Gyurgyevó – Az Arsenal Malu és az Union Springs közötti Román Kupa-meccsen 3-3-as állásnál, a 110. percben a Union Springsnek befújt egy tizenegyest Alexandru Tunaru játékvezető, mire a másik focicsapat edzője beszaladt a játéktérre, és nem egyszerűséggel orrba vágta őt.
A Hősökből ismert Eckü és a Mary Popkids tagjai nyakukba veszik a FestivalBuddy-t, és a 4G segítségével a színpadról közvetítik a Telekom VOLT Fesztivál történéseit.
A kamionstop főszabály szerint szombaton 15 órától vasárnap 22 óráig lenne érvényben a hétvégén, de az országos tisztifőorvos a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást rendelt el szombattól szerda éjfélig. (MTI)
A legnagyobbakat a legnagyobbak búcsúztatják. Sinkovics Gábor, a Nemzeti Sport újságírója olyan nekrológot írt a nemzet lovának, amilyet az ország megérdemel.
Köln – Megtalálta önmagát, és hivatását! A német Ines-Paul Baumann (45) lányként született, de ma már férfiként él – néhány héttel ezelőtt püspökké választotta a Metropolitan Közösségi Egyház (MCC).
Bükfürdő – Kerékpáros edzésen vettek részt csütörtök délután azok a diósgyőri focisták, akik pályára léptek a Gazovik Orenburg elleni, 3-2-re elveszített felkészülési mérkőzésen.
A szolgálati lőfegyverével követett el öngyilkosságot egy biztonsági felügyelő a szerda esti szolgálatba lépése után a Szegedi Fegyház és Börtönben – közölte az intézetparancsnok, Tikász Sándor. A haláleset körülményeit a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálja. A börtön vezetősége az MTI-nek … Folytatás
Életének 91. évében, pénteken elhunyt Szabad György Széchenyi-díjas akadémikus, aki 1990 és 1994 között volt az Országgyűlés elnöke - tájékoztatott Szilágyi Zoltán, a parlament sajtófőnöke.
Idén január és március között 3-5 százalékkal nőtt az élelmiszerboltok forgalma az egy évvel korábbihoz képest, áprilisban és májusban van viszont már csak 1,6, majd 1,1 százalékkal. A többi bolt forgalma még mindig viszonylag dinamikusan nő, derül ki a KSH … Folytatás
Kedden Pusztaszemesen leégett egy ház, amiből a tűzoltók egy idős férfi megégett holttestét hozták ki. Kiderült, hogy gyilkosság áldozata lett. Pár órán belül elfogták a gyanúsítottakat. A 20 éves D. K. és a 17 éves fiatalkorú társa előzetesbe került. (police.hu)
Ha összeadjuk az összes csókolózással töltött időnket életünk során, két teljes hetet kapunk eredményül. De vajon tisztában vagyunk azzal, hogy milyen a tökéletes csók? Egy friss hazai kutatás ezt a kérdést is megválaszolja.
Hirtelen csillapíthatatlan vágyat érzel a csokoládé vagy chips után, vagy hogy az éjszaka kellős közepén feltépd a hűtő ajtaját, és kirámold, ami benne van? Eláruljuk, hogyan tudsz ellenállni a kísértésnek!
A MINI JCW 2,0 literes turbómotorja 231 lóerős, maximális forgatónyomatéka 320 Nm, a 0-100-as sprint mindössze 6,3 másodpercig tart, de ez az érték automata váltó esetén 6,1-re csökken.
Peking - Kiderült, hogy ázsiai fekete medvék azok a két éve kiváló házőrző-palántákként vásárolt "kölyökkutyák", amelyekről egy Jünnan tartományi gazda évekig gondoskodott.
Washington – Természetesnek vesszük, hogy a királyi családok tagjai imádják a fényűzést, illetve a rongyrázást. Csakhogy a brit trón második számú várományosa nem híve az értelmetlen pénzszórásnak és a flancolásnak.
Egyre lassabban bővül a hungarikumok listája. Kezdhetünk aggódni? Kifogyott az értékekből a magyar? Technikai elemzés. (Nyugodjanak meg, az Audi TT már győrmosonsopronmegyeikum. És ez nem vicc.)
Csak kisebb verekedés volt. A visszavágó zárt kapuk mögött lesz, tavalyi rasszista megnyilvánulások miatt. Ez lesz az új Fradi-stadion első nemzetközi tétmeccse.
Egy jó családi autó nem a lemondásokról, hanem az előnyökről szól. A KIA Carens 7 üléses, nagyon tágas, nagyon variálható, biztonságos. Sőt meg sportos is. Egy dolgot nem tud: a csomagokat nem pakolja be helyetted.
Na nem itthon, Horvátországban. Az ország keleti részén, Ceminac járásban talált egy új vezető pár érdekes számlát. Ezek szerint a járás közüzemi vállalatának két munkatársa is 31-31 napot ügyelt 2012 februárjában, ami bár szökőév volt, még úgy sem stimmel. Egymillió … Folytatás
Tuzson Bence, a Fidesz-frakció szóvivője tartott sajtótájékoztatót a témában, ott mondta ezt. A sok ismétlésen túl talán annyi az érdemi elem még, hogy kivételes eljárásban verik át a törvényhozáson a kerítésépítést megalapozó jogszabályt, hogy a képviselők még a nyári szünet … Folytatás
Vajon mi vonzza a szarkákat a csillogó tárgyakban? Ezt kérdezte magától Toni Shepard, a brit Exeteri Egyetem munkatársa, és megállapította: a madarak egyáltalán nem lopni akarnak; és nem is gyűjtik a csillogó dolgokat.
Ma már sokat hallunk arról, milyen káros következményekkel jár a napozás. Azt se feledjük azonban, hogy a napfénynek több kedvező hatása is van, amelyek éppen egészségünk megőrzését szolgálják.
Pusztaszemes – Előzetes letartóztatásba kerültek a pusztaszemesi emberölés gyanúsítottjai, az a két férfi, akik a gyanú szerint olyan súlyosan bántalmaztak egy idős férfit, hogy a helyszínen belehalt sérüléseibe.
Hernád — A fájdalmát is legyőzte, s újra versenyezhet Somosi Alexander (15). A gyorsasági motoros világbajnok Talmácsi Gábor (34) által felkarolt ifjú tehetség januárban szörnyű balesetet szenvedett.
Kulcsár Edina a TV2 aktívjának mesélte el, hogy Sarka Kata avatta be őt a feszes, áttetsző ruhák viseléséhez nélkülözhetetlen alapkellék, a bugyitapasz használatába.
San Diego – Holtomiglan-holtodiglan! Szó szerint tartotta be házassági esküjét egy idős amerikai házaspár, akik egyetlen napos eltéréssel, de ugyanabban az ágyban szenderültek jobblétre, miközben egymás kezét szorították.
Langenfeld — Bár szinte nincs olyan nap, hogy ne vetődne fel valamilyen pletyka Dzsudzsák Balázs (28) átigazolásával kapcsolatban, a válogatott szélső egyelőre a Dinamo Moszkvára koncentrál.