Aztán azt is továbbjavítva jutott a hétfői döntőbe hatalmas főlénnyel a 200 méteres vegyes számban. Jakabos Zsuzsanna ugyanebben a számban nem jutott döntőbe. Cseh László az 50 méter pillangón javított 26 századot az országos rekordon, harmadikként került be a hétfői … Folytatás
Las Vegas — A Las Vegas, végállomás hozta meg Nicolas Cage (51) számára az Oscar-díjat és persze a hollywoodi szupersztári státusszal járó gazdagságot is.
Szeged — Hirtelen felindulásból indult el Varga Győző (41) fia az országos wakeboardbajnokságon, és az Irigy Hónaljmirigy tagjának egy szem gyermeke azonnal be is került a döntőbe.
A vasárnapi voksoláson a 4300 szavazásra jogosult helyi 58,43 százaléka vett részt, 96 százalékuk elutasította az ötszáz fős menekülttábor megnyitását. Korábban már jelezte a belügyminisztérium, hogy a hatályos szlovák törvények szerint a szavazás nem számít ügydöntőnek, így annak eredménye semmire … Folytatás
Gyöngyösi Márton a párt frakcióvezető-helyettese orosz lapoknak megerősítette az invitálást. Pontos dátumot még nem egyeztettek, de ősszel mehetnek az oroszok által elfoglalt félszigetre. De az biztos, hogy a párt a lehető legmagasabb szinten képviseltetné magát a túrán.
A szervezet helyi koordinátora, Aurelien Agbenonci szerint előreláthatólag az év végéig nem is tudnak majd visszatérni az országba, ahol már így is a világ egyik legnagyobb humanitárius válsága tombol. Miután a Selekát támogató harcosok 2013 márciusában átvették a főváros, Bangui ellenőrzését, … Folytatás
A nyugati országokat naponta támadják ellenfeleik a kibertérben. Ezek ellen a támadások ellen sziszifuszi munka védekezni. És bár a Nyugat pusztító csapást mérhetne a támadóira, valamiért titkolja képességeit. Így viszont nehéz bárkit elrettenteni.