2015. augusztus 10. hétfő

aug. 10
16:09
Nézz be Robbie Williams öltözőjébe! (Blikk)
Vasárnap érkezett Robbie Williams, aki a szigeten fog fellépni. Sok extrát nem kért, a TV2 aktívja pedig benézhetett az öltözőbe, ahol a fellépésre fog készülni.
aug. 10
16:27
A tenger közepére, egy sziklára rakta ki fiát a túlélő guru (Blikk)
Abersoch - Erősen túlzásba vitte a túlélést Bear Grylls, aki ezúttal saját 11 éves fiát sodorta veszélybe egy életmentő gyakorlat kedvéért.
aug. 10
16:45
Két embert szúrtak le egy svédországi IKEA-ban (Blikk)
Stockholm - Két ember életét vesztette, egy harmadik súlyos sérüléseket szenvedett egy férfi által elkövetett késes támadásban a Stockholmhoz közeli Vasteras városban lévő IKEA áruházban - közölte a helyi rendőrség hétfőn.
aug. 10
17:03
Hátizsák menti ki az embereket az égő lakásból (Blikk)
New York - Mindössze 200 ezer forintért kerül piacra egy brooklyni biztonsági szakember által kifejlesztett életmentő hátizsák, amelynek segítségével akár nyolcvan méter magasból is megmenekülhetünk a lángoló épületből.
aug. 10
17:05
Kondás Elemér bírálta a debreceni drukkereket (Blikk)
Debrecen — Nem bírt hazai pályán a Haladással a Debrecen.
aug. 10
17:07
10 természetes módszer a fejfájás ellen (Blikk)
Elizabeth Loder, az Amerikai Fejfájástársaság elnöke szerint sokszor túl elfoglaltak vagyunk ahhoz, hogy 10 percet szánjunk egy kis pihenésre, önmagunkra, pedig sokszor ennyi idő is elég lenne, hogy enyhítsünk a fejfájáson.
aug. 10
17:09
Figyelem! Sokat ülni veszélyes (Blikk)
Egy ausztrál tanulmány szerint rövidebb ideig élnek azok, akik naponta legalább 11 órát ülnek.
aug. 10
17:11
Mágneses terápiával is jól kezelhető a fülzúgás (Blikk)
Ma még kevesen tudják, hogy a fülzúgás kezelésére alternatív terápiaként mágneses terápia is alkalmazható.
aug. 10
17:21
Űrben termett salátát ettek az asztronauták (Blikk)
Houston - Először ettek űrben termesztett salátát a Nemzetközi Űrállomás asztronautái.
aug. 10
17:23
Vécével együtt akarták elvontatni a pisilő nénit - videó! (Blikk)
Vlugtenberg - Kevés kínosabb dolog eshet meg az emberrel, mint hogy használat közben kapják fel vele a mobilvécét.
aug. 10
17:57
Teszteltük, meddig tart vonatra szállni babakocsival - Videó (Blikk)
Dunakeszi — Tudja, mi fér bele 38 másodpercbe?
aug. 10
17:59
Lebuktak! Drogot rejtegettek cipőjükben a holland fiatalok (Blikk)
Hegyeshalom — Még a cipőjük talpbetétjében is drogot rejtegettek azok a holland fia­talok, akiket Hegyeshalom környékén kaptak el a magyar rendőrök.
aug. 10
18:01
Garamvölgyi László: Büntetés helyett átprogramozás kell (Blikk)
Budapest — Habár már nem dolgozik a rendőrség kötelékében, a múltjától nem tud eltávolodni Garamvölgyi László (56), az Országos Rendőr-főkapitányság egykori szóvivője.
aug. 10
18:15
Távozik posztjáról az MTVA vezérigazgatója (Blikk)
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója, Szabó László Zsolt saját elhatározásból úgy döntött, távozik posztjáról - írta meg a Napi Gazdaság.
aug. 10
18:17
Együtt sikerült: 1 hónap alatt 13 kilót fogytak Norbi segítségével (Blikk)
A Blikk és Schobert Norbi közös alakformáló programjában újabb két jelentkező ért el jelentős sikert. Edina és Alfréd örömmel mesélt nekünk arról, hogyan változott meg az életük egy hónap alatt.
aug. 10
18:33
Rihanna totál rácuppant Hamiltonra! - Fotók (Blikk)
Bridgetown — Rihanna (27) barbadosi nyaralásán ott volt az új szerelme, a Forma–1 királya, Lewis Hamilton is.
aug. 10
18:35
Így hűsítik magukat a szigetlakók! - Fotók! (Blikk)
Budapest — A színes zenei és egyéb programok mellett idén valószínűleg a kánikula lesz a Sziget Fesztivál egyik főszereplője.
