A II. világháborús lövedék a villamospálya cseréje közben került elő. Száz méteres sugarú körben lezárják a Bem rakpartot is, ha Budán dolgozik, ne most induljon haza. Úgyis jön az eső, várjon egy kicsit. (Via MTI)
Nagykanizsa - Meghalt egy férfi, akire rázuhant egy betontömb egy épület bontása közben csütörtökön Hévízen - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján.
Darwin - Maga Krokodil Dundee is elbújhat az igazi hüllővadász, Mick Pitman (57) mellett, aki Ausztrália első számú krokodilvadászaként, több mint 20 ezer veszélyes fenevadat ejtett el 37 éves pályafutása során.
Az EU tagállamai közül csak Magyarországon, Szlovákiában, Észtországban és Lettországban haladja meg a népszerűsége a 20 százalékot - az utóbbi kettőben elég sok orosz él.
London - Szuper versenyautóról szuper környezetbarát járgányra váltott Mr Bean, aki 8 millió fontért elkelt McLaren-je után egy 30 ezer fontos elektromos BMW-vel vigasztalódik.
A Blikk értesülései szerint többen megsérültek, egy nőt újra kellett éleszteni. A lap szerint olyan gyorsan csapott le a vihar, hogy a strandolóknak nem volt hova menekülniük előle.
Sőt, a közmédia vezetői arról beszéltek Tusványoson, hogy “a nézői érdeklődést tekintve” is pozitív tendenciákat tapasztalnak. Mivel a mérések szerint a köztévé százezerszámra veszti a nézőket, az elhangzottakból csak arra tudok következtetni, hogy ez lehetett a cél. (Via MTI)
Ha meg akarjuk őrizni bőrünk szépségét, rugalmasságát, akkor megfelelően kell gondoskodnunk róla – kezdi Banga Ildikó, a The Body Shop ügyvezető igazgatója.
Köztörvényes, elítélt bűnözővel erősítené kormányát Vlagyimir Putyin. Legalábbis Silvio Berlusconi, a köztörvényes, elítélt bűnöző és egykori olasz miniszterelnök szerint az orosz elnök állampolgárságot ajánlott neki, és a gazdasági miniszteri posztot is felajánlotta. (Via The Telegraph)
Vannak, akik megelégednek az előfőzött, zacskós kiszerelés előnyeivel, és nem csinálnak gondot a rizsfőzésből, mások viszont hagyományos módon szeretnének ebből a finom és laktató perjeféléből köretet vagy főételt készíteni.
Budapest — Vihart kavart, hogy a futballszövetség (MLSZ) a televíziós közvetítések és a 2018-as vb-selejtezők sorsolása miatt módosította az NB I 2. fordulójának menetrendjét.
A magyar férfiválogatott hétfőn, magyar idő szerint 15.30-kor száll vízbe először a kazanyi világbajnokságon. A csapat útja ki van kövezve a vébé negyeddöntőjéig. Dél-Afrika, Argentína, illetve Kazah-sztán legyőzése sem jelenthet problémát, utána jöhet a neheze.
Az első hírek még az Axel Springert sejtették vevőként, de a japán tőzsdeindexnek is nevet adó médiacsoport lett a nyertes. Az FT jelenlegi tulajdonosa, a Pearson szerint a Nikkei 844 millió fontot (370,5 milliárd forintot) fizet a világ vezető gazdasági … Folytatás
Hogy miért, arról még nincs bővebb információ, de a BKK Facebook-oldala szerint a Batthyány téri gránát miatt hét másik járat is megváltozott útvonalon közlekedik, úgyhogy inkább maradjanak még egy kicsit a munkahelyükön, és élvezzék az ingyennetet!
Szeged — Kick-box edző az a nevelőtiszt, akit azzal gyanúsítanak, hogy társaival megvertek egy szegedi egyetemista lányt, aki a barátját védte – tudta meg a Blikk.
Bogota — Több mint 250 millió dollár, azaz 70 milliárd forint értékű kokaint találtak a kolumbiai rendőrök egy tartálykocsiban a főváros, Bogota közelében.
Budapest — Megcsinálta! A 23 esztendős énekes-zenész sajgó kézzel ugyan, de végrehajtotta a küldetését, hisz valamivel több mint 24 órán át énekelt és tangóharmonikázott.