően, a fürdőkádban találtak rá eszméletlenül saját lakásában.
júl. 27
8:23
Utasítás a tollnak a tintábalökése, a kismozdulatokkal gyorsabb dolgozás és egyebek tekintetében (Kripto Akadémia)
Olvassa a takarékosság, hogyan vált elsőrendű hazafias erénnyé! Például „ha a tollat nem lököm a tintába, úgy hogy a toknyélnek fogásul szolgáló helye is tintás legyen”. Megszorítások gyöngye a Nagy Háború idején.
júl. 27
8:25
Tordai Sándor lett Püspökszilágy polgármestere (Kripto Akadémia)
A nyertes 229 szavazatot, Jáncsy Pál 101, Rottenhoffer István 47, Huszár László pedig 7 voksot gyűjtött.
júl. 27
8:54
Lövöldözés egy afganisztáni lakodalomban (Infostart)
Fegyveres összetűzéssé fajult egy konfliktus egy lakodalomban Afganisztán északi részén, a lövöldözésben 21-en meghaltak, 10 ember pedig megsebesült, mindannyian civilek - közölték hétfőn tisztségviselők.
júl. 27
9:12
Őrizetbe vétel közben életét vesztette egy palesztin fiatal (Infostart)
Hétfő hajnalban meghalt egy palesztin fiatal a Jeruzsálemtől északra lévő Kalandia menekülttáborban, amikor megpróbált elszökni az őrizetbe vételére érkezett izraeli hatóságok elől - közölte a katonai rádió hétfő reggel.
júl. 27
10:06
Török harckocsik az IÁ ellen harcoló kurd fegyveresekre lőttek (Infostart)
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ellen harcoló kurd milícia észak-szíriai állásait lőtték török harckocsik a határon át vasárnapra virradóra, a támadásnak legalább négy sebesültje volt - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szíriai szervezet.
júl. 27
11:00
Egyre több a tárgyalás nélkül börtönben tartott palesztin (Infostart)
Egy évvel a három izraeli fiatal elrablása és megölése, valamint a tavaly nyári Erős Szikla hadművelet után kétszer annyi, majdnem négyszáz palesztint tartanak bírósági eljárás nélküli, úgynevezett adminisztratív őrizetben az izraeli börtönökben.
júl. 27
11:39
Súlyosan megsérült egy gyermekével utazó nő Gödöllőn - Fotók! (Kripto Akadémia)
júl. 27
11:41
Orbán Facebook-oldalán történelmi jelképek szerepelnek (Kripto Akadémia)
Állítja a Miniszterelnöki Sajtóiroda.
júl. 27
11:54
Plakátokkal mondott nemet egy olasz polgármester a bevándorlók befogadására (Infostart)
Az észak-olasz Bagnolo Mella kisváros polgármestere plakátokon szólította fel a lakosokat arra, hogy anyagi juttatás fejében se fogadják be a menekültkérelemmel érkező bevándorlókat.
júl. 27
12:30
Ankara: a hadművelet nem irányul a szíriai kurdok ellen (Infostart)
Ankarai kormányilletékesek tagadták hétfőn, hogy a török hadsereg az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ellen harcoló Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd szervezetnek egy észak-szíriai faluban kialakított állásait támadta.
júl. 27
13:24
A háborúban a gyerekek a legkiszolgáltatottabbak (Infostart)
A háborús konfliktusokban érintettek közül a gyerekek a legkiszolgáltatottabbak - mondta az M1 aktuális csatornán hétfőn Lux Ágnes, az UNICEF Magyar Bizottságának gyermekjogi vezetője.
júl. 27
13:42
Brüsszel bíróság elé viszi Franciaországot (Infostart)
Bíróság elé viszi Franciaországot az Európai Bizottság miután Párizs nem fizettetett vissza tiltott állami támogatásokat a Ryanairrel és egy másik légitársasággal - közölte hétfőn a brüsszeli testület.