aug. 10
18:37
Tom Jonest a rajongói támadják (Blikk)
Alnwick — Dühösek a rajongók Tom Jonesra (75), amiért áramszünet miatt eltűnt a színpadról, és nem is jött vissza többé.
aug. 10
18:51
Mégsem a sokak által keresett szír kisfiút ápolják a pesti kórházban (Blikk)
Reggel a Budapesten segítő Migration Aid civil szervezet egyik csoportjában napvilágot látott egy hír, miszerint a sokak által keresett, még Aleppóban, egy bombatámadás során megsérült szír kisfiút - akit még augusztus 2-án családjával látták a macedón-görög határnál -, családjával együtt egy budapesti kórházban ápolnak.
aug. 10
19:09
Durva! Arccal a járdának csapták a balatoni szórakozóhely előtt (Blikk)
Balatonfüred — Kórházban fejeződött be K. Csilla hét végi szórakozása, miután egy vita során arccal a betonnak csapták a szórakozóhely előtt.
aug. 10
19:27
Dzsudzsák Bentleyt cserélt Porschéra (Blikk)
Budapest — Élvezi az autózást Dzsudzsák Balázs (28).
aug. 10
19:45
Ő Zimány Linda milliárdos szerelme! (Blikk)
Az már tudható volt, hogy Zimány Linda új szerelme egy közismert magyar milliárdos. A pár most úgy döntött, nem húzza tovább a bejelentést, úgyhogy ezt az RTL Klub Fókusz című műsorában meg is tették.
aug. 10
19:47
Drónokkal támadják a Star Wars forgatását a rajongók (Blikk)
London — Még be sem mutatták a Star Wars-filmciklus következő, immár hetedik részét, egy angliai stúdióban már forog a melléktörténet első darabja, amelyben a lázadók egyik elit csapatának, a Rogue One-nak az akcióiba pillanthatunk bele.
aug. 10
20:03
40 ezres nyugdíjon tengődhetnek az idősek 2050-ben (Blikk)
Budapest — Aggódhatnak a fiatalok a nyugdíj miatt!
aug. 10
20:05
Szerinted csinos? Cameronné virágos szoknyában nyaral (Blikk)
Alvor — Nagyon lazán telik David Cameron (48) brit miniszterelnök és felesége, Samantha (44) vakációja.
aug. 10
20:21
Nem csak a mi hibánk (Blikk)
Elszomorító azt hallani, hogy a fiatalok többsége ma már legyint, ha a majdani állami nyugdíjról esik szó.
aug. 10
20:39
11 órás késéssel érkeztek az úszók a kazanyi versenyről (Blikk)
11 órás késéssel érkeztek meg az úszók a vizes-vébéről, akik hétfőn értek haza.
aug. 10
21:15
Szexi SMS-től gerjednek be a párok (Blikk)
Magyarország — Elirigyelték a felnőttek a tiniktől a szextinget, vagyis az SMS-ben, chaten küldött disznó üzenetváltásokat.
aug. 10
21:17
Így hűsöl Asha az elefánt! - Fotók (Blikk)
Budapest — Ezt a hőséget még ekkora fülekkel is csak a strandon lehet elviselni.
aug. 10
21:33
Robbie Williams balhéval nyitott Budapesten (Blikk)
Budapest — Nem úszta meg magyarországi fellépését balhé nélkül Robbie Williams (41).

2015. augusztus 11. kedd

aug. 11
3:33
Szerelme luxus kastélyba költözteti Szabó Zsófit (Blikk)
Nyíregyháza — Kacsalábon forgó palotába költözteti szerelme Szabó Zsófit (26)!
aug. 11
3:33
Harcolt az igazáért, meghurcolják a feketében tüntető nővért (Blikk)
Magyarország — Hiába akarják megfélemlíteni, a helyzetéből már nincs visszaút, így előremenekül a fekete ruhás nővérként ismertté lett Sándor Mária.
aug. 11
3:37
A visszapillatóból nézte végig kislánya és párja halálát az apa (Blikk)
Majosháza — „Úristen, a lányom! Kicsikém, térj magadhoz!" – szólongatta az apa az aszfalton elterült gyerekét, és közben szinte könyörgött nekünk, hogy segítsünk rajta.
aug. 11
3:41
Szörnyű! Áthajtott a motorostársa Berto Camlek fején (Blikk)
Mogyoród — Halálos kimenetelű baleset sokkolta a motorosokat a Hungaroringen.
