2015. augusztus 1. szombat

aug. 1
5:18
Washington süllyedését jósolják tudósok (Infostart)
Több mint 15 centiméterrel süllyed meg az amerikai főváros, Washington talajszintje az elkövetkező évszázadban amerikai tudósok szerint - közölte híroldalán pénteken a CNN.
aug. 1
5:36
Három szuperföldet fedeztek fel egy törpecsillag körül (Infostart)
Három úgynevezett szuperföldet fedeztek fel egy törpecsillag körül a Genfi Egyetem tudósai, akik megfigyeléseik eredményeit az Astronomy & Astrophysics című szaklapban ismertetik.
aug. 1
7:24
Még az idén repülhet a Facebook internetkapcsolatot biztosító drónja (Infostart)
Még idén elkezdheti tesztrepüléseit a Facebook első nagyméretű drónja. A technológiával a vállalat a világ legelmaradottabb részeinek biztosítana internet-hozzáférést.
aug. 1
19:18
Veszélyes fegyverek lehetnek a drónok (Infostart)
Mintegy 2000 tudós a mesterséges intelligenciával rendelkező fegyverek betiltását követelő nyílt levelet fogalmazott meg. Az aláírók között van Stephen Hawking asztrofizikus, Steve Wozniak, az Apple egyik alapítója és Noam Chomsky amerikai nyelvész is - mondta az InfoRádiónak Jelasity Márk, a Magyar Tudományos Akadémia és a Szegedi Tudományegyetem Mesterséges Intelligencia Kutatócsoportjának…

2015. augusztus 2. vasárnap

aug. 2
9:33
A Plútó a Naprendszer tinédzsere (Infostart)
A Plútót vizsgáló New Horizons űrszonda információi már eddig is nagy meglepetésekkel szolgáltak a kutatóknak. Az égitest sokkal fiatalabb, mint gondolták, mondta Keresztúri Ákos, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának munkatársa az InfoRádiónak.

2015. augusztus 3. hétfő

aug. 3
6:39
Codie, a magyar robot tanítja a gyerekeket programozni (Infostart)
A Codie egy fiatalok számára fejlesztett robot, amit okostelefonról lehet irányítani egy rendkívül egyszerű programozási nyelven. Még csak két éve hozták létre, de máris hatalmas potenciált hordoz magában - mondta az InfoRádiónak Fehértavi Alex, a fejlesztőcsapat egyik tagja.
aug. 3
20:57
Az éhezés "emlékezete" nemzedékeken át öröklődik (Infostart)
Az éhezés "emlékezete" nemzedékeken át öröklődik - bizonyították fonalférgeken az egyesült államokbeli Duke Egyetem kutatói, akik eredményeiket a Genetics szaklap online kiadásában ismertetik.
aug. 3
22:45
Japán whiskyt küldenek a világűrbe (Infostart)
Japán whiskyt küld a világűrbe a Suntory italgyártó cég, hogy tesztelje, hogyan érik az ital a súlytalanság állapotában.

