2000-ben még 48 százalék volt, akik sosem mentek fel a netre. A mostani 15 százalékban jellemzően idősek, vidéken élők, alacsony iskolai végzettségűek és szegények vannak. Az elmúlt három évben egyébként az arány annak ellenére nem csökkent tovább, hogy a helyi … Folytatás
Én nem tudom honnan veszik ezt. Talán a kerítés építése, és az augusztus elején hatályba lépő törvény lehet az, ami gyakorlatilag az összes menekültet visszaküldené abba az országba, ahonnan Magyarországra jött. Ezért az AI arra kéri a parlamenti képviselőket, hogy … Folytatás
A reptéren, az átvizsgálás után lépett oda hozzá egy őr, leguggolt elé, és megmarkolta a zenész farkát és golyóit. Aztán amikor látta, hogy egy másik biztonsági ember közeledik, akkor felpattant, és elsétált. Amikor Morrissey panaszt akart tenni, akkor azt mondták neki … Folytatás
Washingtonban agyonlőtte hároméves húgát egy hétéves fiú, aki a lakásban talált pisztollyal játszott - közölte csütörtökön internetes kiadásában a The Washington Post.
A rendőrség általában tényleg spangliról spanglira számolja fel a kábítószer fogyasztást Magyarországon, de a szorgos hangyák most végre igazi nagykutyákra csaphattak le.
Az amerikai Vadászati Szolgálat mint kiderült az elmúlt napokban többször is próbálta felvenni a kapcsolatot a fogorvossal, aki afrikai kirándulása, és egy Cecil nevű híre oroszlán lenyilazása után momentán a világ egyik leggyűlöltebb embere lett. A mai sajtótájékoztatón azt mondták, … Folytatás
Úgyhogy befejezzük. Holnap reggel Magyari kolléga kezd, de ami ennél is fontosabb, hogy Rényi Pál Dániel debütál a műsorvezetésben. Jöjjenek, nézzék meg! Óriási lesz.
Pécs — Pótolhatatlan műkincs került ebek harmincadjára Pécsen: a Zsolnay-gyár által több mint 100 évvel ezelőtt készített ember nagyságú váza megrongálódva hever a város egyik, állítólag a pécsi püspökséghez tartozó területén, egy halom építési törmelék mellett.
Budapest — Miközben a vagyonmegosztás miatt még javában zajlik Pártos Csilla (46) és exférje, Csaba válási hercehurcája, úgy tűnik, hogy Csilla ha anyagilag még nem is, de érzelmileg már egyenesbe jött.
Magyarország — Elkergették csütörtökön a rendőrök a napok óta ott tanyázó menekülteket a Keleti pályaudvarról: a migránsok holmijukat hátrahagyva szállingóztak el.
Kitámasztja Életünk Ajtaját melegtől feldagadt bokájával, de még nem támad tiszta erejéből. Vicsorítgat egy kicsit, mutatja, hogy felhőkkel is lehet 26 fokot csinálni. De szombaton már nagyot nyekken a zsanér Életterünk Nyílászáróján, és mint Batu kán serege egykoron, ránk zúdul … Folytatás
“A férfi egy idő után papuccsá válhat, alárendelődhet párja akaratának. De egy nap rádöbben, hogy áldozatául esett asszonyának, ezért fellázad a helyzete ellen. A lázadást pedig agresszió, ütések, pofonok követhetik” – figyelmeztet péntek reggel a közszolgálati hirado.hu!
A hétvégére meg akarják tisztítani a hatalmas kamionsortól a Csalagúthoz vezető utat. Cameron "rajzásnak" nevezte a menekültáradatot, az ellenzéke szerint embertelen szót használt.
Tarthatatlanná vált a helyzet Calaisnál, Franciaország északi részén, a Nagy-Britanniába átvezető Csatorna Alagút bejáratánál. A Csalagúton az éjjel megint menekültek százai próbáltak átjutni a szigetországba. Egy hídon zárták körbe őket.
Ma, július 31-én lenne 80 esztendős Antal Imre, az egész ország Imruskája. a Szeszélyes Évszakok című feledhetetlen, humoros tévéműsor házigazdája, a zongoraművész, számos fantasztikus múltbéli műsor vezetője egy zongorát formázó síremlék alatt nyugszik a Farkasréti temetőben. 2008-ban távozott közülünk.
Kukes – A Legia Warszawa magyar csatára gólt szerzett az Európa-liga selejtezőn az albán Kukesi otthonában, ám a találkozó félbeszakadt, mert a hazai drukkerek kővel dobták fejbe az egyik vendég játékost.
Egy kanadai kutatás alapján sikeresebbek és magasabb önértékeléssel rendelkeznek, akik zaklatják iskolatársaikat, mint áldozataik.Több szexuális partnerük van életük során és később veszítik el a szüzességüket is, mert vonzóbbak a többiek számára.
Leleplezték, hogy a titkosszolgálat rá akart menni a közösségi oldalakra és a net alaposabb figyelésére. 1962 óta nem emeltek ilyen vádat újságíró ellen.
New York - Már a 69 éves milliárdos nevét sem hajlandó kiejteni a száján Salma Hayek (48). Trumpra bevándorlóellenes kijelentései miatt haragudott meg.
Budapest – Nősülni készül Széki Attila, ismertebb nevén Curtis. A népszerű rapper úgy érzi, hogy Csillában megtalálta azt a nőt, akire mindig is vágyott.
Budapest – Tatár Csilla már alig várja, hogy kézbe vehesse születendő gyermekét. A köztévé műsorvezetője már most mindent megtesz azért, hogy a gyermeke nyugodt, kiegyensúlyozott baba legyen.
Budapest – Bár sokan nőcsábászként próbálják meg beállítani Benkő Dániel, és ő is szívesen tetszelgett ebben a szerepben, az igazság az, hogy a lantművész soha sem felelt meg a nőknek.
Budapest – Hírességek által aláírt pólóra lehet licitálni, a befolyt összeget pedig a korábbi magyar bajnok távolugró, Ordina Tibor gyógykezelésére fordítanák.
Egy seattlei tévés műsorvezető pereli a várost, szerinte a fotók bizonyíthatnák, hogy tényleg öngyilkos lett-e a Nirvana frontembere. Cobain özvegye és lánya kérik a bíróságot, ne csinálják ezt velük.
Magyarország az egyik legkevésbé vonzó bevándorlási célpont egész Európában. Igazából sokkal kevesebben akarnak idejönni, mint akik el akarnak menni innen, derül ki a KSH Népességtudományi Intézetének tanulmányából.
A producer Kálomista Gábor szerint a Gárda-filmként közismert „Veszettek” meg sem áll Los Angeles-ig, úgyhogy biztos megéri a ráköltött 790 millió állami forintot.
Köln – 350 ezer forint! A Bild információja szerint ennyit biztosan hazavihetnek a pucérkodós párkereső műsorok résztvevői, legalábbis a német RTL pénztárából.
Szavazz és nyerj értékes nyereményeket az Auto Bild Arany Kormánykerék játékán! Válaszd ki kategóriánként a neked tetsző 4-4 legjobb autót, ezzel te is beleszólhatsz a nemzetközi verseny alakulásába.
A cseh rendőrségi szóvivő is megerősítette, hogy több tucat illegális migránst szállított az a magyar rendszámú kamion, amelyiket a Nyugat-csehország felé vezető D5-ös jelzésű autópályán, Tachov város közelében tartóztattak fel cseh rendőrök.