Kossuth Lajos azt üzente – ez a titokzatos felirat volt olvasható azon a fehér szalagon, amivel átragasztották a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) által másfél hónapja kihelyezett egyik felcsúti plakátot.
Még csak hat forduló ment le a magyar focibajnokságból, de már most oda lehetne adni a bajnoki címet az FTC-nek. A zöld-fehérek bucira verik a mezőnyt.
Szemtelenül fiatal, iszonyatosan tehetséges, és rendkívül szerény – ő Muck Éva, a ragyogó szaxofonos Muck Ferenc és Király Éva énekesnő hármas ikreinek egyike, akit a napokban választottak a világ legjobb női basszusgitárosának.
Budapest – Tovább folytatja mélyrepülését a címvédő Videoton a labdarúgó-NB I-ben, ezúttal az MTK-tól kapott ki 1-0-ra. A meccs után az edző elődjét, a játékos pedig a bírót kritizálta.
A Bevándorlási és Állampolgári Hivatal 485 új munkatársat alkalmaz a megnövekedett migráció miatt - írja a Magyar Hírlap hétfői cikkére hivatkozva az Index.
Spa Francorchamps – A Lotus-istálló a francia Romain Grosjean (29) révén dobogós, 3. helyen ért célba a Belga Nagydíjon, de sokáig nem örülhetett, mert lefoglalták a felszerelését.
Budapest – Az Európa-bajnok úszó egy ismerőse menyegzőjén jelent meg a hét végén s a közösségi oldalán megosztott fotók alapján lélegzetelállítóan nézett ki.
Magyarországon több tízezer embert érintenek a vesével kapcsolatos megbetegedések, mégis, a lakosság 90 százaléka nincs tisztában az elváltozások fontosabb jeleivel.
Kaposvár - Fojtogatott egy kaposvári közmunkás nőt a főnöke, a többi női alkalmazottal pedig durván beszélt - erről panaszkodtak a Sonline-nak nevük elhallgatását kérő közmunkások.
A vérfagyasztó felvételek akár egy katasztrófafilm képsorai is lehetnének. Az egyik utas vette fel, amint a felszállásra váró gépek egyikét telibe találta egy villám.
Párizs – Igazi katonaként állt helyt, majd hőssé is avatták társaival együtt az amerikai tengerészgyalogost, Spencer Stone-t, aki barátaival megakadályozta pénteken a párizsi vonaton kezdődő terrortámadást.
Boston - Két férfit tartóztattak le a rendőrök, miután az érintettek a közösségi médián viccelődtek a konkurencia lemészárlásával. Átkutatásukkor rengeteg lőszert, és több fegyvert is találtak a rendezvényre tartó gyanúsítottak járművében - írja a Mirror.
Zavar a horpadás a kocsidon? Tehetsz ellene! Nincs másra szükséged, mint egy hajszárítóra és egy flakon sűrített levegőre, és te magad is korrigálhatod a kisebb sérüléseket autódon.
Toronto – Mértéktelenül szexelt és evett fiatalabb korában Alanis Morissette (41), a kanadai énekesnő titkáról csak most, negyvenévesen mert először beszélni.
A világsztár, nem mellesleg a magyar válogatott egykori szövetségi kapitánya nem bírta ki, hogy fiával együtt várnia kell a sorban. A biztonsági őr terelte ki, úgyhogy maradt a pékség.