2015. augusztus 4. kedd

aug. 4
5:21
Vandálok tették tönkre a stoppos robotot (Infostart)
Beteljesült a népszerű stoppos robot sorsa: az amerikai körutazásra indult gyereknagyságú, egyszerű társalgásra képes robotot Philadelphiában vandálok tették tönkre.
aug. 4
5:39
Felhőszakadás vezetett egy ősi temető nyomára (Infostart)
Egy kiadós eső után ősi, több mint 1200 éves sírok nyomaira bukkant egy falusi férfi az észak-kínai Hopej tartomány Csengkou településén.
aug. 4
7:09
Létrehozták Franciaország legnagyobb földtani rezervátumát (Infostart)
Létrehozták Franciaország legnagyobb földtani rezervátumát a délnyugati Lot megyében, hogy megvédelmezzék az egyedülálló természeti értékeket, mint például azt a hajdani tengerpartot, ahol 140 millió éve dinoszauruszok jártak.
aug. 4
7:45
Űrakadémiát szervez a Magyar Asztronautikai Társaság (Infostart)
Idén először szervez Űrakadémiát fiatal szakemberek és egyetemi hallgatók számára a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT), az augusztus 6. és 9. között zajló gödöllői találkozónak különleges aktualitást ad, hogy Magyarország 2015-ben az Európai Űrügynökség (ESA) teljes jogú tagjává válik.
aug. 4
8:21
Rekordméretű gleccserolvadást regisztráltak svájci kutatók (Infostart)
Rekordméretű gleccserolvadást regisztráltak a 21. században svájci kutatók, a különösen érintett területek között van az Alpok is.
aug. 4
16:45
Meghalt egy ember a XI. kerületi építkezésen - Fotó! (Adó1százalék)
A Sasadi úti munkálatok közben leomlott az épület, ketten kórházba kerültek.
aug. 4
22:42
Először engedélyeztek 3D-nyomtatással készült vényköteles gyógyszert Amerikában (Infostart)
Először engedélyezett 3D-nyomtatással készült gyógyszert, egy epilepsziás rohamok kezelésére szolgáló tablettát az amerikai élelmiszer- és gyógyszerbiztonsági hivatal (Food and Drug Administration, FDA) hétfőn.

2015. augusztus 5. szerda

aug. 5
17:24
A Puli is részt vesz a Mars-küldetés szimulációban (Infostart)
Az "űrhajósokkal" együtt a Puli holdjáró is sikeresen landolt a tiroli Kaunertal sziklagleccserén a marsi viszonyokat szimuláló Amadee-15 elnevezésű, hétfőn kezdődött expedíció keretében.
aug. 5
22:09
Szibéria legősibb sziklarajzait vizsgálják a kutatók (Infostart)
Szibéria legősibb sziklarajzait vizsgálják francia és orosz kutatók, akik a petroglifák korát 8-10 ezer évesre becsülik.

2015. augusztus 6. csütörtök

aug. 6
22:45
1970-ben eltűnt hegymászók maradványait azonosították (Infostart)
Két 1970-ben eltűnt japán hegymászó maradványait azonosították a svájci Matterhornnál.
aug. 6
23:21
Eisenhowernek fenntartásai voltak az atombomba ledobásával kapcsolatban (Infostart)
Dwight Eisenhowernek aggályai voltak a két atombomba ledobásával kapcsolatban a második világháború végén - erősítette meg egy amerikai hivatalnok naplója.
aug. 6
23:39
Titokzatos feliratokat találtak egy kétezer éves fürdő falain Izraelben (Infostart)
Titokzatos, kódolt ókori üzeneteket találtak az Izraeli Régészeti Hatóság szakemberei egy nemrég feltárt kétezer éves rituális fürdő falain Jeruzsálemben.

2015. augusztus 7. péntek

aug. 7
5:57
A fogamzásgátló tabletta véd a méhrák ellen? (Infostart)
A fogamzásgátló tabletta megvéd a méhrák ellen, és az elmúlt tíz év során mintegy 200 ezer megbetegedést sikerült megelőzni a segítségével a fejlett országokban - írták brit kutatók a The Lancet Oncology Journal című szakfolyóiratban megjelent tanulmányukban.
aug. 7
23:03
Még erősebb földrengés várhat Nepálra (Infostart)
A Richter-skála szerinti 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Nepált áprilisban, geológusok szerint azonban még ennél is erősebb rengés várható a térségben, a földben ugyanis veszélyes mértékben megnőtt a nyomás.

2015. augusztus 9. vasárnap

aug. 9
9:33
Apró "álarcos" békát fedeztek fel Peruban (Infostart)
Apró "álarcos" békát fedeztek fel a perui Andokban, Cuzco közelében, az ujjbegynyi kétéltűről a ZooKeys szabad hozzáférésű szakfolyóirat legújabb számában jelent meg tanulmány.
aug. 9
10:27
Nyilvános hattyúgyűrűzés lesz jövő héten a Balatonon (Infostart)
Nyilvános hattyúgyűrűzést szervez a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a Balaton partján augusztus 13-án és 14-én. Az akcióban a tóparton pihenő érdeklődők is részt vehetnek.

