Berlin — Új szezon, új kihívások várnak a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő magyarokra. Különösen Dárdai Pálra (39), hiszen az első teljes idényének vág neki a szakember a Hertha Berlin vezetőedzőjeként.
A szédülés, bár valójában csupán tünet, ma már szinte népbetegség: minden harmadik embert érint hosszabb-rövidebb időn keresztül. Rendszeresen elsősorban az idősebb korosztály tagjai szenvednek tőle, de mivel igen különböző okai lehetnek, átmenetileg bárkit utolérhet. Összeállításunkban néhány példát gyűjtöttünk arra, hogy mi okozhat egyensúlyi zavarokat, és mit tehetünk ellenük.
Fásy Ádám: Az augusztusi melegben nagyon jólesik egy könnyű hűsítő! Mára az andalúziai konyha levesét, a gazpachót ajánlom. A levest követően közkedvelt húsokat kínálok. Befejezésül javaslom, fogyasszanak friss gyümölcsöket! Az ebéd 600 kcal/fő értéket tartalmaz, az ára 510 Ft/fő. Jó étvágyat és további szép hétvégét kívánok!Fásy Ádám
Vastag Tamás elárulta, hogy tudatosan nem szerepel a médiában, számára ez a nyár a lazításról szól. De különös jelenetnek is szemtanúi lehettek a kint tartózkodók, ugyanis az énekes rábukkant két hegedűsre, akik aztán eljátszottam Tomi egyik nótáját.
Nógrádmegyer — Sem a TV2-nek, sem az RTL Klubnak nem kell Gáspár Győző (41)! Pedig nem is olyan régen még a legkapósabb sztárja volt a kereskedelmi csatornáknak, akik milliókat fizettek azért, hogy náluk csinálja a show-t.
Kaposvár - Kéményeket döntött le, háztetőket rongált meg, villanyvezetéket szakított le a vihar Somogyban - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombat este az MTI-vel.
Budapest – Sokan irigylik Horváth Andrást (26). A WBPF világbajnok testépítője olyan bámulatos izomzattal rendelkezik, amelyre sokan vágynak. A Sport Physique kategóriában tavaly vébé-címet nyerő sportoló persze keményen megdolgozik azért, hogy így nézzen ki.
A hőség és a várható zivatarok miatt az ország nagy területére magas fokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap hajnalban.
Megosztó személyiség, van, aki ki nem állhatja, de mégis szupersztár. Az örök lázadó Madonna 57 évesen is letaszíthatatlan a popzene trónjáról, mi pedig megmutatjuk, hogyan változott az évek során.
Magyarország — Rommá tört autók, kiflivé gyűrt kasztnik vagy épp kerítések – nem telt el kár és sajnos áldozat nélkül az őrült kánikulával kezdődő, majd viharokkal végződő hétvége.
Kisköre — Minden idők legalacsonyabb vízállását mérték a hét végén a Tiszán, már ha ezt egyáltalán lehet még vízállásnak nevezni: a folyó medrében több helyen szinte már alig csordogál víz, olyan, mintha esőzés után maradt volna néhány tócsa a valamikori hömpölygő folyó helyén.
Hivatalosan már csupán három hétvége van hátra a nyárból, ezért érdemes alaposan megfontolni, melyik fürdőt vagy strandot választjuk a nyár utolsó napsugarainak kiélvezésére. Az Év Fürdője közönségszavazása alapján hat fürdőt mindenképpen érdemes kipróbálni.
Tizenkét magyar versenyző képviseli országunkat a szombaton kezdődő atlétikai világbajnokságon, amelynek Peking ad otthont. Ez nagy teljesítmény, mert a csúcstalálkozón már valóban csak a legjobbak vehetnek részt.
London — Még maga II. Erzsébet is merényletre gyanakodott Diana hercegnő halála után, egy most megjelenő könyv állítása szerint a brit uralkodó így kiáltott fel, amikor meghallotta volt menye balesetének hírét: „Biztos megkenték a féket!" Erzsébet és Diana viszonya sohasem volt felhőtlen, ám Ingrid Seward írónő a Királynő beszéde című új könyvében állítja: ez nem feltétlenül a királynő hibája…
Budapest — Valami nem stimmelhetett VV Simon (27) karszalagjával, egy szemfüles látogató észrevette, hogy az egykori valóságshow-hőst nem engedték be a Sziget Fesztiválra.
Gyula — Nemcsak az ismerősök és a családtagok, de az ismeretlenek is fejet hajtanak előtte, és gyászolják P. Mihályt: ő volt az a férfi, aki a balatonlellei strandon megpróbált kimenteni egy fuldokló fiút a vízből.
Los Angeles - Hatalmasat esett Lady Gaga (29), amikor kocsijához sétált kifelé egy étteremből. Kis híján lefejelte az autó ajtaját, ami voltaképpen érthető, hiszen késő éjszaka is napszemüvegben volt.
Athén — Le sem tagadhatná szépséges kislányát Alessandra Ambrosio (34), a Vicrotia’s Secret angyala és a kis Anja (7) szinte a megszólalásig hasonlítnak egymásra
Gyenesdiás — A Balatonon nyaralt a családjával Hujber Ferenc (40)! A színész kiválóan érzi magát, év elején súlyos egészségügyi gondokkal küszködött, mostanra teljesen felépült.
Budapest — Mindenben számíthat magyar feleségére Carlo Ponti (46). A népszerű karmester, Sophie Loren idősebbik fia nemcsak gyermekei anyjára, de igazi lelki társra is talált Mészáros Andreában.
Hamburg—Budapest — Kiverte a balhét, hisztizett és elküldte melegebb éghajlatra a repülő személyzetét az a magyar anyuka, aki miatt vissza kellett fordítani a kifutópályáról a Germanwings Hamburgból Budapestre tartó járatát.
Kecskemét - Lelőtte apját egy 34 éves férfi a Bács-Kiskun megyei Bócsa közelében, majd a fegyverrel öngyilkosságot követett el - közölte a megyei főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.
Malé – – Nyári diákmunkát vállaltam – olvasható Berki Krisztián egyik posztja mellett, melyből kiderült, hogy a herevasalt celeb jelenleg éppen a Maldív-szigeteken sütteti a hasát. Ráadásul nem is akárkivel, a luxusnyaralásra gyermeke anyját, Hódi Pamelát vitte magával.
New York – Valószínűleg ördögűzés áldozata lett E’Dena Hines (†33), Morgan Freeman mostohaunokája. A harminchárom éves hölgyre egy rendőr talált rá New York-i lakása előtt, és hiába szállították kórházba, már nem tudtak rajta segíteni.