2015. július 9. csütörtök

júl. 9
5:24
Újabb kampány indul a kormány fényezésére (Kripto Akadémia)
A DK alternatív szövegeket javasol a "termelési jelentések" megfogalmazásához.
júl. 9
5:26
Vihar a Mátrában (Kripto Akadémia)
A legtöbb hívás Vas, Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Fejér megyéből, valamint Budapestről érkezett.
júl. 9
5:28
Közérdekű kérés: ne írd alá János! (Kripto Akadémia)
Az államfő tegyen eleget alkotmányos kötelességének.
júl. 9
5:30
Kiket támogat valójában az Emmi? (Kripto Akadémia)
Érdekes adatok az első félévben szétosztott 266 milliárdról.
júl. 9
5:32
Iszlám Állam - Célpont lehet Magyarország (Kripto Akadémia)
Egyirányú utcába vitte be az országot a kormány.
júl. 9
5:34
Kivételesen egységes kiállás a melegek jogaiért (Kripto Akadémia)
júl. 9
5:36
Sokba kerül a nyelvvizsga hiánya (Kripto Akadémia)
Kérhető részletfizetés.
júl. 9
5:38
Szorul a hurok az Uber nyakán (Kripto Akadémia)
Augusztusban lép hatályba a kormány által a napokban elfogadott új taxirendelet.
júl. 9
5:40
Nem érzik a nyugdíjasok, hogy jól jártak (Kripto Akadémia)
Idén és jövőre alacsonyabb inflációs tervek alapján emelkednek a járandóságok.
júl. 9
5:42
Negatív reálkamat alakulhat ki Magyarországon (Kripto Akadémia)
Hónapról hónapra nő az infláció, ám a jegybak monetáris tanácsát ez nem befolyásolja.
júl. 9
5:44
Ezt elszúrták - Járványként terjedhetnek a vasárnapi "piacok" (Kripto Akadémia)
Kormányzati szinten is riadalmat keltett a várhatóan elharapódzó piacosítás.
júl. 9
5:57
Elhunyt a világ legjobb éttermének egyik alapítója (Infostart)
Elhunyt Juli Soler, a világ legjobb éttermének ötször megválasztott katalán El Bulli étterem egyik alapítója - közölte a spanyol sajtó szerdán.
júl. 9
6:33
Három évre ítélték Silvio Berlusconit vesztegetésért (Infostart)
A nápolyi első fokú bíróság nem jogerősen három év börtönre ítélte szerdán Silvio Berlusconi volt olasz kormányfőt. A vád szerint Berlusconi az olasz parlament egyik tagját lefizetve buktatta meg 2008-ban Romano Prodi kormányát.
júl. 9
8:21
Halálos áldozatot követelt a vihar Olaszországban (Infostart)
Mintegy húszan megsérültek és legalább egy ember meghalt egy heves viharban Észak-Olaszországban, Velence térségében a helyi hatóságok és az olasz média közlései szerint.
júl. 9
8:23
Két tájfunt várnak Kínában (Infostart)
Felfüggesztették a vasúti közlekedést, bezárták az iskolákat, visszarendelték a hajókat a kikötőkbe Kína déli és keleti partvidékén két tájfun érkezése miatt.
júl. 9
8:39
Csehország 2017-ig 1500 menekültet fogadna be (Infostart)
Csehország 1500 menekültet fogadna be 2017 végéig - döntött csütörtökre virradóra a cseh kormány.
júl. 9
9:18
"Rabló hordaként" (Kripto Akadémia)
Elborzadva nézem volt magoszos barátaim, harcostársaim ámokfutását.
júl. 9
9:20
Megszűnhet több görög bank (Kripto Akadémia)
Az IMF elkötelezett abban, hogy segítse helyreállítani a pénzügyi stabilitást.
júl. 9
9:22
Újabb botrány - Kohl kormányát is megfigyelték (Kripto Akadémia)
A német kancellári hivatalt a WikiLeaks szerint több évtizeden keresztülfigyelte meg az NSA.
júl. 9
9:51
Kezdődik Európa legnagyobb elektronikus zenei fesztiválja Splitben (Infostart)
Európa legnagyobb elektronikus zenei fesztiválja, az Ultra Európa kezdődik július 9-én a horvátországi Splitben. A rendezvényre 140 országból csaknem 200 ezer résztvevőt várnak - jelentették be a szervezők csütörtöki sajtótájékoztatójukon.