2015. augusztus 10. hétfő

aug. 10
20:51
Kína veszélyezteti az Egyesült Államok sikereit (Infostart)
Az ózonkoncentráció növekedése Kínában jelentősen veszélyezteti az Egyesült Államok sikereit a légszennyezés ellen vívott harcban.
aug. 10
22:03
Először ettek űrben nőtt zöldséget űrhajósok (Infostart)
Először ettek űrben termesztett zöldséget a Nemzetközi Űrállomás (ISS) űrhajósai hétfőn.
aug. 10
23:15
Történelmi utat járt be egy 18. századi hajó mása (Infostart)
Történelmi utat járt be egy amerikai polgárháborús hajó mása, amely Franciaországból indult négy hónappal ezelőtt és hétfőn érkezett meg Brestbe.
aug. 10
23:51
Különösen látványos lesz az idei Perseida-csillaghullás (Infostart)
Különösen látványosnak ígérkezik az idei Perseida-maximum, azaz a Perseidák nevű meteorraj szokásos augusztus 12-13-i csúcsaktivitása.

2015. augusztus 11. kedd

aug. 11
5:03
Napi öt "ropi" jutalom kerítés építésért (Adó1százalék)
Komoly összeggel sarkallja katonáit gyors munkára Hende miniszter.
aug. 11
5:05
''Nyáron céda módjára fürdőruhára vetkezem'' (Adó1százalék)
A tanároknak szóló etikai kódex súlyos jogi aggályokat vet fel, és alkotmányellenes.
aug. 11
16:57
Magyar-török kutatás indul az Alzheimer-kór vizsgálatára (Infostart)
Először indul magyar-török agykutatási program, az együttműködés keretében az Alzheimer-kórt fogják vizsgálni - jelentette be Hernádi István, a Pécsi Tudományegyetem Kísérletes Állattani és Neurobiológiai Tanszékének docense kedden Pécsett.
aug. 11
19:57
Nézze meg, hogyan gyűrűzik a hattyúkat a Balatonon (Infostart)
Csütörtökön és pénteken gyűrűzik a bütykös hattyúkat a Balatonon, az akcióban bárki részt vehet - hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi adásában.

2015. augusztus 12. szerda

aug. 12
5:33
Megmérték, milyen ütemben fakul az univerzum fénye (Infostart)
Majdnem felére csökkent az univerzum energiakibocsátása kétmilliárd év alatt - derül ki egy nemzetközi kutatócsoport tanulmányából, amely az eddigi legjobb becslést készítette arról, hogy milyen sebességgel "gyengül" a világegyetem.
aug. 12
7:03
Tetemes veszteséget okoz az ausztráloknak az alkoholfogyasztás (Infostart)
Tetemes veszteséget okoz Ausztráliában az alkoholfogyasztás: egy új tanulmány szerint évente akár 3 milliárd ausztrál dollárjába (több mint 620 milliárd forintba) is kerülhet az ország gazdaságának.
aug. 12
21:54
Ma éjszaka várható a leglátványosabb csillaghullás (Infostart)
Szerdán tíz óra után, de különösen az éjfélt követő néhány órában ígérkezik különösen látványosnak az idei Perseida-csillaghullás, a Perseidák nevű meteorraj szokásos augusztus 12-13-i csúcsaktivitása.

2015. augusztus 13. csütörtök

aug. 13
6:48
Hanyatlásnak indult a világegyetem (Infostart)
Ausztrál csillagászok szerint hanyatlásnak indult a világegyetem, amely jelenleg feleannyi energiát termel, mint 2 milliárd évvel ezelőtt, aggodalomra a kutatók szerint azonban nincs ok, mert az univerzum még legkevesebb százmilliárd éven át "tartja magát".
aug. 13
21:36
Nem elég egy Föld az emberiségnek (Infostart)
Az idén már kevesebb mint nyolc hónap alatt elhasználta az emberiség a Föld egész éves megújuló erőforrás mennyiségét, az év hátralévő napjaiban olyan energiákat használunk világunk működtetésére, amelyek nem termelődnek újra és olyan szennyeződéseket bocsátunk ki, amelyeket a természet nem tud semlegesíteni. 2015-ben augusztus 13-a a túlfogyasztás napja. A WWF éghajlatváltozás és energia…