júl. 27
14:54
Megkezdődtek a tárgyalások a görög adósságról (Infostart)
Megkezdődtek a tárgyalások Görögország és a nemzetközi hitelezők képviselői között az új, harmadik pénzügyi mentőcsomagról - jelentette be az Európai Bizottság egyik szóvivője hétfőn.
júl. 27
15:12
Figyelmeztette Ankarát a NATO főtitkára (Infostart)
A NATO főtitkára óva intette hétfőn Ankarát attól, hogy a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) állásai elleni légicsapásokkal veszélybe sodorja a török-kurd békefolyamatot.
júl. 27
15:33
Már csaknem 10 ezren látták a Csontváry-kiállítást (Kripto Akadémia)
A képek július 5-e óta láthatók a Honvéd Főparancsnokság épületében.
júl. 27
15:35
Csökken az üzemanyagok ára (Kripto Akadémia)
A benzin literenkénti átlagára az elmúlt hét hónapban több mint 60 forinttal emelkedett.
júl. 27
15:37
Lopják az időmet! (Kripto Akadémia)
Az első élményt a kerületi kormányhivatal ügyfélszolgálatán szereztem.
júl. 27
16:42
Obama: fenn kell tartani a nyomást a terrorszervezeteken (Infostart)
Az Egyesült Államoknak és partnereinek fenn kell tartaniuk a nyomást a terrorszervezeteken - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök, miután Hajlemariam Deszalegn etiópiai kormányfővel tárgyalt hétfőn Addisz-Abebában.
júl. 27
17:00
Hatályon kívül helyezték a Sanader ügyében hozott ítéletet (Infostart)
Hatályon kívül helyezte a horvát alkotmánybíróság az Ivo Sanader ügyében hozott ítéletet, amellyel a volt horvát kormányfőt jogerősen nyolc és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélték a Hypo Bank- és az INA-Mol-ügyek egyesített perében. A Mol magyar olajtársaság üdvözölte a döntést.
júl. 27
17:03
Megtalálták a Balatonban szombaton eltűnt férfi holttestét (Kripto Akadémia)
Egy vízibicikliről csúszott a tó vizébe.
júl. 27
17:05
Mol-INA-ügy - Hatályon kívül helyezték a Sanader-ítéletet (Kripto Akadémia)
A volt horvát kormányfő mindazonáltal nem hagyhatja el a börtönt.
júl. 27
19:06
Moszkva megtiltotta a vágott virág importját Hollandiából (Infostart)
Oroszország megtiltotta a vágott virág behozatalát Hollandiából, az intézkedés még a héten életbe lép.
júl. 27
19:24
Ilyen lesz a világ legnagyobb megapolisza (Infostart)
Pekingből, Tiencsin kikötővárosból és Hopej tartományból alakítja ki a világ legnagyobb, 130 millió lakosú megapoliszát Kína - értesült a Spiegel Online.
júl. 27
19:27
MSZP: Egy vagyont vett ki a kormány az autóhitelesek zsebéből (Kripto Akadémia)
Nem nyújtottak időben védelmet az árfolyamingadozással szemben.
júl. 27
20:18
Járatkimaradást okoz a munkaerőhiány az osztrák légitársaságnál (Infostart)
Járatkimaradást okoz a munkaerőhiány az osztrák Austrian Airlines (AUA) légitársaságnál, ezért a cégvezetés a munkaerő átszervezését és személyzettel ellátott járatok bérlését tervezi.
júl. 27
20:36
Litvinyenko-gyilkosság - Nem tett vallomást az egyik fő gyanúsított (Infostart)
Az orosz hatóságok engedélyének hiányára hivatkozva megtagadta a vallomást hétfőn a Litvinyenko-gyilkosság egyik fő gyanúsítottja.
júl. 27
21:12
Csaknem tízezer kempingezőt evakuáltak Dél-Franciaországban (Infostart)
Erdőtüzek miatt csaknem tízezer embert evakuáltak hétfőn három dél-franciaországi kempingből, személyi sérülés nem történt, de mintegy negyven lakókocsi leégett - jelentette a helyi média.

Keresés