júl. 9
10:27
Már több mint négymillióan hagyták el Szíriát (Infostart)
Négymillió fölé emelkedett a hazájukat a belháború miatt elhagyó szíriaiak száma - közölte csütörtökön az Egyesült Nemzetek Szervezete megjegyezve, hogy csaknem negyedszázada nem volt ilyen tömeges menekülthullámmal járó válság a világon.
júl. 9
11:21
Elfogták a nigériai merényletek kitervelőjét (Infostart)
A nigériai hadsereg őrizetbe vette azoknak a robbantásos merényleteknek a megszervezőjét, amelyeket a héten követtek el Jos és Zaria városokban, és amelyekben 69 ember életét vesztette - jelentette be csütörtökön a nigériai védelmi minisztérium.
júl. 9
11:39
Malajziai utasszállító - BT-határozattervezet különbíróság felállításáról (Infostart)
Malajzia az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé szerdán beterjesztett határozattervezetében külön nemzetközi büntetőbíróság megalakítását kéri a Malaysia Airlines légitársaság utasszállító gépe tavalyi ukrajnai katasztrófájának kivizsgálására és a felelősök megbüntetésére.
júl. 9
11:42
Mi lesz így Rékasival? (Kripto Akadémia)
A József Attila Színház már döntött.
júl. 9
12:15
12 milliárd eurós az athéni kormány javaslatcsomagja (Infostart)
Két évre szól, és összesen 12 milliárd eurós megtakarítást, illetve többletbevételt irányoz elő az a reformcsomag, amelyet az Alekszisz Ciprasz vezette görög kormány terjesztett elő a külföldi hitelezőknek - írták a csütörtökön megjelent görög lapok.
júl. 9
13:45
Románia kétezer migránst venne át (Infostart)
Románia csaknem kétezer migráns befogadására vállalkozik: erről Bukarest az Európai Tanács titkárságát is értesítette - közölte a Romániában piacvezető Europa FM kereskedelmi rádió csütörtökön.
júl. 9
14:21
Európa Tanács: drámai a gyűlöletbeszéd térnyerése (Infostart)
Drámai mértékben emelkedett az antiszemita és iszlámellenes megnyilvánulások száma, és az internetes gyűlöletbeszéd is jelentősen megszaporodott a tavalyi évben - tudatta csütörtökön, éves jelentését publikálva az Európa Tanács rasszizmus és intolerancia elleni bizottsága (ECRI).
júl. 9
14:23
Tusk: a hitelezőknek is realista értékelést kell készíteniük (Infostart)
Athénnak ma estig elő kell állnia azokkal a "konkrét és realista" reformjavaslatokkal, amelyeket a remélt harmadik mentőcsomag fejében hajlandó meghozni, ugyanakkor a hitelezőknek is realista értékelést kell készíteniük a görög államadósság fenntarthatóságáról - közölte Luxembourgban, Xavier Bettel kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.
júl. 9
14:24
Együtt: egy keleti rezsim épült Magyarországon (Kripto Akadémia)
Szelényi: Orbán Viktor rezsimje magára hagyja a kiszolgáltatottakat.
júl. 9
14:26
700 millióból újítják fel a vérellátó központokat (Kripto Akadémia)
A tatabányai és a debreceni állomás épületeire 190-190 millió forintot, míg a miskolcira 130 millió forintot fordítanak.
júl. 9
14:42
Szeparálná a hazai lakosoktól a menekülteket a kormány (Kripto Akadémia)
Vélhetőleg nem tetszik, hogy a plakátkampány ellenére sokan nem hajlandók gyűlölködni, sőt segíteni szeretnének.
júl. 9
14:44
Lázár: heteken belül épül a vasfüggöny (Kripto Akadémia)
Ezen a héten sem maradt el a már megszokott Kormányinfó, mely ismét a menekültügy és a kerítés építésére fókuszált.
júl. 9
15:36
Idei legmélyebb szintjére apadtak a jegybank devizatartalékai (Kripto Akadémia)
Az MNB a jelzáloghitelek forintosításához kapcsolódó ügyletekre hivatkozik.
júl. 9
15:38
Debreceni virágkarnevál Tiszafüreden? (Kripto Akadémia)
A Szent Koronát ábrázoló virágkocsi a Tiszafüredi Halas Napokon vonul fel.