2015. augusztus 14. péntek

aug. 14
14:24
Nem is ott van a greenwichi délkör (Infostart)
Évről évre turisták százezrei zarándokolnak a greenwichi Királyi Obszervatóriumba Nagy-Britanniában, hogy a keleti és a nyugati féltekét elválasztó kezdődélkörnél pózolva fényképezkedjenek. A meridiánt azonban rossz helyen jelzi a híres sárgaréz csík, amelynek valójában 102 méterrel keletebbre, egy parkban kellene lennie. Ott viszont csak egy szemetes áll. Csillagászok sürgetik, hogy jelölje új…
aug. 14
15:00
Az ember miatt pusztult ki a mammut (Infostart)
Az ember játszotta a döntő szerepet a nagy testű őskori állatfajok, az úgynevezett pleisztocén megafauna tízezer évvel ezelőtti kihalásában - tették közzé következtetésüket brit kutatók.
aug. 14
22:42
Naponta négyezer kínai halálát okozza a légszennyezés (Infostart)
Naponta négyezer embert öl meg a szennyezett levegő Kínában - állapították meg amerikai kutatók a hongkongi South China Morning Post című napilapban ismertetett tanulmányban.

2015. augusztus 15. szombat

aug. 15
0:30
Felfedezték a legkisebb szupermasszív fekete lyukat (Infostart)
Az eddigi legkisebb szupermasszív fekete lyukat fedezték fel amerikai csillagászok.
aug. 15
6:30
Műanyag golyókkal csökkenthető a vízpárolgás (Infostart)
Egy hatalmas ivóvíztároló medence felszínén elhelyezett milliónyi műanyag golyóval próbálják csökkenteni a víztömeg párolgását az évek óta aszállyal küszködő Kaliforniában.
aug. 15
7:42
Felfedezték a Jupiter "kisöccsét" (Infostart)
A Jupiter "kisöccsét" fedezték fel amerikai csillagászok, akik a "csecsemőbolygót" a Science tudományos lap pénteki számában mutatták be.

2015. augusztus 16. vasárnap

aug. 16
7:15
Ezért is hasznos a zene (Infostart)
A zene segít a műtétek utáni felépülésben és csökkenti a fájdalmat - mutatták ki brit tudósok.
aug. 16
8:09
Az Internet Explorer 20 éve jelent meg (Infostart)
Húsz éve, 1995. augusztus 16-án jelent meg az Internet Explorer, a világ legelterjedtebb grafikus böngészőprogramja.
aug. 16
9:54
A gólyák sem bírták a hőséget (Infostart)
A szokásosnál hamarabb, már két héttel ezelőtt útnak indultak az első gólyák délnek. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője szerint a rendkívül meleg idő miatt a száraz rétek rovarai eltűnnek, s így a gólyáknak nincs elegendő táplálékuk.
aug. 16
12:18
Már nem élnek sokkal tovább a brit gazdagok a szegényeknél (Infostart)
Nagy-Britanniában csökkent a leggazdagabbak és a legszegényebbek születéskor várható élettartama közötti különbség egy egészségügyi kutatóközpont frissen ismertetett kimutatásai szerint.
aug. 16
22:57
Krokodilok lepik el Nyugat-Ausztráliát (Infostart)
Az elmúlt harminc év alatt megháromszorozódott a krokodilok száma Nyugat-Ausztráliában - erről számolt be egy most közzétett tanulmány.

2015. augusztus 17. hétfő

aug. 17
13:06
Tisztítson vizet, mintha könyvből olvasná! (Infostart)
A szennyezett ivóvíz megtisztítására alkalmas könyvet készítettek a kutatók, akik szerint a fejlesztés hatékonynak bizonyult az első terepen végzett teszteken.
aug. 17
16:45
Leszakadt az ég a Balatonnál (Adó1százalék)
Az utcákon hömpölyög az esővíz több településen.

Keresés