Eltanácsolta a brit állampolgárokat Tunézia felkeresésétől csütörtökön kiadott állásfoglalásában a brit külügyminisztérium, utalva arra, hogy fennáll egy újabb terrortámadás veszélye.
Megtörtént a szakértők által régóta előre jelzett demográfiai fordulat Kaliforniában a hivatalos adatok szerint, és immár a latin-amerikai származásúak alkotják az Egyesült Államok legnépesebb államának legjelentősebb etnikai csoportját.
Az amerikai hatóságok az utóbbi négy hétben több mint tíz, az Iszlám Állam (IÁ) közel-keleti dzsihadista szervezet internetes propagandája által befolyásolt embert vett őrizetbe, akik közül néhányan a függetlenség napi nemzeti ünnep alatt végrehajtandó terrorakciókat terveztek - közölte James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója csütörtökön.
Mindenkinek erkölcsi kötelessége segíteni a szegényeket, a tehetősek nem kívánhatják, hogy a szegények "tűnjenek el" - hangoztatta több százezer hívő előtt a bolíviai Santa Cruzban tartott miséjén csütörtökön Ferenc pápa.
Átfogó független vizsgálat indult csütörtökön Nagy-Britanniában azoknak az utóbbi évtizedekben elkövetett pedofil bűncselekményeknek az ügyében, amelyekben politikusok és más közéleti személyiségek, valamint állami intézmények is érintettek.
Hetven embert végeztetett ki eddig Kim Dzsong Un észak-koreai vezető hatalomra kerülése, 2011 vége óta - mondta csütörtökön Dél-Korea külügyminisztere.
Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az eurózóna tárcavezetőit tömörítő Eurócsoport elnöke megkapta a Görögország által összeállított gazdasági reformjavaslatokat - közölte csütörtök este Michel Reijns, Dijsselbloem szóvivője.