júl. 9
15:40
Fejbe lőtte magát egy férfi Győrzámolynál (Kripto Akadémia)
júl. 9
16:27
Ezt vállalná be a görög kormány (Infostart)
Három évre szóló hitelkérelemmel fordult a görög kormány az Európai Stabilitási Mechanizmushoz (ESM), cserébe reformokat helyeztek kilátásba. Az egyoldalas levél csak az első lépés, a kérés akkortól válik érdemivé, ha részletes programot is beterjesztenek mellé.
júl. 9
16:29
Az amerikai biztonsági szolgálat tagjai a Vatikánban készülnek fel (Infostart)
Az Egyesült Államok "007-es ügynökei" nyár eleje óta a Vatikánban készülnek Ferenc pápa szeptemberben esedékes amerikai útja biztonsági feltételeinek megteremtésére - írta a Corriere della Sera olasz napilap csütörtökön.
júl. 9
17:03
Harmadszorra sem engedi parlamenti szavazásra a francia miniszterelnök a vasárnapi nyitva tartás bővítését (Infostart)
Manuel Valls miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy a harmadik olvasatban sem engedi parlamenti szavazásra, hanem rendeletben hirdeti ki a gazdaság fellendítésére összeállított reformcsomagot, amelynek legvitatottabb pontja a vasárnapi nyitva tartás bővítése.
júl. 9
17:42
Kiderülhet, mit írt Orbánnak a volt Quaestor-vezér (Kripto Akadémia)
júl. 9
17:44
"Meleg vagyok" - Vall a PM-es politikus (Kripto Akadémia)
"Sokáig ódzkodtam a coming outtól" - A szóvivő felvállalta homoszexualitását.
júl. 9
17:57
Merényletet kíséreltek meg a berlini kancellári hivatal ellen (Infostart)
Gyújtogatásos merényletet kíséreltek meg Berlinben a kancellári hivatal ellen - közölte csütörtökön a német főváros rendőrsége.
júl. 9
18:00
Tudta? Ezért bömbölnek a hím koalák (Kripto Akadémia)
A vadon élő állatok vizsgálatából szenzációs dolgot derítettek ki a kutatók.
júl. 9
18:33
A Magyarországgal kapcsolatos feszültség "időközben enyhült" (Infostart)
Nagyon jó az együttműködés Ausztria és Magyarország között a menekültügy terén - mondta Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter csütörtökön Luxemburgban az uniós tagországok belügyminisztereinek tanácskozásán, ahol a menekültek "pontosan meghatározott és igazságos kvóta alapján történő" elosztása mellett szállt síkra.
júl. 9
19:09
A török elnök megbízást adott Davutoglunak az új kormány megalakítására (Infostart)
Recep Tayyip Erdogan török elnök megbízta csütörtökön Ahmet Davutoglu hivatalban lévő miniszterelnököt az új kormány megalakításával több mint egy hónappal azután, hogy a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elveszítette abszolút többségét a parlamenti választásokon.
júl. 9
19:27
Uniós megállapodás 20 ezer menekült betelepítésére (Infostart)
Luxembourgi informális tanácskozásukon az EU-országok belügyminiszterei megállapodtak abban, hogy 20 ezer olyan menekültet betelepítenek az unió területére, akiknek a menedékkérelmét az ENSZ korábban már jogosnak ismerte el - közölte csütörtökön Luxembourgban Thomas de Maiziere német, valamint Bernhard Cazneuve francia belügyminiszter.
júl. 9
20:03
Iszlám Állam - Szíriában több mint 1100 kiskorút vont be a harcokba a terrorszervezet (Infostart)
Az év eleje óta több mint 1100 kiskorút toborzott az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet Szíriában - tájékoztatott csütörtökön az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).
júl. 9
20:05
Az EP nem fogja korlátozni a "panorámaszabadságot" (Infostart)
Nem került be az uniós szerzői jogi szabályozás reformját előkészítő, nem kötelező érvényű európai parlamenti (EP-) állásfoglalásba az a passzus, amely az alkotók engedélyéhez kötötte volna középületekről és köztéri alkotásokról készült fényképek kereskedelmi felhasználását.
júl. 9
20:06
Kicsit még sarkantyúzom, csak elindul! (Kripto Akadémia)
.
júl. 9
20:08
Szenzációs! Itt a megoldás a halláskárosultaknak? (Kripto Akadémia)
júl. 9
20:10
Újabb terrortámadás fenyegeti Tunéziát (Kripto Akadémia)
Eltanácsolja a briteket az utazástól a brit külügy.

Keresés