aug. 11
3:45
Hosszú vb-mérlege: 2 arany, 1 bronz és 27,9 millió Ft (Blikk)
Kazany — Nemcsak éremgyűjteményüket gyarapították legjobb úszóink a kazanyi világbajnokságon, hanem a bankszámlájuk összegét is szépen megnövelték.
aug. 11
3:51
Czeizel Endre urnájával temetik el DNS-mintáját (Blikk)
Budapest — Hosszas, méltón viselt betegség után hétfő hajnalban örökre lehunyta szemét Magyarország világhírű orvos-genetikus professzora, Czeizel Endre (†80).
aug. 11
8:18
Gyerekpornóért jött Magyarországra a német férfi! (Blikk)
Az 55 éves, Magyarországon büntetlen előéletű, egy Nagykanizsához közeli településen ingatlannal rendelkező német állampolgár a faluban élő fiatal lányoknak többször adott cukrot, csokoládét, és előfordult, hogy ruhákat vásárolt nekik, majd a lányokat azokban le is fényképezte.
aug. 11
8:36
Gólyahír! Apuka lesz D.Tóth András! (Blikk)
Örömhírt osztott meg rajongóival D. Tóth András!
aug. 11
8:54
A visszapillantóból nézte végig kislánya és párja halálát az apa (Blikk)
Majosháza — „Úristen, a lányom! Kicsikém, térj magadhoz!" – szólongatta az apa az aszfalton elterült gyerekét, és közben szinte könyörgött nekünk, hogy segítsünk rajta.
aug. 11
8:54
Gólyahír! Apuka lesz D.Tóth András! (Blikk)
Óriási boldogság érte D.Tóth Andrást (34), ugyanis az RTL Klub híradósának felesége, Pákai Adrienn kisbabát vár.
aug. 11
9:12
Ki bobmázta Líbiát? Szlovákia? Nem! (Blikk)
Szlovákia elvben kész arra, hogy az eddig megállapodott 500 főn túlmenően még több menekültet fogadjon be Ausztriából – közölte az ORF osztrák tévé. Ezt az szlovák miniszterelnök, Robert Fico jelentette ki a Der Standard című bécsi lapnak nyilatkozva.
aug. 11
9:30
Másfél litert izzadnak a klíma nélküli hőségben műtő orvosok (Blikk)
A nemrég épített vagy felújított kórházakban sem klimatizált minden kórterem, az elavultnak számító intézményekben pedig kánikula idején is több órás műtéteket végeznek az orvosok hőségben – írja a Napi Gazdaság keddi cikke.
aug. 11
9:48
Te is felfedezted, hogy buborékos a Balaton? (Blikk)
Balaton – Ha te is felfedezted, hogy habzik a Balaton vize, ha te is aggódni kezdtél, hogy nem lesz hol fürdeni a tikkasztó hőségben, ne tedd!
aug. 11
10:24
7 sztár, aki majdnem meghalt forgatás közben! (Blikk)
Kis híján életüket áldozták a tökéletes alakításáért. Lássuk, kik voltak ezek a vakmerő színészek!
aug. 11
10:26
Gyurta Dániel: "Nagyon ütős csapat jött össze." (Blikk)
aug. 11
10:42
Döbbenet! Forró kocsiból mentették meg a kutyákat a zuglói rendőrök (Blikk)
Budapest – A biztos haláltól mentettek meg a zuglói járőrök két kiskutyát még vasárnap délután.
aug. 11
10:44
Egymillárdot hajtottak be a bliccelőkön (Blikk)
Budapest – A jobb szolgálatatás és a szigorúbb ellenőrzésnek is köszönhető, hogy jóval több jegyet és bérletet adott el tavaly a Budapesti Közlekedési Központ, mint négy évvel korábban – írja az Origo. Egy éve már csaknem egymilliárdot hajtottak be a bliccelőkön is.
aug. 11
11:00
Toborozzák a fegyveres őröket a menekülttáborokhoz (Blikk)
Magyarország – Már toborozzák a fegyveres biztonsági őröket az új menekülttáborok őrzésére – értesült a Népszabadság.
aug. 11
11:02
Nahát! Orlando Bloom exfelesége szomszédja lett (Blikk)
Miranda Kerr (32) és Orlando Bloom (38) egyetértésben nevelik fiukat, Flynnt (4) annak ellenére, hogy már elváltak.
aug. 11
11:18
Nahát! Orlando Bloom exfelesége szomszédja lett (Blikk)
Miranda Kerr (32) és Orlando Bloom (38) egyetértésben nevelik fiukat, Flynnt (4) annak ellenére, hogy már elváltak.

Keresés